Elhangolt nagybőgő

Egy néző-erdő néző fái közt lopózik az Ötvös Kinga által megformált Bibulova hercegnő és Viola Gábor Pitsikatoffja a Kolozsvári Állami Magyar Színház első 2018-as bemutatójában. Egymást is kereshetnék, de igazi találkozás helyett mindketten elvesznek a világ számára.
Paco Alfonsín, a 2018. január 13-án bemutatott Regény nagybőgővel című előadás rendezője A. P. Csehov Regény, nagybőgővel című novelláját választotta az előadás kiindulási pontjának. Saját elmondása alapján Csehov szövegének személyes, szenvedélyes és szociális olvasatát állították színpadra, ám mindeközben az előadás a saját kereteihez és lehetőségeihez mérten hű maradt Csehov eredeti művéhez.
A történet Pitsikatoff, a kiégett nagybőgős és Bibulova hercegnő véletlenszerű és valószerűtlen találkozásáról szól, amelynek során a ruháitól megfosztott nagybőgős hangszere tokjában igyekszik az éj leple alatt hazacsempészni az ugyancsak ruháit vesztett hercegnőt. A meglehetősen rövid és kalandos történet végére Pitsikatoff elveszíti becses terhét, és örökre egy kis híd alatt ragad meztelenül, tok nélküli nagybőgője társaságában. Bibulova hercegnő sorsát nem fedi fel teljes egészében a novella, de a dolgok menete számára sem ígéri az örök boldogságot.
Paco Alfonsín és alkotótársai a legkülönfélébb eszközök felhasználásával álmodják színpadra a novella eseményeit. A színház nagyszínpadára épített stúdiótérben játszódó előadás nézőterén látszólag rendezetlenül álló, eredetileg különböző előadások díszleteinek részét alkotó székeken foglalnak helyet a nézők. Az így berendezett nézőtér nem csak, hogy nem szab irányt a nézői tekintetnek, de az előadás során a játéktér részévé is válik. A színpadon egyrészt homokkal felszórt, kanyargó ösvény, másrészt a padlót behálózó, a székek körül és között futó krétajelek vonalán zajlik a játék, szinte már kellemetlenné téve a nézők és játszók testi közelségét.

