.svg)
Március 15.
A nevem Kovács Pál. Semmitmondó név. Azaz normális. Mint én. Ma van a születésnapom. Nem gondolok a forradalomra. A forradalmak kizökkentik a világot. Ami nem normális. Szeretném megváltoztatni a születésnapom. Egy semmitmondó napra. De ez nem áll módomban. Ezért inkább mérleget készítek.
Az éves mérleg a következő: 42 éves vagyok, 180 centi magas, 70 kiló, arcom ovális, hajam barna, szemem barna, megkülönböztető jegyem nincs. A Biodet Rt. ***-i gyárában dolgozom. A Biodet Rt. kapuján halálosan mérgező vegyszerek mennek be. Bizonyos idő múlva környezetkímélő biomosószerek jönnek ki rajta. Hogy közben mi történik, nem tudom. Nem értek hozzá. Nem vagyok vegyész. Az utolsó három mondatban három darab „nem” található. Tapasztalatom szerint az ember sokkal könnyebben meg tudja fogalmazni, hogy mi nem, mint az ellenkezőjét. Apám vegyész volt. Minden mondatának egyetlen értelme volt: IGEN! És mégsem segített rajta. Én például pontosan meg tudom fogalmazni, hogy a Biodet Rt. környezetkímélő biomosószerei nem kímélik a környezetet. Egyetlen természetes anyag sincs bennük. Azt is pontosan meg tudom fogalmazni, hogy nem szoktam álmodni. Az álom nem normális. A Biodet Rt. környezetkímélő biomosószerei sem azok. Maga a Biodet Rt. sem az. Az abnormális rendszerekben az abnormális a normális.
A Biodet Rt. könyvelésének kapuján természetes számok mennek be. Bizonyos idő múlva irracionális számok mennek ki rajta. Hogy időközben mi történik, pontosan tudom. Ehhez értek. Könyvelő vagyok. A könyvelés kezdő- és végpontja között bizonyos számú számítás található. Ezek a számítások olyanok, mint az álom. Abnormálisak. Ezeket a számításokat én végzem. Természetes számokból irracionális számokat faragok. Ezt követelik a Biodet Rt. érdekei. Ezért kapom a fizetésemet. A fizetésem busásnak mondható, a pénzügyi körülmények ismeretében. A Biodet Rt. megbízik bennem. Nem is tehet mást. Én sem.
Megnyitok egy üveg ásványvizet. Poharat emelek magamra. Nem mondom, hogy Isten éltessen. Azt sem, hogy boldog születésnapot. Isten és a boldogság irracionális. Irracionális dolgokkal csak a munkahelyemen foglalkozom.
Március 27.
Az otthonom az enyém. Nem hiszek a véletlenekben. A sorsban. A gondviselésben. Eladtam a szülői házat. Abból vettem ezt: Fő utca 1., I. emelet, 11. lakrész. És még maradt is. Egyedül élek. Az én házam, az én váram. A normális rendszerekben a normális a normális. Otthon minden az, ami. A cipő cipő. A horgászbot horgászbot. A születésnapomra vettem magamnak egy pár cipőt meg egy pergető horgászbotot. Mindig tudom, mire van szükségem. A cipő 42-es, barna, velúr, gumitalpú, Otter. A horgászbot 198 centi, 143 gramm, fekete-sárga WM Senko Toad. Nálam nincs rendetlenség. Nincs piszok. Nincs mosatlan. Nincs káosz. Mindennek megvan a pontos helye. A botjaimat a polcon tartom, a cipőimet a cipőszekrényben. 42 éves vagyok. 42-es cipőt viselek. A két szám egyike nem állandó. Milyen lesz, amikor 48 évesen még mindig 42-es cipőt fogok viselni? Ez abnormális gondolat. A gondolataimat néha nem tudom ellenőrizni. Ezért nem is kapok fizetést.
Egyszer használatos borotvám van. Mindig csak egy. Ha elkopik, újat veszek a sarki boltban. Nem vagyok híve a felhalmozásnak. Láttam, amint szüleim házát ellepik a tárgyak. Anyám matematika-tanárnő volt, apám vegyész. Anyám felfedezte bennem a számok szeretetét. Apám elkártyázta a családi jövedelmet jelképező számokat. Sokat veszekedtek emiatt. Úgy tűnt, ettől jobban érzik magukat. Én nem. Apám gyakran mondogatta: a külső rend feltétele a belső rend. Nem volt igaza. Akkor már sejtettem: a szavak 99 százaléka hamis információt hordoz. Ellentétben a természetes számokkal. Ma már tudom: hallgatni tényleg arany.
