Egy Petri-vers Rolf Bossertet olvas. Egy 1986-os Bossert-vers margójára

A hetvenes-nyolcvanas évek magyar líratörténetének jelentős költészeti teljesítményeként tarthatjuk számon Petri György líráját, melyet nem csupán a kortárs líra Petri szövegeihez visszanyúló, azt továbbgondoló vagy azzal vitába szálló tendenciája mutathat fel, hanem egyúttal az értelmező próza számos produktuma is. Az egyik legutóbbi monografikus igényű munka lényeges szempontja hangsúlyosan az volt – mint azt a szerző, Horváth Kornélia a bevezetésben megfogalmazza –, hogy a kötetben helyet kapó „tanulmányok erőteljes figyelmet szentelnek a Petri-líra azon tulajdonságának, amelyet a magyar és a világlírához való igen szoros és rendkívül sokrétű kapcsolódásként nevezhetünk meg. Petri számos interjújában és írásában hangsúlyozza, mennyire fontos számára az egész magyar és világirodalmi tradíció, hogy szövegei ezek szövegéből építkeznek.”¹ A szerző Petri interjúira hivatkozva elsősorban olyan alkotókat említ, mint Hölderlin, Novalis, Molière, Villon, Baudelaire, Puskin, vagy a magyar irodalmat illetően Arany János, József Attila, míg az értelmezésekben Csokonai, Berzsenyi, Petőfi, Ady vagy éppen Kosztolányi költészeti hagyományának megjelenése is felbukkan.² Az intertextuális kapcsolatok a Petri-szövegek létmódját alakító hatása mellett érdemes arra is figyelni, hogy a fentebb felsorolt szerzők alapvetően a világirodalom vagy éppen a magyar költészet kiemelt és jól ismert alkotói, tehát ezen szerzők szövegeinek, azok poétikai jellegzetességeinek megjelenése a Petri-féle szövegvilágban elsődlegesen e költészet hagyományhoz való viszonya felől értelmeződött. Ugyanakkor az 1989-es megjelenésű, sokat tárgyalt Valahol megvan³ című kötet utolsó és egyben címadó ciklusában helyet kapott egy 1986-ban született – mind az alkalmi, mind a politikai líra tradíciója felől is interpretálható – vers Rolf Bossert halálára címmel.

