.svg)
Haklik Tamás: Beton. Talentum House, Balassagyarmat, 2022.
Azt szokták mondani, az első egymillióra ne kérdezz rá. Haklik Tamás mégis kíméletlen őszinteséggel tette meg ezt első regényében, a Betonban. Könyvében egy zord és nyomasztó világgal szembesülünk, ahol az az úr, aki nem fél és előrébb jár másoknál. Az ész és annak etikátlan szüleményei vajon milyen következményekkel járnak? Van-e lehetősége egy jóhiszemű, fejlett igazságérzettel rendelkező fiatal fiúnak megtalálni a boldogságot, leküzdeni azt az örvényt, ami őt és több száz kamaszt húz egyre lejjebb és lejjebb? Vajon ami most jó döntésnek tűnik, az mindig az marad?
A regény főhőse, Magyar Ricsi életén keresztül betekintést nyerhetünk a 90-es évek borsodi lakótelepének azon részébe, amely a kilátástalanság és a csak magadra számíthatsz érzések megtestesítője. Kamaszok, akik először csak az oldschool rap, a Nyugatról érkező szubkultúra szeretete és az eltörpülő balhék miatt szerveződnek közös bandába, majd a káros szenvedélyek kerítik őket hatalmukba, amelyek felpezsdítik monoton hétköznapjaikat, vérüket, és tompítják azt a tudatot, hogy két választási lehetőségük van: vagy az utcán, vagy a börtönben végzik. Utcagyerekként felnőni egy olyan társadalomban, ahol a kamasz nem számíthat szülői támogatásra, ahol nem tudja, mikor veszít el ismét valakit az erőszak túltobzódásában és mikor jön el a bosszú órája, ahhoz vezet, hogy Ricsi felismerje önmagában a kitörni vágyást és azt, hogy ő nem egy ilyen életet akar élni, mint azok a haverok, akik már menthetetlenek. Ennek érdekében egy olyan útra lép, ami veszélyesebb bármelyiknél.
A füstbe borult valóságban, a félhomályban mégis élénken pislákol a szerelem, mely „mindenek felett áll, de éppen ezért le is nyomhat a mélybe”, és sorsdöntővé válik.
A szókimondó és durvább nyelvezet hangsúlyozza a lelki gyötrődéseket, a felnőtté válás minden gyönyörét és viharát, ami zártkörű, a világ több pontján mégis azonos sorsok egyvelege, amelyek végül emlékként száradnak az ezredvég sűrű betontömbjeibe.
