Egeres világjárás Kovács András Ferenccel

„Ismered Orrondi Vencelint?”

Sajtlyukba orront itt rendszerint…

A külseje szerint gyerekkönyv, illetőleg a gyermekségüket (meg)őrző felnőttek könyve. Ezt célozzák meg Szalma Edit illusztrációi, melyek képileg gondolják tovább, nem értelmezik, nem írják át, hanem gondolatilag képiesítik Kovács András Ferenc verseit, melyek ezúttal is több filológusnak kínálnak sok-sok alkalmat a keresésre, a megfejtésre, a nyelvi játékok rejtelmeinek megoldására. Evvel együtt megmarad gyerekkönyvnek Kovács András Ferenc vállalkozása, ha úgy tetszik, verses földrajznak, verses verstannak, verses egér-lét-értelmezésnek, versnek. Az Egerek könyve a Magvető Kiadó ünnepi ajándéka, egyben egy költői pálya jelentékeny állomása. Hogy a kötet költője előtt nem látszik lenni poétikai akadály, antik metrum vagy limerick, népköltés vagy népies műdal, spanyolos románcforma vagy chevy chase: nincs az az alakzat, nyelv, melynek nehéz próbáját ne állná; s így egy rosszkedvű pillanatában az ismertető akár verstani kézikönyvnek is ajánlhatná a serdültebbeknek és az egészen fölserdülteknek egyaránt. Ugyanakkor az Egér-Világuniverzum bejárása, horizontálisan is, vertikálisan is. A kötet borítóján egy KAF jelzésű repülőgépet vezet egy tarkakockás sálba bugyolált pilóta-egér, s egy magas épületről figyeli egy másik, míg különféle stílusú épületek adják a bejárandó-megtekintendő hátteret. Csakhogy geográfia és poétika nem válik el egymástól: a népies hangvételű Egérnóta – nagy mulatság nemcsak a magyarosnak minősülő verseléssel igazít el földrajzilag, hanem szókincsileg is irányt jelöl, hogy ne tévedjünk el a hangtani csereberék útvesztőjében: „Három egér sajtárt rág a kamrában: / Nincs erő a kajtár macskák karmában!/ Három egér tornácon rág görbe szöszt:/ Görcs járjon a bolhás macskák körme közt!” Hiábavaló próbálkozás volna prózába átültetni, lefordítani a verssorokat, „kitalálni”, pontosabban miről is szólnak, melyek „hátsógondolatai”. Hiszen a francia költőtől régóta tudható: egy vers szószerint pontosan arról szól, ami le van írva – és minden más egyébről. A följebb idézett verssorokból kiolvashatjuk, hogy eddig talán nem (eléggé) tudatosított összefüggés van a kamra meg a macskák karma, a kajtár és a sajtár közt, s a görbe úgy kezdődik, mint a görcs, s a görbe rímhívóként magához rántja a körme szót, noha mindmáig legföljebb a karom és a köröm megfeleléseire lehetett gondolni. A Pinduritaligala-dal messzebb tájakra utaztat – ritmusa árján. Igaz, a régi – szanszkrit – versemlékezetet (Dzsajadéva) Weörös Sándor átköltéséből ismerjük, a rövidszótagos–hosszúsoros vers megvalósítja a tökéletesnek elfogadott (vers)dallamot, a vers „jelentését” zeneisége, a belőle kiáradó, hangos olvasással érzékeltethető zene adja. A „Másik zene” alcímmel rendelkező vers olyan paradicsomi hangulatba ringatja olvasóját-mondóját, amely egy megvalósult örök béke korát idézi, az oroszlán és a bárány szövetkezésének majdani idejét: „Tova, hol a távol, szabad öröm átfoly fénybe a zene magas árján,/ az egeken a dalok puha pora kavarog Pinduritaligala táján –/ a tavaszi szélben sugaraz a légben lágy zene a fuvola száján:/ ide-odakanyarog, csak a kutya fanyalog Pinduritaligala táján!/ Egy kisegérrel elefánt lépdel – dübörög a tánc ütemével!”
Haikuban (igaz, rímesen) mutatkozik be Futokoda Cukijó, a japán csodaegér, s a nevekkel, japán ételekkel, japánosan hangzó kicsinyítésekkel játszogató versikében az egyéni leleményű magyar összetett szavak mintha a japánosnak elképzelt hangzást mímelnék, vagy az egymásra halmozott, kurtára szabott szavak sugallnák, miféle hangoltság vezeti a versmondót: „S én kacagok a/ Bún, kuka koma, múljon/ Búd vacak oka!” Az Öreg egerek tánca a kortársi eszköztárral is számol, hiszen ma már nagy arányban számítógépen kapják a versek formájukat. S ha a számítógépeknek egerük van, a számítógép egerének vers jár, méghozzá limerick, melyben a gépi létre szánt-sújtott egér szomorú sorsát csak a verselés derűje képes (némileg) enyhíteni: „Számítógép egerének szelleme szürke,/ Farka sincsen, füle sincsen: szánalmas ürge!”/ Idekattint-odakattint,/ Sajtnak s lánynak sose pattint:/ Spájzban sem fürge!”