A Bossert-vers keletkezési és megjelenési körülményei – azon túl, hogy mindezt részben maga a költemény is elnarrálja – a verscímbe emelt szerzői név magyar irodalmi közegben való ismeretlensége miatt egyáltalán nem érdektelenek. A vers 1989-ben jelenik meg először a Jelenkor hasábjain, tehát „az első nyilvánosságba a gyűjteményes könyvet megelőzően a Jelenkor 1988. februári, majd az Alföld májusi számában visszatérő”⁴ Petri újonnan közölt alkotásai közé tartozik, és ennyiben – úgy vélem – maguk a folyóiratközlések is jelzik ezen szövegek hangsúlyos voltát. Az ekkortájt a folyóiratokban közölt versek többnyire az 1989-es Valahol megvan kötet utolsó ciklusának új anyagához tartoznak, ahogyan a Jelenkor 1989/2-es számában megjelent Rolf Bossert halálára⁵ című szöveg is. A folyóiratban megjelentetett vers címe csillagos lábjegyzettel ellátott, és ennek tartalma – ahogyan a vers első sora is: „Alig sem ismertelek.”⁶ – éppen a címbe emelt szerző ismeretlenségét erősíti meg, hiszen röviden bemutatja az olvasóknak: „Romániai szász költő (1953–1986). 1985 karácsonyán áttelepült az NSZK-ba. 1986 februárjában lakásának ablaka alatt holtan találták. Az első feltételezések szerint öngyilkos lett, kiugrott az ablakon. A német szövetségi nyomozóiroda későbbi vizsgálata szerint a holttest helyzete – rendőri műszóval – »idegenkezűségre« utalt.”⁷ A rövid lábjegyzet első mondata két adatban is tévedést tartalmaz, hiszen Rolf Bossert 1953 helyett 1952-ben született, és nem erdélyi szász, hanem bánsági sváb, amiként ezt a Gerhard Csejka által összeállított és kiadott, 2006-os megjelenésű gyűjteményes kötet életrajzot bemutató része is rögzíti: „1952 – Am 16. Dezember kommt Rolf Günter Horst Bossert als Sohn von Emil und Alice Bossert in der Eisenhüttenstadt Reschitza im Banater Bergland (Rumänien) zur Welt.”⁸ [Rolf Günter Horst Bossert 1952. december 16-án jött a világra Emil és Alice Bossert gyermekeként a bánsági hegyvidék vaskohászatáról ismert városában, Resicabányán (Románia).] A szöveg születésének körülményeit illetően továbbá az is megállapítható, hogy a Petri-vers először 1989-ben jelent meg, azonban keletkezése 1986-ra tehető, amit elsősorban nem Bossert halálának időpontja erősít meg,⁹ hanem Várady Szabolcs és Petri György a Holmiban közölt levelezéséből következtethetünk erre: „Mindenesetre küldöm a két verset, és várom bírálatodat. (A Rolf Bossert-vershez annyi históriai adalék, hogy ő egy erdélyi szász költő volt, aki a múlt év karácsonyán települt ki Németországba, Frankfurtban élt egy menekültotthonban, és ez év február derekán, közelebbről ismeretlen okokból, kiugrott az ablakon. 33 éves volt.)”¹⁰ Így fogalmaz Petri az első, Várady Szabolcsnak írt, 1986. március 12-én kelt levelében (melyhez olvasás végett többek között a tárgyalt verset is mellékelte). Tehát a levél keltéből és a vers címe jelölte halál eseményének időpontjából világosan látszik, hogy a szöveg a halált követő egy hónapban született, Petri nyugat-berlini tartózkodásának első hónapjában. Ezt követően a levelezőtárs arról is beszámol, hogy időközben elkészült a vers német fordítása is, melyet a közelgő írókongresszuson fog fölolvasni: „Holnapután jön Paetzke [Petri verseinek német fordítója] pár napra, mert most lesz a német írószövetség kongresszusa, ahol nekem is fel kell lépnem – felolvasom a Bossert-verset (már németre van fordítva), meg részt veszek valami Közép-Kelet-Európáról szóló magvas tanácskozásban ugyanott.”¹¹ Azon túl, hogy a levelezés kapcsán beazonosítható a vers keletkezésének időintervalluma, azt is láthatjuk, hogy a Jelenkor 1989-es számában közölt vers lábjegyzetének tévesztései alapvetően a már a levélben is megfigyelhető tévedéshez kapcsolhatók. Emellett már itt („ismeretlen okokból”) rögzül Bossert halálának körülményeit illető szóbeszéd (az idegenkezűség), amit a vers folyóiratbeli lábjegyzete csak megerősít (a lábjegyzet a későbbi kötetbeli közlés során már elmarad).

A halál referenciális utalásán túl Petri verse – miközben a Holmi lábjegyzetével és a vers első sorával – Bossertnek a magyar irodalmi közegben való ismeretlenségét hangsúlyozza, egyúttal ennek az ismeretlenségnek a felszámolására tett kísérletként is olvasható. A szöveg egyrészről ráirányítja az olvasói/szakmai figyelmet Bossert költészetére, e líra közvetítésének fontosságára („És várom, küldjék máris a verseidet, hogy fordíthassam. / Ez az, aminek értelme látszik lenni.”),¹² másrészt felidéz egy felolvasóestet és egy azt követő kocsmai beszélgetést. Egy itt elhangzott Bossert-mondat az („Valami olyasmit mondtál [még az előadóteremben], / hogy te csak írói munkád [ezen a »csak«-on is eltűnődtem] / háborítatlan folytathatása végett / folyamodtál utiokmányokért, nem tartod magad – / minek is? A »Dissident« szót használtad.”),¹³ mely kiemelésre kerül és egyúttal a Petri-vers központi magját adja, és egyben ez a fajta lírai megszólalás illeszkedik abba a tendenciába, melyet Schein Gábor így határoz meg: „Petri költészetében az életrajz, a köztörténelem és a poétikai szféra koincidenciája egyfajta magánmitológiát megalapozva valósul meg. A 80-as, 90-es években feltűnően megszaporodnak alkalmi versei, amelyek jelzetten egy őket megelőző nyelvi, életrajzi eseményre adott feleletként jönnek létre. Mindez nem jelent olyasféle ráutaltságot, hogy a versek az adott esemény ismerete nélkül ne lennének érthetőek, csupán azt, hogy a vers poétikai meghatározottsága változik meg Petri kései költészetében: eltolódik a kommentár felé, végképp elutasítva a poétikai szféra immanenciáját.”¹⁴ A Petri-vers kommentárjellege kiegészül a szöveg nekrológként is olvasható voltával, továbbá az egész versen végigvonuló aposztrophé mindvégig jelenvalóvá, megmutathatóvá teszi a megszólítás révén mind a biográfiai szerzőt, mind a magyar olvasó számára többnyire „ismeretlen” költészetet. De milyen is ez a költészet, ki is az a szerző, melyet és akit a Petri-vers – nem mellékesen a kanonizáció egyfajta gesztusával – a középpontba állít?

