Életünket? Vérünket?

Jephte lánya szól1
„Sem bakok, sem ökrök, sem juh,sem görlice, sem galamboknak véri,Hanem csak kegyesség, jólelkiismeret, igazság kedvez néki,Azki ezfélével magát jelentgeti,azt örömest elvészi.”
2007. július 5-én a kolozsvári Marianum (jelenleg a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara) kertjében a THÉ-Trupp egyetemi irodalmi színpad tagjai Jephte lánya címmel tartottak előadást. A rendező Szabó Attila volt. A szereposztás: Jephte bíró: Kokoly Zsolt; a felesége: Bartha Katalin Ágnes; Iphis, a lányuk: Kimpán Erika; Symakos (Jephte barátja): Márton Szilárd; pap: Szabó Előd. Kórus: Aczél Annamária, Pavelka Orsolya Petra, Tar Gabriella Nóra, Demeter Zsuzsa, Vogel Zsuzsa.
Az előadás anyagát egy, a kolozsvári egyetemi könyvtárban őrzött régi magyarországi nyomtatvány adta: Illyefaluino, Stephano (1597) Iephta, sive tragoedia Iephte, ex Georgio Buchanano Ungaricis versibus reddita in gratiam spectabilis ac magnifici d. d. Francisci Kendi de Rhadnot, filiolaeque eiusdem festivissimae Sophiae Kendi ... a Régi Magyarországi Nyomtatványok jegyzékének 805. darabja, a Heltai nyomda terméke: „Colosuárat”.
Az áldozatról. A kolozsvári könyvecske szabad fordítás. George Buchanan (1506–1582) skót humanista – Euripidész Médea és Alkésztiszének latinra fordítója, drámaszerző – Jephthes sive Votum, tragoedia című, 1554-ben Párizsban Guillaume Morel-nél publikált, latin nyelvű drámájából magyarította Illyefalvi István. A fölajánlás (votum) alcím tehát a magyar műben helyet ad a műfaj hangsúlyozásának: „tragoedia Jephte”. A tragédia itt a lélek vívódását, az elkerülhetetlen szenvedés történetét jelenti. Buchanan munkájában a bíró felesége a családi sorscsapásként felfogott – a vallás tételeit szó szerint értelmező – felajánlás ellen érvekkel és érzelemkitöréssel is lázad. A bíró barátja, Symacos és (az érvelésmódja szerint keresztény) pap a felajánlás átvitt jelentésű értelmezését kérik Jephtétől (a lány életének megkímélését is értelemszerűen): odafordulást Istenhez, folyamatos kegyes életet.
Bibliaolvasó szerző. George Buchanan valaha az esszéíró Montaigne tanára volt, őt Montaigne többek között Théodore de Bèze-zel (zsoltáraink Béza Teodorával) és Adrianus Turnebusszal sorolja kora legjobb latin költői sorába. A kereszténység mibenlétét a 16. századi szerző a Bírák könyve egy fejezetének a szabadító bírák közé tartozó Jephta (Jephtes, Jephta) történetének feldolgozásával – az ókori görög Iphigeneia-mítoszt is felhasználva – világítja meg. Gileád népe és fejedelmei a város fölötti hatalmat ígérik annak, aki az Izraellel szemben álló, idegen isteneket imádó ammonitákkal szembe mer szállni. „És fogadást tőn Jefte az Úrnak, és monda: ha mindenestől kezembe adod az Ammon fiait, akkor valami kijövénd az én házamnak ajtaján előmbe, mikor békével visszatérek az Ammon fiaitól, legyen az az Úré, és megáldozom azt egészen égőáldozatúl” (Bírák könyve 11.30, 31).
A Pál apostol által is említett szabadító bíró „A Gileádból való Jefte pedig nagy bölcs volt és egy parázna asszonynak volt a fia” (Bírák 11, 1). Nem mellékes, hogy a hatalmas tudású, protestánssá lett skót szerző, Buchanan egyik kenyéradó gazdája hasonló származású törvényen kívüli kapcsolatból született, de méltóságra jutott. Buchanan-nak a bordeaux-i College de Guyenne diákjai számára készített műve 1450 sorából jelentős részt, 346 sort a kórus szövege tesz ki. A magyar szöveg külön nem jelzi a kórusrészeket, ezek azonban a kolozsvári előadásban megvalósultak. Be kell-e avatni a fiatalokat a mindenkori szakralitás problematikájába? 1572-ben a Nîmes-i zsinat a biblikus drámajátszást betiltja, 1579-ben a Figéac-i zsinat ezt meg is erősíti. 1580–82-ben az antverpeni iskolában leányok számára írnak bibliai tárgyú drámát. A külföldi példákhoz hasonlók a magyar iskolázás történetében is azonosíthatók.
A jósálom (egy nyájból a bárány hozzá menekülése és farkas általi széttépése), amely Buchanan és a nyomán Illyefalvi István szerint Jephte feleségét már a bíró hadba vonulása előtt rossz előérzettel tölti el, nem szerepel a bibliai történetben. Symacos és a pap szerepeltetése is humanista lelemény, de legalább annyira didaktikus jellegű megoldás. A lélek örvényeit nyilvánossá teszi a vita: ehhez szereplőkre van szükség, Buchanan katartikus megoldást kínál a leány önfeláldozó engedelmességi gesztusával (itt kapcsolódik Buchanan az Iphigeneia-történethez).