Egy téli vakációban minden nap kitakarítottam a házat. Ez annyi, mint tizennégy nap. Igyekeztem bebizonyítani nekik, hogy apám tétele hamis. Nem értem el semmilyen eredményt. Illetve mégis: eltiltottak a takarítástól. Azt mondták, semmi sincs a helyén. A tárgyak meg csak gyűltek. Szüleim nem voltak mániákus vásárlók. Apám szenvedélye mellett nem is lehettek azok. De rend híján egy átlagos házaspár is legalább 28 tárgyat vásárol hetente. Utánaszámoltam. A fogyóeszközöket leszámítva marad heti 15 tárgy. Egy évben 52 hét van. 14 év alatt ezek szerint 10 920 tárgy gyűlt össze a szülői házban. Apám és anyám az én születésem előtt 10 évvel házasodtak és költöztek össze. Ez még 7800 tárgyat jelent. Vagyis mindösszesen 18 720 tárgy.
Egyik reggel aztán anyám nem tudott kijönni a hálószobából. A folyosón álló szekrény nem bírta tovább a belezsúfolt limlom súlyát. A tárgyak kizuhantak és eltorlaszolták az ajtót. Én szabadítottam ki anyámat a fogságból. Mindez a 14. születésnapomon történt. Nem tudom megmagyarázni a két esemény egybeesését. Jelentéktelen dolog.
Aznap két fontos döntést hoztam. Az első: nem fogom megváltoztatni a szüleimet. A második: nem követem a példájukat. Anyám a kedvenc túrótortámat készítette el. Ízlett. Apám kártyapartira volt hivatalos. Kaptam egy Commodore 64 személyi számítógépet és Varga Tamás Játsszunk matematikát! című könyvének második kötetét. Mindkettő hasznos dolognak bizonyult. A számítógép ismerete jelentős mértékben elősegítette későbbi szakmai karrieremet. Varga Tamás könyve rávilágított a matematika csapdáira. A szüleim erről nem tehettek. Ők csak kedveskedni akartak nekem. Azt hiszem, szerettek, a maguk szertelen módján. A szertelenség okozta a halálukat. Meggyőződésem, hogy szoros összefüggés létezik rendetlenség és szertelenség között. Mindkettő abnormális. Ha ehhez hozzáveszem, hogy szertelenség és halál között is szoros összefüggés létezik, akkor adódik máris a következtetés: rendetlenség és halál között is szoros összefüggés létezik.
A második világháborúban apámat elfogták az oroszok. Valami baj lehetett a külső renddel. Mert nekem van igazam: nem a külső rend feltétele a belső rend. Hanem fordítva. Három évet töltött a ****-i hadifogolytáborban. Egy alkalommal vérhast kapott. Hulltak körülötte a foglyok, mint a legyek. Gyógyszer nem volt. Hipermangán viszont igen. A hipermangánt a latrinák fertőtlenítésére használták. Apám úgy gondolta, mindegy, mibe hal bele. De akkor nem halt meg. Később megpróbálta szabadalmaztatni a hipermangánt, mint a hasmenés olcsó ellenszerét. Nem volt sikere, bár számtalan kísérletet végzett, alany híján saját magán és anyámon. A kísérletek idejére cseresznye-tej diétát írt elő. Hogy legyen oka a hipermangán-kúrának. Reggeli: egy kiló cseresznye, egy liter tej. Ebéd: egy kiló cseresznye, egy liter tej. Vacsora: egy kiló cseresznye, egy liter tej. Apám engem is be akart vonni. Sikertelenül. Szerettem a cseresznyét meg a tejet. A hasmenést és a hipermangánt nem. Anyám lelkesen követte apám utasításait. Anyám a kártya kivételével hajlamos volt mindenért lelkesedni, amit apám tett vagy mondott. Azt hiszem, szerette, a maga szertelen módján. Egy kísérlet alkalmával apám elvétette a hipermangándózist. Biztos nagyra ment. Apámat Jánosnak hívták. Anyámat Júliának. De ez most már nem fontos. Engem levélben értesítettek a tragédiáról. Ekkor már egyetemre jártam. Matematika szakra.
Április 9.
Elmentem a boltba. A lakásom és a bolt között ezerötszázhuszonhárom méter a távolság. Vagy: a lakásom és a bolt között két sarok és egy park van. Az első mondat pontos. A második félrehord. Felírtam egy cédulára: 1 liter tej, 1 borotva, 1 vekni, 1 fej fokhagyma, 1 citrom, 1 fagyasztott süllő. A boltos egy darab hosszúkarajt ajánlott. Nézze, milyen szép! A hús lelógott a pult fölött. Csepegett belőle a lé. Szüleim halála óta nem vettem húst a számba. A boltos tudja ezt. Mégis mindig megpróbálkozik velem. Remél. Ilyen az ember. Én nem vagyok ilyen. A disznó normális testhőmérséklete átlag 39,6 Celsius-fok. A hűtőpult hőmérséklet-tartománya 0–5 Celsius-fok. A különbség tehát 34,6–39,6 Celsius fok. Az a hús, amit el akar nekem adni, nem az a hús, amibe a böllér belevágja a kését. Nem önmaga. Ezzel szemben a hal testhőmérséklete mindig a víz után igazodik, amelyben él. Vagy hal. Nincs különbség, nincs határ. Mindig önmaga.