Amennyiben Rolf Bossert (1952–1986) költészetéről esik szó, szinte elkerülhetetlen, hogy megemlítsük az 1970-es évek legelején a nyilvánosság elé lépő Aktionsgruppe Banat elnevezésű írói/költői csoportot,¹⁵ mely alapvetően – mint neve is mutatja – a romániai Bánságban szerveződött, és elsősorban germanisztikát tanuló egyetemi hallgatókból állt. A lényegében baloldali politikai ideológiát képviselő csoport egyik kiemelkedő tagja volt Rolf Bossert is, aki bukaresti német szakos egyetemistaként első verseivel szintén az 1970-es évek legelején jelentkezett, többek között például a Neue Literatur című német nyelvű romániai folyóirat hasábjain. Egyik első nyilvános szerepléséről a fentebb említett lap így tudósít: „Im Bukarester Poesie-Club (»Schil­ler«Haus) fand nach dem Abend mit Rolf Marmont (Gedichte und Prosa) und Hannes Elischer (Gedichte) eine Lyriklesung der Studenten-Autoren Hannelore Becker, Brigitte Maria Zey, Rolf Bossert, Nelu Bädean und Jürgen Schlesak statt. Gerhard Eike besorgte die Auswahl der Gedichte und stellte einleitend die Autoren vor.”¹⁶ [A Rolf Marmont (versek és próza) és Hannes Elischer (versek) estje után a bukaresti Költőklubban (Schiller Ház) Hannelore Becker, Brigitte Maria Zey, Rolf Bossert, Nelu Bädean és Jürgen Schlesak egyetemi hallgatók felolvasóestjére került sor. A versek kiválasztásáért Gerhard Eike felelt, aki egyúttal be is mutatta a szerzőket.] Nem sokkal később, a Neue Literatur augusztusi számában, szintén a felolvasóesten fellépő szerzőkkel együtt, a lap kis összeállítást szentelt a költőknek a Bukarester Germanistik-Studenten stellen ­sich vor [Bukaresti germanisztika-hallgatók mutatkoznak be] címmel,