A történet magyar nyelvre ültetője a vers egyes részeit a zárlatban külön ajánlja a Kendi család nőtagjainak: a nagyságos asszonynak, Kendi [Ferencné Zalabéri] Zsófiának, hogy személyéhez, udvarához való hűségéről biztosítsa; kisasszonyának – aki tudomásunk szerint Judit nevet viselt, és aki mellett a fordító talán nevelőként szolgált –, hogy istenfélő és apja iránt tisztelettudó legyen. George Buchanan latin művében az apa végső elkeseredettségében átvállalná az életáldozatot, ezt azonban a lány nem fogadja el; a bakót is megszólítja, sürgeti. A magyar versszerző erős drámai érzékkel, árnyaltan közvetíti az emberéletet féltő és családpárti közönségének a George Buchanan által átírt ószövetségi történetet. Nem fosztja meg a szokásértelmező résztől sem: a két hónapnyi haladékot megadja a halálra leánytársaival felkészülni vágyó Iphisnek (Jefte lányának; a Bibliában a lánynak nincsen neve); évente megemlékeznek erről az áldozatról a leányok – jelzi a történet a női gyülekezési szabadság mitikus motivációját.
A történet zenéjéről. A 2007-es kolozsvári előadás jelentésvilágát nem gazdagította zene. Itt jegyezzük meg, hogy Giacomo Carissimi három részből álló, Jephte bírót, a lányát, a narrátort és az ekhót megszólaltató oratóriuma jóval később, 1649-ben keletkezett. A kolozsvári előadásban a 16. századi magyar versbeszéd történetmondó és vitázó helyzeteit leképező hangzása volt a hallani- és átéreznivaló. A tragédia francia fordítója, Florent Chrétien az általánosabb problematikát a protestáns hitelvek felé módosítja. A franciák a hugenotta zsoltároskönyvből ajánlottak melléje zenét.
A Heltai-nyomda kiadványa „Ad notam Lucretiae” (vagyis a Lukrécia-történetre hivatkozó) nótajelzésű; ez a még mindig vitatott szerzőségű széphistóriára, az Eurialus és Lucreciára utalhat (annak az Enea Silvio Piccolomininek munkájára, aki később II. Pius néven pápa lett); Historia de duobus amantibus című, 1577 körül keletkezett, korában több nyelvre lefordított novellája a reneszánsz kori, szerelemtárgyú epikus művek sorába tartozik. A Piccolomini-novella a Lucretia névhez köthető antik történet sajátos olvasata: az erőszak áldozatául esett hitvesi erény példájából az érzéki szerelmévé válik itt a női főszereplő. Ha az „ad notam Lucretiae”-n Eurialus és Lucrecia nótáját kell érteni, különös társításról van szó: az Istennek tett fogadalmát nem sérti meg a győztes bíró, Jephta: leányát, mint háza népe őt elsőnek köszöntő tagját – értsd annak életét – áldozza fel (votum: hálaáldozat). Hogy van akkor zene és a szöveges mondandó összefüggése? Komor ószövetségi történet szerelmes kalandregény zenéjére? Irónia volna ez, azonnal ható. (Ne feltételezzünk műveletlenséget a kor – efféle utalásos és metaforikus nyelvezetet jól ismerő – célközönségéről.)
A Buchanan-műből készült, a 16. században az olvasók kezébe is került verses magyar nyomtatvány szövegéből válogatva emlékeztetünk a reformáció előzményeire, korára és megvalósulásának sokrétűségére:
Mihelyt Iphist atyja meglátotta vala, mindjárt eszébe juta,Micsoda fogadást nagy hittel Istennek az hadban ő tött vala,Ottan leányának miként lenne dolga, elaránzotta vala.
*
Menjél inkább haza, láss otthon házunkhoz, nincs itt dolgod most néked,Ezennel hivatlak, mert az áldozaton néked is ott kell lenned,Jőj el, hogy izenek, meglásd, hogy atyádnak mindenben szavát tegyed.
*Boldognak mondátok, külső tiszteletet mert tekintitek bennem,Hogy úgy süvegelnek, hogy az nép ím mostan oly igen tapsol nékem,Maga belöl nékem, kit meg sem mondhatok, oly nyavalyás én lelkem.
*
Az nép megpozsdula, ugyan megrázkódék, szemét, fejét lehajtá,Sok ideig senki egyet sem szólhata, oly nagy hallgatás vala,Leány testét fogák, oltárra feltövék, nagy illattal ég vala.


Régi magyar költők tára. XVI. századbeli magyar költők művei. Illyefalvi István, Cserényi Mihály, Csáktornyai Mátyás, Póli István, Beythe István, Baranyai Decsi János, Ceglédi Nyíri János, Munkácsi János és ismeretlen szerzők históriái, Telegdy Kata verses levele, Fortuna sorsvetőkönyv, naptárversek: 1587–1600. Balassi, Bp. [2004].


Jegyzet1 Illyefalvi István Jephte című munkáját Orlovszky Géza (1960–2017) irodalomtudós rendezte sajtó alá. Írásomat az ő emlékének ajánlom.