Pitsikatoff a nagyszínpad nézőterén keresztül érkezik meg az előadás szűk terébe. Valaha elegánsnak számító, de elnyűtt ruhát, keménykalapot, fehér arcfestést visel. Hatalmas nagybőgőtokot vonszol maga után, nyakában elektromos gitár lóg. Az élet álom, az élet hazugság mondja, vagy inkább motyogja angolul, és nem vesz tudomást a nézőkről. Miközben a nézők Pitsikatoff érkezését figyelik, felemelkedik mögöttük a színpad hátsó részét lezáró vasfüggöny, amire a nézők érkezésekor a Regény, nagybőgővel első, 1911-es feldolgozását vetítették. Ahogy Pitsikatoff elindul a színpad hátsó traktusa irányába, a nézők is felmérhetik az előadás játékterének legtágasabb részét, és a benne helyet foglaló Bibulova hecegnőt. A frissen megnyílt színpadrészt egy kis kör alakú medence, egy emelvény, egy magasba nyúló szék, a napot és a holdat jelző lámpák és a füstgép csövei töltik be. A kis medence vízzel tele, benne, ahogy az emelvény kifutó részén is, műlótuszok állnak. A magas széken a hosszú platinaszőke parókát és még hosszabb, bordóvörös ruhát viselő Bibulova szendereg. A székhez rögzítve a medence vizébe lógó zsinegű horgászbot áll. A bonyodalmak – a cselekmény és az előadás szempontjából egyaránt – akkor kezdődnek, amikor Pitsikatoff meztelenre vetkőzve a vízbe veti magát.
Röviden összefoglalva az eseményeket: a nagybőgős észreveszi a horgászó lányt, és bár megfogadta, hogy vele ilyen már soha nem fordul elő, szerelembe esik. Virágcsokrot akaszt a lány horgára, majd kimászik a vízből. Tudja, társadalmi helyzete miatt sosem lenne esélye a hercegnőnél. Bibulova közben felébred, képtelen kihúzni a horogra akasztott csokrot a vízből, ezért ő is leveti ruháját, és bemászik a horog után. Mindeközben a Platz János által megformált Akárki a bőgős és a hercegnő ruháit is ellopja, így végül mindketten egy közeli híd alatt – a nézők között – keresnek menedéket.
Ezen a ponton már nagyjából úgy érezheti magát a néző, ahogy egy, a posztdramatikus színház eszközeiről szóló kiállítás megtekintése után érezhetné. A Regény nagybőgővel alkotói mintha konkrétan törekedtek volna arra, hogy az összes lehetséges eszközt belegyúrják az előadásba, amitől egy színházi produkció az utóbbi évtizedekben kortársnak számított. A hagyományostól eltérő térkezeléstől a kivetítésekig; az ének, az élő zene és felvételről bejátszott zene keveredéséig; a meztelenségtől, a korábbi előadások díszletelemeinek beemeléséig; a rendező előadást megelőző bemutatkozásától és rövid beszédétől kezdve, az előadás szövegkezeléséig, mintha minden azt hivatott volna jelezni, hogy nagyon kortárs, nagyon sokrétegű, nagyon nyitott, nagyon, sőt igazán színházi eseménnyel van dolgunk. A zsúfoltságnak, a megmutatni akarásnak mindig ára van, és Paco Alfonsín rendezésében úgy tűnik, hogy a színészek fizetik meg ezt az árat. Nem azért, mert nem lennének jelen, vagy nem végeznék el a rájuk bízott feladatot. Jelen vannak, teszik, amit tenniük kell, akár a malter a téglák között. Ahogy a malter is inkább csak elszenvedője saját kötőerejének, és az elkészült épületek láttán aligha a malterre gondolunk legfontosabb alkotóelemként, a Regény nagybőgővel színészei is beszorulnak a rengeteg külső színházi eszköz közé, és inkább csak elszenvedik, mint alakítják a rájuk íródó kulturális, irodalmi és színházi utalások sűrű szövevényét.
Személyes, szenvedélyes és szociális – mondja előadásáról a rendező. A személyességhez kétség sem férhet, de ez a rendező és a nézők egyénenkénti magánügye. A szenvedélyességet a színészek lehetőségeivel együtt temeti maga alá az előadás eszköztára. A szociális olvasat viszont bizonyos mértékig képes kiszakítani az előadást a színházi magamutogatás és önreferencialitás köldökbámuló gyakorlatából. Paco Alfonsín adaptációja és Csehov szövege közötti legfontosabb és egyben legravaszabb különbség a mód, ahogyan Bibulova hercegnő sorsa homályban marad. Csehovnál a hercegnő apja és jegyese nyitják a meztelen lányt rejtő nagybőgőtokot, és nem tudjuk meg, mi történik a találkozáskor, illetve utána. Alfonsín rendezésében a tokot – kivetített felvételen – felnyitó jegyes (Bodolai Balázs) és apa (Bogdán Zsolt) hatalmas halat talál a tokban. Így ismét csak homályban marad a lány sorsa, ám azt egész pontosan tudjuk, hogy kilépett az apa és a jegyes személye által meghatározott feudális és patriarchális világból.
Ötletes, ha úgy tetszik, ravasz előadás a Regény nagybőgővel, ami összetett, és végtelenül szerteágazó utalásrendszert von a szereplők és az események köré (elég csak Bibulova hercegnőre gondolnunk, aki hosszú, fonott parókájával, a vízhez való furcsa viszonyával és német nyelvű áriáival Galambbegytől – Rapunzel/Aranyhaj – a kis hableányon át, Lorelei-ig bárkit felidézhet a nézőben). Ugyanakkor, az előadás jelenlegi formájában bármilyen ötletes is legyen az eszközhasználat, bármilyen szövevényes az utalásrendszer, mégsem alkotnak összefüggő előadás-szövetet. Az így maradó rések között félő, hogy épp a színház két legfontosabb eleme, a színészek és a nézők hullanak ki.

Kolozsvári Állami Magyar Színház.Regény nagybőgővel – Szabad alkotás Csehovnovellája nyomán. Rendező: Paco Alfon­sín. Szereplők: Viola Gábor, Ötvös Kinga, Platz János, Farkas Loránd, Bodolai Balázs, Bogdán Zsolt; díszlet- és jelmeztervező: Carmencita Brojboiu; zene: Alex Catona; hangszerelés: Farkas Loránd, Antal Attila; közreműködött: Ötvös Kinga, Barabás Ábel; dalszövegek: Gergely Edó, Bodolai Balázs, Francisco Alfonsín; dramaturg: Demeter Kata; zenekar: Farkas Loránd, Balla Szabolcs, Antal Attila, Bajusz Gábor; videó: Barabás Ábel, Radu Bogdan; ügyelő: Bocsárdi Ákos.