és itt Bossert első helyen szerepelt három versével.¹⁷ Aztán nem sokkal később, továbbra is a Neue Literatur hasábjain megszólal Gerhard Csejka, az Aktionsgruppe Banat talán legkiemelkedőbb ismerője és kritikusa, aki immár az újabb romániai német irodalomról értekezve teszi fel a kérdést, hogy miben hoz újat a lírában ezen új generáció költészete: „Miről is van szó tulajdonképpen a bánsági Gerhard Ortinau és Richard Wagner és Anton Sterbling és Hans Matye és Johann Lippet és Werner Söllner és Albert Bohn és Rolf Bossert és Ernst Wichner és William Totok és akárhogy is hívják őket, vagy az erdélyi Dietle Lienert és Brigitte Maria Zey és Ernst Loew és Helmut Seiler és még sokan mások esetében?”¹⁸ Amellett, hogy Csejka szövegében immár egymás mellé kerülnek az Aktionsgruppe Banat néven elhíresült csoport tagjai (például Lippet, Bossert, Wagner, Wichner, Totok, Sterbling), egyúttal arra is felfigyelhetünk, hogy egyrészről érzékelhető egy megkülönböztetés az erdélyi német (tehát a szász) szerzőkkel szemben, másrészt minden megkülönböztetés ellenére a bánsági és erdélyi szerzők világfelfogásuk és költészetük kapcsán egyszerre kerülnek említésre. És a rétori kérdésre érkezik Csejka részéről a válasz is: „Nem akarnak színlelni. Azt akarják, hogy alapvetően megbízzanak bennük, azt akarják, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül »mosolyoghassanak és szerethessenek«, azt akarják, hogy az aktuális nézetekkel szemben tanúsíthassák erkölcsi integritásukat, nem akarnak kompromisszumokra kényszerülni, azt akarják, hogy élvezhessék Janis Joplin bluesát és Jandl szóvicceit és a technikai civilizáció előnyeit, ugyancsak lelkiismeret-furdalás nélkül állítják, hogy még oly sok mindent kell tenni a földi mennyország megteremtéséért; […] És verseket írnak. Jól érthető módon. Ez is a megváltozott körülmények jellegzetessége: hogy aligha fordítanak energiát a homályosításra, éppen ellenkezőleg, minden energiájukat habozás nélkül a tiszta beszédre fordítják. Ez különbözteti meg őket a három-négy évvel ezelőtt megjelent generációtól, amely sokkal bonyolultabb módon fogalmazta meg a társadalomhoz való viszonyát.”¹⁹ Csejka kérdésfelvetése és egyúttal válasza világosan rámutat ezen új generáció költészetének főbb jellemvonásaira, többek között a társadalmi problémák közvetítésére, az egyértelmű kifejezésmód térhódítására, és nem utolsósorban a nemzetközi tájékozódásra. Az Aktionsgruppe Banat költői – így Rolf Bossert is – költészetükben nyíltan felvállalták az újítás és a hagyományokkal való szembenézés szándékát, és – amint ezt a Neue Literatur beszámolói vagy éppen összeállítása, vagy Gerhard Csejka figyelmes tanulmánya is bizonyítja – fellépésük külön-külön is, de csoportosan is eseményszámba ment, a romániai német költészet eseményeként volt már akkor is értékelhető.

Rolf Bossert költői pályája még az Aktionsgruppe Banat létezése (1972–1975) idején indult, elsősorban folyóiratközlésekkel, majd a csoport feloszlatása után hosszabb ideig kellett várni az első kötet megjelenésére, mely végül 1979-ben látott napvilágot siebensachen²⁰ címmel a Kriterion Kiadónál. Ezt két gyermekeknek szóló kötet²¹ követte, majd a kolozsvári Dacia Kiadó gondozásában jelent meg második és egyúttal utolsó kötete, neunetöter²² címmel. A nyolcvanas évek elejének termékeny időszakát jelzi az is, hogy Bossert fordítóként is tevékeny volt, előbb Victor Eftimiu meséit²³ fordította németre, majd Gellu Naum meseregényét²⁴ és Mirce Zaciu Ion Agârbicea­nuról írt monográfiáját²⁵ is. A már idézett 2006-os gyűjteményes kötet mellett érdemes még megemlíteni 1986-ban, immár posztumusz megjelent verseskötetét,²⁶ melynek előszavát Guntram Vesper, utószavát a gyűjteményes kötetet szintén összeállító Gerhard Csejka írta, és ez a kötet Bossert második kötete óta született újabb versekből is tartalmazott egy hosszabb ciklust. Ezen rövid áttekintésből egyrészt megállapítható, hogy egy éppen kibontakozó életműről beszélhetünk, mely igen korán félbeszakadt, másrészt az is elmondható, hogy a hetvenes évek legvége és a nyolcvanas évek első fele kiválóan mutatja Rolf Bossert munkásságának hangsúlyait és nem utolsósorban a romániai többnyelvű közegből fakadó tágasságát is.

Ha Bossert költészetének jellegzetességeit is figyelembe vesszük, akkor az is megfogalmazhatóvá válik, hogy a Petri-vers nem csupán a tragikus halálesemény vagy a vers elbeszélte felolvasóesten elhangzott mondatok problematizálása okán szólalhat meg, hanem egyúttal egy olyan lírára is irányítja a figyelmet, mely bizonyos vonásokban, poétikai megoldásokban nem áll távol Petri költészetétől. Bossert első kötete számos tekintetben szakít a hagyományokkal, és ennek egyik leginkább szembeötlő jegye az a kisbetűs írásmód, mely rendkívül idegen a német nyelvű szövegektől. Mindez végigvonul a teljes köteten, miközben már itt megjelenik az a fajta társadalmi kérdések iránti fogékonyság és ezek kompromisszumok nélküli megjelenítése, mely nem idegen a Petri-lírától sem. Ilyen például az ausnah­me²⁷ című vers, mely egy chiasztikus, végeredményben tükröztető szerkezetet tör meg a sortörések által, mintegy poétikailag is felmutatva a rendkívüli intézkedések struktúrára gyakorolt hatását:

