Egy vándor „emlékiratai”

Barangolások Gy. Szabó Béla művészetében címmel nyílt gyűjteményes kiállítás augusztus 3-án a Kolozsvári Művészeti Múzeum és a Gy. Szabó Béla Emlékház közös szervezésében a Bánffy-palota emeleti termeiben. A kiállítás nagyszerű bizonyítéka volt annak, hogy e rendkívül gazdag életmű még mindig tartogat meglepetéseket számunkra. Lehet, hogy a név hallatán emlékfoszlányainkban azon igényes aprólékossággal kimunkált realisztikus tájképek sejlenek fel, melyek minden lakás „kötelező” díszei az erdélyi értelmiségi családokban, Révai Nagy Lexikona és Jókai regényei mellett. Ám e skatulyázáson túllépve megbizonyosodhatunk arról, hogy a mennyiség nem megy minden esetben a minőség rovására.
A kiállítási anyag válogatása dr. Bordás Beáta kurátor és Ferenczy Miklós, a Gy. Szabó-hagyaték kezelőjének munkáját dicséri. A tárlat célja olyan képek bemutatása volt a nagyközönség előtt, melyek eddig egyáltalán nem kerültek kiállításra (pl. a groteszk, szimbólumokban gazdag, zaklatott hatású Látomásos önarckép című fametszet, valamint az életében soha be nem mutatott olajfestmények). A kiállítás ugyanakkor egy jól körvonalazható témát jár körbe, mely a művészi életútat meghatározta: a külső és belső barangolások témakörét. Gy. Szabó Béla számára a természet folyamatos megfigyelése és kutatása saját énjének felfedezésével kapcsolódott össze, egy kis fasámlival és rajzeszközeivel bebarangolva a világ messzi tájait és énjének rejtett zeg-zugait. „A barangolás (az úti élmények, valamint a meglátott és átérzett táj ábrázolása) és az önarckép témáin alapuló kiállítás úgy próbál végigvezetni Gy. Szabó Béla életművén, hogy a sűrített, szubjektív válogatásból mégis kirajzolódjon a művészi pálya fejlődésének íve.” – nyilatkozta a kurátor.
A természetjárás mellett Gy. Szabó számára inspirációs forrásként szolgáltak 1937-től a külföldön tett tanulmányutak is Olaszországban, Görögországban, Bulgáriában, Belgiumban, a Szovjetunióban, majd a kétszer tett látogatás Kínában, Mexikóban és végül Kolumbiában (a 80-as évek elején) – mely tájak és témák a helyszínen készített pasztelljein és rajzain, az itthon fametszetbe átültetett munkáin is visszaköszönnek.
A tájábrázolások mellett a művész visszatérő, a teljes életművet felölelő, változatos technikákkal kivitelezett tematikája az önarckép, melynek két típusával is találkoztunk a kiállításon: a klasszikus, általában semleges háttér előtt szemből ábrázolt művész képével, illetve az érdekes kompozíciós megoldásokat követő, gyakran alig felismerhető, rejtettebb önarcképek (mint a Dantei önarckép vagy a Visszapillantó tükör – mely egy motorbicikli tükrébe rejtve sejteti a művész arcvonásait).
Az öt termet felölelő, majdnem száz alkotást felvonultató nagyszabású kiállítás mind időben, mind technikákban rendkívül gazdag anyagot mutatott be az életműből, mely körülbelül 15 000 szén- és tusrajzot, közel 200 olajképet, mintegy 2000 pasztellt és közel 1400 fametszetet számlál. S bár Gy. Szabó Bélát (1905–1985) elsősorban az erdélyi fametszés megújítójának és legjelentősebb huszadik századi mesterének tekintjük, hat évtizedes munkássága során maradandó értékeket alkotott, mind a szén és a pasztell, mind az olaj technikáit alkalmazva.
A tárlat nem csupán a művész folyamatos, téma utáni barangolásait szemlélteti, hanem a teljes életművön átvezetve a néző számára is barangolás az önmegismerés útján.

Trópusi eső, 1982

Szigligeti csónakok, 1971

Fekvő női akt, 1967

Gleccseren, 1970

Dante (Pokol, XII. ének). A vérfolyam, 1948