Egy Magyar utcai ház krónikája

Kolozsvár minden utcája, sőt minden háza regénytémába illő történeteket rejt magában. Legutóbb Magyari Tivadar egy belvárosi ház évtizedeinek humoros krónikáját vetette papírra (A ragasztott ház), most Magyary Ágnes egy Magyar utcai ház és telek háromnegyed századra terjedő történetével családregényt írt. A történet alapideje 1984: végérvényes a döntés, hogy a Magyar utcát, a Hóstátot lebontják, s a családnak a századelőn épített, a Szentpéteri templomra néző házát is rövidesen eléri a buldózer. A Szamosig-Malomárokig rúgó szép kertben fekvő, régi kacatokkal teli egykor garázzsá előlépett istálló, a pince, a padlás és a sok-sok régi bútor, a bennük lévő, alig számon tartott kincsekkel mind sorra kerül, s dönteni kell, mi az, amit föltétlenül holmi blokklakásba el lehet menekíteni, s mi jut eladásra vagy éppen szemétre. Az édesapa mindent kidobna, a nagymama mindent menekítene. Ő az, aki már e házban született, s annak egész történetét ismeri, jórészt átélte. S neki van a legnagyobb szerepe az unoka nevelésében is, az ő meséléseiből kerekedik ki a kislány előtt a család, a ház, a szomszédság és a város története. Neki is dedikált a regény.
Az akkor kilencéves kislány első személyben meséli el a bontás körüli, jelen időt képező történetet, s ebbe aztán hirtelen vágásokkal illeszti be a múltra vonatkozó bekezdéseket. Nem is föltétlenül időrendi sorrendben. Néha csak az utóbbi történet fényében értjük meg az előző esemény mozgatórúgóit. De ez még mindig csak a vázat képezi. Mert a gyermekes képzeletvilágban megelevenednek olyan személyek, hősök, sőt mesebeli lények, amelyeket csak a gyermeki látomás kelt életre, telepít a házba. Ilyen a címben is szereplő víziló, amelynek tényleges kinézéséről nem sok fogalma lehetett, de ő ezt az Ödönnek elkeresztelt tiszta háj állatot a kert végében a Szamosból fogta ki, a garázsban telepítette le, s időnként elbeszélget vele, állandóan ijesztgeti, idomítja. Ödönke nehezen fogja fel, milyen is az a kommunizmus, s egyetlen vágya, hogy útlevélhez jusson, s kitelepedjék az NSZK-ba, mielőtt itt még a pitești gyárban szalámivá dolgoznák fel. De van még két pufók angyal is, akik kritikus pillanatokban megjelennek az emberek vállain, s csak annyit mondanak, hogy „Puszedli, puszedli”. A magyar múltat és harciasságot Damjanich tábornok meg-megelevenedő képe, a szép álomként élő monarchia idejét Erzsébet királynő mellszobra képviseli. Aztán ezt a szobrot – a hatalomváltozásoknak megfelelően – hol felviszik a padlásra, hol lehozzák a szobába. Végül a költözéskor törik össze.
Maga a családtörténet a század legelején a nagyanyai dédnagyszülők egybekelésével indul. A kolozsvári Dohánygyárban egy új gyártási vonalat kell beindítani, s erre az egri Dohánygyár kiküldöttjeként érkezik Kolozsvárra a jóképű, fiatal ügyelő, Szabó János Flórián. Igazi „cívis családból” származik, otthon már menyasszonyjelölt is várja. Ő azonban itt beleszeret egy 15 éves mezítlábas kis „aranyhajú” munkáslányba, akit 1902-ben feleségül vesz. A lány Hegyvölgy utcában lakó családjáról kiderül, hogy nyomorognak, a részeges apa a város legrosszabb cipésze. A nagyszájú édesanya semmi jót sem vár e házasságtól. Idővel még arra is fény derül, hogy „kiejthetetlen” (román) családnevüket csak 1892-ben magyarosították Kővárira. A jóslások ellenére Szabó János és Kővári Eszter házassága beválik. Egymás után születik három gyermekük. 1909-ben megveszik a Magyar utcai, éppen akkor felépített házat. A két kislány s a rajongva szeretett kisfiú is meghal. Kitör a világháború, Szabó János hadba vonul. Galíciában, Szerbiában harcol. Még néha hazatér. 1916-ban megszületik Eszter Magdolna lányuk, a regénybeli nagymama. Szabó főhadnagy halálát a háború végén az itáliai Asiagónál kapott tüdőlövés okozza. Aztán megváltozik a világ, idegen katonák vonulnak be a városba éppen a házuk előtti utcán.