ausnahme

außer:

gewöhnliche umstände

verlangen

außergewöhnliche

maßnahmen

kivétel

rend:

kívüli körülmények

igényelnek

rendkívüli

intézkedéseket

Hasonló szerkezettel és egyúttal nyelvvel történő játékot szemléltet a gebot²⁸ című szöveg is, mely kiválóan érzékelteti az adott időszak politikai elvárásait a lírával és egyáltalán az irodalommal szemben.

gebot

du sollst den tag nicht vor der

         nacht loben

du sollst den abend nicht loben

du sollst tag und nacht loben

parancsolat

ne dicsérd a napot az éjjel előtt

ne dicsérd az éjjelt

éjjel-nappal zengj

         dicshimnuszokat

Ahogyan ezek a szövegek, úgy például a wir begrüßen című vers is kritikát és nem kevés iróniát tartalmazott a fennálló rendszer visszásságaira rámutatva, s ahogyan korábban Csejka is jellemezte az új generáció költészetét, e líra egyértelműen és gyakran félreismerhetetlenül hangsúlyozta a társadalmi valóság problémáit.

wir begrüßen

das programm

der volksdemokratischen

         regierung

zur vollständigen

         alphabetisierung

sagten ein paar tintenfabrikanten

noch zu beginn des jahres

1948

üdvözöljük

a népi demokratikus kormány

programját

az írástudatlanság teljes

                     felszámolására

mondta néhány tintagyáros

még az év kezdetén

1948-ban

A siebensachen és a neunetöter című kötetekben a politikai költészet számos megnyilvánulása mellett arra is felfigyelhetünk, hogy miként válik a poétikai tradíció a Bossert-líra szerves részévé, hiszen Villon, Bertolt Brecht vagy Eugène Ionesco szövegei hol formailag (lásd például a Villon-verseket idéző balladákat), hol motívumokat vagy gondolatiságot tekintve újra és újra felbukkannak a verseket olvasva. Mindezeken a példákon keresztül azt is láthatjuk, hogy Petri György Rolf Bossert halálára című verse nem egyszerűen egy alkalmi vers (ami természetesen nem idegen Petri lírájától), hanem egyszerre mozog az alkalmi és a politikai költészet mezsgyéjén, miközben egy olyan alkotó lírájára irányítja a figyelmünket, aki poétikailag és nem utolsósorban politikai fellépését illetően szoros közelségben áll a Petri-költészettel. Fodor Géza, Petri első monográfusa így fogalmaz a Bossert-vers kapcsán: „E törekvés jegyében Petri meg tudta újítani politikai költészetét is. A Rolf Bossert halálára egy 1985 karácsonyán az NSZK-ba áttelepült, majd 1986 februárjában, közelebbről ismeretlen okokból öngyilkossá lett erdélyi szász költő személyét, a kelet-európai emigráns nyugat-európai helyzetét igyekszik megragadni.”²⁹ A monográfustól származó idézet utolsó tagmondata éppen arra a tényezőre irányítja a figyelmünket, melyet Petri költészete már itt, 1986-ban észlel, és a disszidens identitásválsága és magyarázkodási kényszere révén – mely a Petri-vers Bossertet idéző passzusaiban felsejlik – a politikai rendszerek átalakulásának máig érő problémakörét regisztrálja. A vers erre fogalmazott lehetséges válasza és e lehetőség megkérdőjelezése („»Ott voltam, most itt vagyok. Kész. / Érjék be velem. Megmutatkozom.« / [És hol ennek a lehetősége?]”)³⁰ jól jelzi, hogy mindez egy olyan új³¹ – tematikus és (mint Fodor Géza is utal rá)³² poétikai – irányba nyitja meg Petri líráját, mely eltér a korábbi kötetek szövegvilágától. Összességében a Petri-szakirodalom rámutat a Bossert-szöveg jelentékeny voltára, azonban elsősorban a Petri-költészet viszonylatában teszi ezt, és kevésbé figyelmez arra, hogy egyfajta kanonizációs kísérletként is tekinthetünk a Petri-szövegre, mely aztán a későbbiekben végeredményben nem következett be. S főként akkor tűnik problémásnak ez a hiány, ha a Petri-szakirodalom erre a költeményre vonatkozó passzusait is felsorakoztatjuk, hiszen – mint látható – az irodalomtörténeti tanulmányok jelentős része újra és újra felhívja a figyelmet erre a szövegre, csupán a lehetséges – és kétségkívül létező – poétikai és politikai kapcsolatot nem tárja fel közöttük.