A Halak csillagjegyben születtem. Ellentétben a szüleimmel. Anyám Oroszlán volt, apám Kos. Melegvérűek. Folyton magukon kívül. A veszekedések során anyám sosem azt mondta, amit akart. Apám sem. Egyszer azt mondtam nekik, próbálkozzanak számokkal. Abbahagyták a vitát. Apám megkérdezte, hogy gondolom a dolgot. A szüleim általában figyeltek rám. Elmagyaráztam. Kiabáljanak egymásnak számokat. Valamilyen sorrendben. Példaként a számtani haladványokat ajánlottam. És aki elvéti a sort, veszít. Elnevették magukat. Aznap nem veszekedtek többet. Másnap aztán folytatták. Ebben nagyon következetesek voltak. Ebbe is haltak bele. Aznap is veszekedtek, amikor apám eltévesztette a hipermangánadagot. Nem hallgattak rám.
Április 20.
Hatkor keltem. Munkanap. Nincs szükségem órára. Aki más idejére hagyatkozik, elveszett. Kávé: 3 perc 54 másodperc. Mosdás, fogmosás: 4 perc 27 másodperc. Öltözködés: 3 perc 33 másodperc. Lakás ellenőrzése, csapok, gáz, ablakok, villany: 1 perc 6 másodperc. Hat óra tizenötkor elhagytam a házat. Minden munkanap ugyanazon az útvonalon megyek végig. Gyalog. Nem ülök buszra, pedig épp a Biodet Rt. kapuja előtt áll meg. A buszra várni kell. Az idő kifolyik az ember ujjai között. Irracionálissá válik. Hét órakor beléptem a kapun. Az út pontosan 45 percet vesz igénybe. Se többet, se kevesebbet.
Az iskolában megtanultam leírni, összeadni, kivonni, szorozni, osztani a számokat. Úgy éreztem, megtaláltam a Bölcsek Kövét. Ebben az időszakban hittem Istenben is. Esténként, elalvás előtt, Isten ott állt az ágyam mellett. Ilyen volt a valóságban:
1
Ez volt életem legboldogabb időszaka. Nem beszéltem. Számoltam. Aztán találkoztam a pivel. A pi irracionális szám, ezen belül pedig transzcendens. Az euklideszi geometriában a kör kerületének és átmérőjének hányadosa. Ha az 1 volt Isten, akkor a pi maga volt a Sátán. A pi számértéke, az ötvenedik tizedes jegyig:
3,14159265358979323846264338327950288419716939937510…
Tizedes törtalakja végtelen, és nem ismétlődik periodikusan. A bécsi Karlsplatzon életnagyságban látható. Nincs benne rendszer. Egy világ omlott össze bennem. Isten eltűnt az ágyam mellől. Felfalta a pi. Meg az e. Meg a végtelen. Visszamenekültem a természetes számok közé. Szüleim azt állították, élénk fantáziám miatt álmatlanságban szenvedek. A pszichológusok szintén. Pedig nincs élénk fantáziám. És soha nem szenvedtem álmatlanságban. Viszont megfejtettem a bárányszámolás titkát. Én voltam a Jó Pásztor. Minden éjjel megszámoltam a bárányaimat. És egyetlen darab sem veszett el.
Évfolyamelsőként végeztem egyetemi tanulmányaimat. Abba is hagyhattam volna őket. De nem szeretem a félmunkát. Professzoraim fényes jövőt jósoltak nekem a magasabb matematika terén. Tévedtek. A természetes számokon kívül mindentől viszolyogtam, ami matematika. Ekkor döbbentem rá, hogy a szavak olyanok, mint az irracionális számok. És arra, hogy szüleim tulajdonképpen megfogadták a tanácsom: tényleg számokat vagdostak egymás fejéhez veszekedés közben. Csakhogy ezek a számok irracionálisak voltak. Vagyis szavak.