Szabóné Kővári Eszter nagy gonddal neveli árván maradt kislányát. Itt a szerző, hogy színezze a történetet, egy grófi családtól hozzájuk szerződött cselédlányt is felléptet. Julcsa mindent megtanult a grófnénál, s most hasonlóan viselkedik, mint a filmbeli Hyppolit, a lakáj. Sőt néhányszor még a grófné is bekopog a külvárosi házba. Szabó Eszter Magdolnának gondja adódik a Marianumban, mert kiderül, hogy vallása alapján nem járhatna magyar iskolába. Ez az ügy rendeződik, de kezdődő tüdőbaja miatt abba kell hagynia az iskolát. Közben édesanyja állandóan a Szentpéteri templomba jár, s mindenben Damián atya tanácsát kéri. Idővel Szabó Eszter Magdolna nagylánnyá érik. Legjobb barátnőjével, Imbery Melindával válogathat az udvarlók közül. Melinda a költő Dsida Jenővel köti össze – rövid időre – életét. Eszter Magdolna viszont orvosokba szerelmes. Közben újra változik a világ. S az ifjú hölgy már Magyary Bertalan fül-orr-gégész karján vonulhat ki a magyar bevonulási ünnepségre. Ugyan Magyarynak még el kell válnia terhes feleségétől, de végül megköthetik a házasságot. A doktor a Magyar utcai házba költözik, egy darabig ott is rendel. Aztán neki is be kell vonulnia. Éjjel-nappal a lövészárkok tövében sebesülteket operál. Míg orosz fogságba nem esik. Négy évig szenved Ukrajnában, lábai majd lefagynak. Itthon 1944 nyarán megszületik fia, az írónő édesapja. A bombázások miatt nem kórházban vagy a családi házban, hanem a Szent György hegyi nyaralóban. Mikor Magyary doktort hazaengedik, Budapestre érkezik, s csak hosszas utánajárással tudja elérni, hogy Kolozsvárra jöhessen. Itt aztán Imbery Melinda második férje, a színigazgató elintézi, hogy a doktort felvegyék a Magyar Opera orvosának. Ez okozza az újabb katasztrófát a családban, mert a színésznők ostromának nem tud ellenállni a doktor, s ennek vége válás lesz. Időközben Magyary édesanyja másodszor is megözvegyül, s az aradi főgimnázium tanárának előkelő feleségét a fia a Magyar utcai házba költözteti. Eleinte külön szobába. De a külön lakrészt a kommunista hatóságok elrekvirálják, s a két anyatárs egy szobába szorul. Ettől fogva állandó háborúságban élnek.