S ha ennyi még nem lett volna elegendő az egerek „posztmodernségéből”, Jackie, a kompjúter egere továbbvezeti az előző vers gondolatmenetét, a puszta leírással „megénekelt” öreg egér helyébe itt egy viszonyt kezdeményező hiperaktív lép: „Jackie nagy szerelme Cybill lett! –/ bekattant, s teljesen kibillent…/ Megírta ímélben,/ Eléggé kimérten:/ Jöjj Cybill/ És persze Cybill ment.” (Ha elmulasztottuk volna, egy pillanatra nézzünk vissza a „kibillent – Cybill” ment rímpárra!). Megkezdődik tehát a kompjúter egerének románca, ebbe természetszerűleg komponálódik bele a fájl, a honlap, hiszen a románc érzelmessége minden nyelven, így a számítógép egerén is, ugyanaz. S a tanulság levonása sem marad el; a médium igényli a maga nyelvét, amiből megteremti a maga világát, amely versbe kerülve (furcsa módon?) hasonló minden más világhoz: „Csak egy gép egere volt Jackie–/ Tán elég esze se volt neki…/ Ám értette módját,/ S tudta Cybill kódját–/ A Jövő menője volt Jackie.” A versben úgy simulnak el a különbségek, hogy nemcsak a hasonlóságok válnak nyilvánvalóvá (kevéssé árnyalt megközelítésben: a költő körülnéz az egérvilágban, mely képzeletéből-ismereteiből kapott alakot), hogy az eltérések nem kevésbé buknak ki, de tanúság tétetik: a versforma, a rímelés, a névadás, a szókincs, az utánzás tárgya, a hangulatkeltés eszköze sosem mellékes tényező. A nonszensz magyar hagyománya elevenedik föl az Egértánc – tárogatóra, dudára címmel ellátott versikében. A képtelenségek akképpen lesznek verssé, hogy a rímek és a ritmus összefogják, együvé terelik: a jól ismert ritmusra pörgő három strófa lélegzetnyi szünetet sem enged a racionális okvetetlenkedésnek: jelentősebb tét forog kockán, a képtelenségeket halmozó sorok költészetként elfogadtatása. És már Friedrich Schlegel kételkedett abban, hogy az „értelmetlenség” lenne az igazán vétkes; s akár ebben a versben, az „értelmetlenségeket” a maguk helyén látva, ezúttal a fenekestül felfordult, tótágast álló világról kapunk (pontos) információt: „Sajtlik, saslik, rágott gömböc/ Törökbúza, derce,/ Döglött döblec, egyre több lesz/ Gyöngy egérség mersze!/ Háromszáznak hatszáz szeme. Rájuk nézni mersz-e?/ Macskasonka sátán ropja-–/ Sosincs vége, persze!” Nem meglepő, hogy (Sosincs vége?) ez a vers befejezése; a tanácstalan olvasó sokáig töprenghet: minek van, minek nincs vége. De hát éppen ez csempészi vissza az „értelmet” (?) a versbe. Hiszen minden egér minden története a vers története, nem képzelet, nem gondolat, nem mesterség, nem tanultság külön-külön, hanem együtt, egymást keresztező módon, kipróbálva, mit tud még a nyelv, mi az, amit eddig még nem árult el. S miként lehet rajta, vele, általa zenélni. Ezt még fokozza a Márszeji víg egerek hadimarsa, azoké az egereké, akik franciás (egér)történelmet csinálandó Párizsig vonulnak, az egérkirály, Tizenhatodik (XVI.) Sajtos, „Franciául Szuriszez” ellenében. A verscímből kitalálható: indulójuk is van, mely gyanúsan olyan hangzású, mint az, amelyikről valaha Juhász Gyula írta: „Gyümölcs havában dal zendült vidéken…” Nevezetesen az egér (?)—komponista, szövegíró létrehoz egy magyar-francia szöveget, amelynek akár lefordítható jelentése is lehetne; a versbe beletekintve: elsősorban hangoltsága van, hangilag ad vissza egy jól ismert francia szöveget: „Lázong a hant, dől szét a pátriánk – leszúrt dög már, épp alig él…” S a refrén: „Fegyverre egerek!/ Forrong a Macskahon!/ Harcon Harson:/ Egér nem tűr!/ Már győz a pacikon/ Bár bősz a hatalom!” A „hangutánzó” versnek ez a fajtája mit sem törődik a megidézett induló – melytől (újra Juhász Gyula) megremegnek a századok – fenségességével, csak annyira, hogy megtartja a külső formát. Nem törődik szövegkörnyezetével sem, csak annyira, hogy átöltözteti (travesztálja); viszont megfelelő kiejtéssel emlékeztet az „eredeti” hangzásra, minthogy éppen úgy énekelhető, mint az „eredeti”. Mindezt nem árt tudni, de a kötetbe belefeledkező fel van mentve a tudás kényszere alól. Nem baj, ha felismeri, hova utal Márcselló Pucc Cini, esetleg Cincius Mus Musculus, a verszene úgyis elsodorja. A kötet végére került erdélyi jiddis népdal-átirat pedig visszaviszi olvasóját a költői határátlépések, újraírások meghatottságot sem nélkülöző tartományába.


Kovács András Ferenc: Egerek könyve. Szalma Edit illusztrációival. Magvető, Budapest, 2015.