Mindez azért tűnik lényegesnek, mivel amennyiben az összevetés perspektívájából kívánjuk szemlélni a költészettörténeti eseményeket, akkor fontosnak tűnik felvetni a kérdést, vajon a magyar irodalom aspektusából volt-e valamilyen jelentősége az Aktionsgruppe Banat fellépésének. Szonda Szabolcs a harmadik Forrás-nemzedék és a román nyolcvanasok nemzedékének összehasonlító elemzése mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy „korabeli és utólagos értelmezés szerint a »nyolcvanasok« és romániai német pályatársaik (így Rolf Bossert, Franz Hodjak, Johann Lippet, William Totok, Richard Wagner és mások) közti, román részről közösségvállaláson is alapuló (tehát a kor közéleti kontextusában politikai-társadalmi gesztus értékével is bíró, emellett bizonyos mértékben a német szerzőket a romániai kultúra összképébe integráló jellegű) viszony – mely a Kriterionnál 1982-ben kiadott, tíz fiatal romániai német lírikus verseit tartalmazó (ily módon a politikai üldöztetése miatt is a hetvenes évek első felében elhíresült Aktionsgruppe Banat néhány tagját is ismertető), Vînt potrivit pînă la tare című román nyelvű antológia megjelenésével erősödött fel – saját egyéni poétikai opciókat felülíró befolyással bírt néhány román szerzőre nézve. A német szerzők által képviselt, Brecht-követő, depoetizált (vagy legalábbis minimál-líraiságú), lecsupaszított, radikális, szabadságelvű és lázadó-tiltakozó jellegű valóságábrázoló költészet – szerencsés szinkronpillanatnak köszönhetően – hozzájárult több román szerző valóságszemléletének kikristályosodásához, elmélyüléséhez, a köznapok realitása iránti még intenzívebb nyitáshoz.”³³ A Szonda Szabolcs által említett, a román és a német költészet között létrejött szinkronpillanat – éppen Petri Bossert-verse a lehetséges bizonyíték erre – a magyar és a romániai német költészet között is felsejlett, és ha nem is feltétlenül poétikai hatásként regisztrálhatjuk mindezt a két líratörténet között, mindenképpen olyan párhuzamos tendenciáról beszélhetünk, mely mind poétikai, mind gondolati síkon jelenvaló volt.

Jegyzetek

  1    Horváth Kornélia: Petri György költészete verselméleti és líratörténeti megközelítésben. Gondolat, Budapest, 2017. 14.

  2    Uo. 15.

  3    Petri György: Valahol megvan. Szépirodalmi, Budapest, 1989.

  4    Keresztury Tibor: Petri György. Kalligram, Pozsony, 1998, 134.

  5    Petri György: Rolf Bossert halálára. Jelenkor, 1989. 2. 121–122.

  6    Petri György: Rolf Bossert halálára. In uő: Valahol megvan. 246.

  7    Uo. 121.

  8    Bossert, Rolf: Ich steh auf den Treppen des Winds. Gesammelte Gedichte 1972–1985. hg. Csejka, Gerhardt, Schöffling & Co., Frankfurt am Main, 2006. 323.

  9    Vö. „In der Nacht vom 16. auf den 17. Februar [1986] sitzt er bis zum Morgen wach in der Küche, um 4 Uhr schaut seine Frau noch einmal nach ihm, um 6 ist er nicht mehr da, und das Fenster am Ende des Flures steht offen.” [A [1986.] február 16-ról 17-re virradó éjszakán reggelig ébren ül a konyhában, 4 órakor a felesége újra ránéz, 6 órakor már nincs ott, a folyosó végén lévő ablak pedig nyitva van.] Uo. 328.