Mikor édesanyjával együtt Magyary doktor kiköltözik a Magyar utcai házból, a családra nyomorgóbb évek következnek. Szabó Eszter Magdolna is dolgozni kényszerül. S a kisfiú nevelése meglehetősen sok gondot okoz. A Brassai Középiskolából majdnem kicsapják. Erdőmérnöki diplomát szerez, de csak hegyi utak építésénél alkalmazzák. A természet szeretete hozza össze Udvarhely környéki feleségével. S házasságukból születik az utcasorukon fekvő Stanca-kórházban 1975-ben az írónő, Magyary Ágnes. Neki a Magyar utcai ház az örök otthont jelenti, a napfényes gyermekkort, bár a házban nem éppen a legbékésebben élnek a felmenők. Ő nem börtönt lát a Brassaiban, mint az édesapja, hanem a hancúrozás és bábozás önfeledt színhelyét. S a nagymamával sétálva megismeri a város többi részét is, főleg a Házsongárdi temetőt, a rokon sírokat, és persze, a Dsida-kriptát, melynek kulcsát a nagymama őrizgeti. A város környéki kirándulóhelyeket, a Szent János-kutat, az Árpád-csúcsot szülei társaságában vasárnaponként zárja szívébe.
A történetbe minduntalan beleszól a történelem. A város legismertebb sérelmeit, örömeit, legendáit hol csak említi, hol részletezi. Mindennek a tanúja a lován bölcsen ülő, ökrökkel levontathatatlan Mátyás. És ott a Magyar utca, melyet egykor Belső és Külső szakaszra osztottak, aztán a csak Magyar utcát Mareşal Fochnak keresztelik, a Vörös Hadseregről is elnevezik, hogy végül Lenin nevében állapodjanak meg. S ott a költözködő színház is, amelynek Bánk bán-előadását ­egykor ­félbe ­szakítják, hogy aztán két évtized múlva lehessen csak befejezni. Néhány esetben a román történelemre is utalásokat kapunk, mint a Károly király diktatúrája, vagy a Mihály Arkangyal Légiójának minisztergyilkossága. Nyilván ezeket történelemkönyvekből ismerhette meg a szerző, s az „anyaországi” olvasóknak is utána kell néznie, hogy miről is van szó, nem beszélve az idézett román szövegekről.
A regényt finom irónia hatja át. A nagymamától hallott néhány jellemzőből élő alakokká mintázza az általa nem ismert családtagokat. A dédnagymama nem tud tájékozódni a világban, teljesen a cselédlányra hagyja a ház vezetését. Az egyik nagybácsinak minden gondolata csak az ital körül forog, s egymás után váltogatja feleségeit. Még a szomszédok egyik-másika is megjelenik, s jellemzik a Magyar utca életét, hangulatát. A szülőkről csak néha, inkább a költözés kapcsán ír pár jellemző sort. A nagymama az, akit alaposan megismert, jellemez, s az ő szemüvegén át láttatja a múltat is.
Van a regénynek még egy vonulata, a bölcselkedés. Az emberiség legnagyobb kérdéseiről is véleményt mond valamilyen eset kapcsán. Néha közhelyeket, néha egészen eredeti meglátásokat. Ilyen a szerelem, házasság, nő–férfi kapcsolat, születés, vágyak, gyilkolás, háború, nyelv, haza, vallás, élet, halál, győzelem. Úgyhogy a regény időnként meditálásra is késztet.
Magyary Ágnesnek ez már a negyedik kötete. Elismerései, díjai (legutóbb a decemberi Látó-díj) is jelzik, hogy neve egyre ismertebb. Annak a fiatalabb erdélyi gyökerű nemzedéknek a tagja, amelyik odaát fut be pályát, de érzelmeiben, gondolatvilágában nem tud elszakadni az erdélyi indíttatástól. Igazi gyermekkora a bontással egy időben, 1984-ben zárult le. Az elváló szülők a lebontott házból a város két sarkába, a nagymama egy harmadikba költözött. Ő édesanyjával 1989-ben áttelepedett Magyarországra. S bár a nagymama csak néhány évvel ezelőtt távozott a Házsongárdba, közvetlen kapcsolatuk megszakadt. A nagymama nem akart sehova sem utazni, az unokát mind jobban magához láncolta a tolószék. Évtizedek kellettek, amíg a gyermekkori élmények-emlékek regénnyé forrtak össze. Kolozsvár és irodalma is nyert vele.

Magyary Ágnes: Víziló a Szamosban. Magyar Napló, Budapest, 2018.