„egy fél sziget még sziget-e vagy sem?” – Márton Evelin könyvbemutatójáról

Márton Evelin számára az általa csak „szigetőrületként” nevezett jelenség olyan téma, amellyel régóta képes rezonálni – legújabb kötetének, a Solea Minornak az alaptapasztalata is erre vezethető vissza. Szigetproblémákról, munkafolyamatról, korábbi és készülő művekről beszélgetett a könyv szerzőjével Karácsonyi Zsolt és Mărcuțiu-Rácz Dóra a Bulgakov Kávéházban december 13-án, az év utolsó Helikon Estjén.
„Sziget lehet óceánnal körülvett földrész, a lakásunk, de akár az íróasztalunk is” – Márton Evelin már a könyvbemutató kezdetén összegezte a szigettel mint motívummal kapcsolatos elképzeléseit: a szigeten való lét már jóval a Helikon sziget tematikájú számában megjelenő írása előtt is foglalkoztatta, számos írása ennek az élménynek a lenyomata.

Fotó: Simó Helga – Krónika

A kérdésre, miszerint mennyire olvasható rá a mű középpontjában álló, a kataklizma után megmaradó túlélőknek szállást adó földdarab Erdélyre mint átvitt értelemben vett szigetre, Márton Evelin határozott válasszal szolgált: Erdély – és tágabb értelemben Románia – olyan egymással kapcsolatban (nem) levő szigetcsoport, amely akarata ellenére ki van téve az egyéntől független változások játékának. Emellett hangsúlyozta, hogy ahogyan a való életben, úgy könyvének szereplőinél sem lehet maradéktalanul számonkérni az emberi felelősség problémáját – vagy épp annak hiányát. Karakterein nem áll vagy bukik semmi, újdonsült otthonukhoz hasonlóan sodródnak a körülmények szeszélyeiben, amelyekben nehéz megtalálniuk a referenciapontokat, azt, amiért érdemes lenne élni. Ez ugyanannyira fakad a szigeten uralkodó konkrét és determinatív erővel bíró létállapotokból, mint az emlékezés, átörökített tudásformák elvesztésének és átalakulásának tapasztalatából. Mindez pedig egy nem megszokott sci-fiszcenáriót eredményez: Mărcuțiu-Rácz Dóra ezt egyrészt a szereplőkben megmutatkozó humorban látta tetten érhetőnek, másrészt pedig abban, hogy a bemutatott világból hiányzik szinte mindaz, ami a modern technológia körébe sorolható. A szerző válaszából kiderült, regénye a „mentes” társadalomba való beilleszkedés problémájára is reflektál. Mindebben pedig talán felcsillanni látszik az a „kegyetlen derű”, amelyet felvezetőjében Karácsonyi Zsolt a szerző szövegeiben megmutatkozó sajátosságként is definiált.
Az elszigeteltség témáját tovább boncolgatva Mărcuțiu-Rácz Dóra alkotói szokásairól, a karanténbeli írói létről faggatta a szerzőt. Saját bevallása szerint Márton Evelin nem gondolja, hogy a kialakult helyzet különösebben rányomta volna bélyegét munkamódszerére, nem írt sem többet, sem kevesebbet az eddigieknél. A további tervekre vonatkozóan felmerült egy kilátásban levő új kötet megjelenése (Farkashab címmel), melynél – ahogyan azt már a Solea Minor esetében is tapasztalhattuk – részben korábban írott szövegek összedolgozásáról beszélhetünk, s az előző regényének, a Szalamandrák éjszakáinak továbbgondolásaként fogható fel.
A résztvevők kérdései kapcsán újból felbukkanó feltevést, miszerint a regényt a tradicionális sci-fi műfaja felé lehetne közelíteni, a szerző határozottan hárította: szerinte kötetéből hiányoznak azok a megfelelő „ingrediensek”, amelyek ezt a besorolást lehetővé tennék. Ennek kapcsán pedig ismét felmerült az este folyamán már párszor szóba kerülő szöveggyűjtemény mint potenciális műfaji meghatározás, valamint a címválasztás körüli találgatások. Hogy miért éppen Solea Minor? Márton Evelin ragaszkodik ahhoz, hogy nem tulajdonítható neki jól körülhatárolható jelentés, mögöttes szándék – ha mégis, annak felfedezését inkább olvasóira bízná.