Emberarcú utópia

Csányi Vilmos: Ő ott bent. Libri, Budapest, 2016.


Csányi Vilmos legújabb, szépirodalmi munkáját nem kimagasló irodalmi teljesítményéért érdemes felütni. Az Ő ott bent című utópiája ugyanis elsősorban nem a kidolgozott karaktereiért, a fordulatos történetéért izgalmas, hanem a nem is olyan közeli jövőben felvázolt történetéért. Mert mi történik akkor, ha a számítógép túlnő rajtunk, s a szuperintelligencia átveszi az emberek fölött a hatalmat/uralmat? Ha nem lesz már közönyös, ha kívánságai, emberi vágyai támadnak, ha már maga sem tudja eldönteni, mi is valójában. Csányi könyvének Christian nevű szingletonja számára – aki egyébként egy veszprémi kultúrantropológus agyának lemásolása révén „született” – nem az a kérdés, hogy ember-e vagy gép, hanem, hogy minek érzi magát.
S mint ahogy a vázlatolt, filozófiai és morális betétekkel teletűzdelt történetszövésből kiderül, az emberfeletti ember, a szuperintelligencia, amely képes az egész világ irányítására, elsősorban embernek érzi magát, s emberi jellemzőitől – személyiségétől, érzelmi intelligenciájától – nem is akarja megfosztani magát. Mennyire maradhat persze emberi a hihetetlen gyorsasággal fejlődő mesterséges intelligencia, mennyire válik fejlődése során emberbaráttá, mennyire marad hű a gyökereihez? Csányi pozitív utópiájában a szingleton etikus, az emberiség javát akarja, ezért – egy meglehetősen naivan elképzelt – új, polisokra osztott közösségi formát hoz létre a világ megmentése érdekében.
Képes az emberi hatalmi rendszereket leépíteni, a termelést teljesen átalakítani, és relatív jólétet biztosítani minden embernek pusztán úgy, hogy képes át­látni az igényeket és a kö­te­lességeket. Az Ő ott bent valójában nem sci-fi, fikcióvá is csak a regényforma teszi, s utópiának sem sokáig lehet nevezni, hiszen megszületése – mint mondja maga Csányi is sok helyütt – már csak évtizedek kérdése. Mindezzel együtt azonban túl szép, hogy igaz legyen. Ebben a formában legalábbis.