Elhalt csodák

Kalász István novellisztikája a periféria fullasztó kö­zegébe kalauzolja az olvasót. A kötet központi motívumai: a szürkeség, a bezártság és a hideg hátborzongató hatást keltenek. Kalász novellái bukások történeteit gyűjtik össze. A határmenti faluban működő bentlakásos iskolát a helybéliek egyszerűen csak kastélyként emlegetik. Gazdag emberek íratják ide fiaikat, annak reményében, hogy a puhány, gyakorta csavargó fiatalok érett férfiakként távozzanak. Az apák szándéka azonban csak a valóság szépítésére hivatott. A szülők ugyanis képtelenek arra, hogy gyerekeiket kezelni tudják. A kötet elején és végén a szerző mind a leendő diákok, mind pedig a vezetőség szempontjából bemutatja az intézetet. A könyv nyitónovellája, a Besúgó a fiatalok érkezését mutatja be: „Az iskola a táj legvégén egy kastélyban volt, a kastély halljában plakát fehérlett, a feliratot: MI EMBERT NEVELÜNK, kézzel mázolták a papírra. Az apák terepjáróval érkeztek, álltak a csarnokban a fiaikkal.” (Besúgó, 5.) A terepjárók érkezésében hasonlóságot véltem felfedezni Don DeLillo Fehér zaj című regényének első fejezetével. A különbség pusztán annyi, hogy míg az amerikai szerző a motorzúgással a tanévkezdés örömeit hivatott bemutatni, addig Kalász novellisztikájából szinte teljesen hiányzik a boldogság, vagy ha nyomokban fel is bukkan, a nyomor valóságossága elfojtja az örömöket. A Danke, mein Freund, örülök… novellát ez az érzés itatja át. A műben szereplő fiú az újonnan érkezett némettanár hatására önfeledten levelezik a Németországban elő Katharinával. A távolság és a fiatalok életszínvonala közti markáns különbség azonban megmérgezi az eszmecserét, és a beszélgetés rövidesen abbamarad: „Két szobánk volt, az elsőben anyám és az embere laktak (…) Ez a szoba hidegebb volt, a fal mögött föld magasodott, a domb nyomta a házat, a repedt falat.” (Danke, mein Freund, örülök…, 81.) A határ folyton létező béklyó Kalász István prózájában, ami elsősorban elválasztja a szorongástól a kiegyensúlyozottságot, az emberektől az emberként való létezés jogát.

Kalász István: Határ–idők, zEtna–Basiliscus, 2017.