Egyszer szüleim elvittek a Duna-deltába. Ellátogattunk a folyó torkolatához is. Az édesvíz hatalmas, pi-szerű foltként terjengett a tiszta tengerben. Így éreztem magam a diplomaátadó ünnepségen. Döntöttem: felhagyok a matematikával. Állást kerestem. A Biodet Rt. kapva kapott utánam. Így lettem könyvelő. És így tanultam meg, hogy vannak abnormális és normális rendszerek. De nem lázadtam fel. Nem vagyok hős. Sem forradalmár. Normális vagyok.
Május 3.
Lejárt az ívási tilalom. Elővettem a szekrényből a botokat. Ellenőriztem a szereléseket. Meghegyeztem a horgokat. A horog hegyére különösen kényes vagyok. Kipróbáltam őket az ujjbegyemen. A legkisebb érintésre is véreznie kell. A horog jelzi, hogy nem babra megy a játék. Nem vicc. Nem szeretem a vicceket. A vicc abnormális. És tulajdonképpen nem is létezik. Ott van például az, amikor a varrógépgyári munkás egy életen át lopkodja az alkatrészeket, de akárhányszor összerakja őket, mindig géppuska lesz belőle. A Biodet Rt. termeiben pontosan ugyanez történik. Az én könyvelésemben is pontosan ugyanez történik. Ez nem vicc. Ez van. Persze lehet úgy tenni, mintha vicc volna. Ismétlem: az abnormális rendszerekben az abnormális a normális. Én nem viccelek. A Biodet Rt. termein kívül legalábbis. Tényeket közlök.
A horgászklubban ferde szemmel néznek rám. Nincsenek halászmeséim. Adataim vannak. Csupa természetes szám. Ragadozó őn, 115 centiméter, 15 kiló. Országos rekord. Csuka, 160 centi, 36 kiló. Országos rekord. Süllő, 130 centi, 16 kiló. Országos rekord. Nincs mese. Ismétlem: a szó olyan, mint az irracionális szám. Pontatlan. Félrehord. Abnormális. Ezért szeretek horgászni. A tó partján csend van. Én is hallgatok. A halak is hallgatnak. Megküzdünk egymással. Szó nélkül. A ragadozó őn a kedvencem. Hátúszója barázdát szánt a vízen. Miniatűr cápa. Nem támad lesből. Nyíltan lerohanja áldozatát. Még a vizet érintő fecskét is elkapja. Bátor, okos ragadozó. Pedig nincs foga. Vagy ott a csuka. A rejtőzés mestere. Teste, mint egy remekbe szabott torpedó. Arra az egyetlen ugrásra készült, amellyel áldozatát elkapja. Vagy a harcsa, a vizek bulldogja. Ha tehetném, kutya helyett harcsát tartanék. Kisebb helyen elfér, és a fő: nem ugat. Vagy a süllő, a kapafogú kannibál.
Persze a halak között is vannak abnormális fajok. Ilyen például a ponty. Az egyetlen halfaj, amely képes az elhízásra. A pontyot visszadobom. Akkor is, ha 18 kilós. A nagy része gusztustalan zsírtömeg. Vagy a bálna. A bálna nem is hal. Emlős. Az emlősöknek a szárazföldön a helyük. Az ember is emlős. Szeretem a vizet. De nem tudok úszni. Nem is akarok. Eljárok a városi uszodába. Sétálgatok a medencében, azon a részen, ahol leér a lábam. A vízi emlős abnormális. A fóka, a rozmár, a lamantin, meg a többi. De főleg a bálna. Éppen azért, mert olyan, mint egy hal. A bálna őse a szárazföldön élt. Tudta, mi a dolga. Aztán visszatért a vízbe, és azóta szennyezi a környezetet. Nem is csoda, hogy levadásszák. Idegen test a tengerben. Holnap hajnalban kimegyek a tóra. Ragadozó őnre.
Május 4.
Ragadozó őn, 100 centiméter, 13 kiló. Nőstény. Érdekes módon tele van ikrával. Sajnálom. De lejárt az ívási időszak. Az én ívási időszakom még nem járt le. El sem kezdődött. Szűz vagyok. Anyámon kívül egyetlen nőt sem láttam meztelenül. Anyám gyakran meztelenkedett otthon. Nevetett, amikor elpirultam. Azt mondta, nincs ebben semmi különös, minden nő ilyen. Tudtam, hogy nem. De nem voltak érveim. Ma már vannak. Tudom, hogy eljön az én ívási időszakom is. Tervezés kérdése.
Az esti bárányszámlálás után megjelent valami az ágyam mellett. Azt hittem, Isten az. Akit annak idején felfalt a pi. De nem olyan volt. Ilyen volt:
0
Először azt hittem, halszemes ikra. De hiányzott a közepéről a halszem. Aztán megláttam. Isten volt, a pi mélyén. Tátogtam, mint a ragadozó őn a lábaim előtt, a füvön. Hím. Tele ivarsejttel.