10    Petri György – Várady Szabolcs: Levelek Nyugat-Berlin és Budapest között. Holmi. 2000. 12. 1502–1503.

11    Uo. 1503.

12    Petri György: Rolf Bossert halálára. In uő: Valahol megvan. 249.

13    Uo. 247.

14    Schein Gábor: Petri György. In Gintli Tibor (szerk.): Magyar irodalom. Akadémiai, Budapest, 2010. 1013.

15    A csoport létrejöttéről, politikai és költészeti jelentőségéről lásd bővebben: Vincze Ferenc: Az Aktionsgruppe Banat lázadása. A politikai olvasattól a poétikai eseményig. Korunk, 2013. 8. 55–61.; Vincze Ferenc: A harmadik csoport: Aktionsgruppe Banat In Bengi László – Hoványi Márton – Józan Ildikó (szerk.): „Visszhangot ver az időben”. Szegedy-Maszák Mihály születésnapjára. Kalligram, Budapest, 2013. 189–195.

16    Neue Literatur, 1972. 6. 124.

17    Bossert, Rolf: Künstler Kritiker & Krautsalat, Das kurze Gedicht von kleinem frierenden Vogel, Gedicht, vielleicht. Neue Literatur 1972. 8. 22–23.

18    [Saját fordításom: V. F.] Csejka, Gerhard: Als ob es mit ALS OB zu Ende ginge. Neues in der rumäniendeutschen Lirik 1972. Neue Literatur, 1972. 12. 66.

19    [Saját fordításom: V. F.] Uo. 66.

20    Bossert, Rolf: siebensachen. Kriterion, Bukarest, 1979.

21    Bossert, Rolf: Mi und Mo und Balthasar. Ion Creangă, Bukarest, 1980.; Bossert, Rolf: Der Zirkus. Ion Creangă, Bukarest, 1982.

22    Bossert, Rolf: neuntöter. Dacia, Cluj-Napoca, 1984.

23    Eftimiu, Victor: Märchen. übersetzt von Rolf Bossert, Ion Creangă, Bukarest, 1980.

24    Naum, Gellu: Der Pinguin Apollodor. übersetzt von Rolf Bossert, Ion Creangă, Bukarest, 1982. Gellu Naum magyar fordításairól lásd: Balázs Imre József: Apolodor és Zebegény. Gellu Naum gyermekirodalmi munkáiról és fordításaikról. Korunk, 2013. 9. 23–32.

25    Zaciu, Mirce: Ion Agârbiceanu. übersetzt von Rolf Bossert, Cartea Românească, Bukarest, 1983.

26    Bossert, Rolf: Auf der Milchstraße wieder kein Licht. Rotbuch, Berlin, 1986.

27    Bossert, Rolf: ausnahme In uő: Ich steh auf den Treppen des Winds. 13.

28    Uo. 17.

29    Fodor Géza: Petri György költészete. Szépirodalmi, Budapest, 1991. 183.

30    Petri György: Valahol megvan. 248.

31    Ezt az újítást regisztrálja a későbbi monográfus, Keresztury Tibor is: „S bár a Rolf Bossert halálára Petri politikai költészetét egy vers erejéig érdemben újítja meg, a Valahol megvan-ciklus legfontosabb fejleménye kétségkívül e könyörtelen, lassú és szép fogyatkozás, a rezignált folytatódás, a szemlélődő hömpölyögtetés szerepformájának és beszédváltozatainak árnyalt kimunkálásában, lírai teljesítményében ragadható meg.” Keresztury: I. m. 140.

32    Vö. „A vers tehát nem »magyarázat«, hanem meditáció. Laza, oldott tűnődés, amely nem a Magyarázatok… feszült, patetikus prózaiságát hozza vissza, hanem a mindennapi élőbeszéd kötetlen, hanyag természetességével történik, amit a költői személyiség elmélyültsége és »involváltsága« mégis a legszemélyesebb líra hordozójává nemesíti.” Fodor: I. m. 184–185.

33    Szonda Szabolcs: Lírai magánmitológiák és „az utca versei”. A III. Forrás-­nemzedék és a román irodalom „nyolcvanas” nemzedéke. Korunk, 2008. 8. 79.

‍