.svg)
Az erdélyi magyar költészet két világháború közti korszakának két nagy egyénisége 1990-ig nem juthatott illő méltatáshoz, sőt teljesnek tekinthető verskötethez sem. Reményik Sándor magyarságáért, Dsida Jenő vallásosságáért csak a pártpolitika és a cenzúra megengedte korlátok közt kerülhetett az olvasók kezébe. Bizonyára ez okozta, hogy mindkettőjüket valósággal újra felfedezték az 1990-es évektől kezdve, verseik tucatjait kutatták fel kéziratos hagyatékokban, régi napilapokban. Dsidának mondhatni kultusza alakult ki Magyarországon. Láng Gusztáv egy életen át Dsida költészetét kutatta, most végre sajtó alá rendezhette tanulmányait, monográfiáját, Pomogáts Béla is kötetet állított össze róla, Marosi Ildikó Dsida életének titkait tárta fel. S egymás után készültek a többé-kevésbé teljes Dsida-kötetek. Emlékének ápolására, költészetének tanulmányozására 1997-ben Egerben Dsida Jenő Baráti Kör létesült, mely Lisztóczky László szerkesztésében tett közzé több Dsidáról szóló kötetet. 2013-ban Miskolcon a Kolozsvárról oda származott Kabán Annamária és Mózes Huba tanárházaspár megalapította a Dsida Akadémiát, mely az erdélyi irodalmi hagyományok ápolását tűzte ki céljául. 2018-ban a házaspár elérkezettnek látta az időt, hogy Dsidára vonatkozó kutatásait összegezze és közzétegye rangos kötettel gazdagítva a Dsida-szakirodalmat.
A most megjelent kötet hatvanöt hosszabb-rövidebb tanulmányt és függelékében levélgyűjteményt közöl. A nyolc fejezetbe sorolt tanulmányokból – mint a tartalomjegyzékből kiderül – négyet közösen írtak, húsz a Kabán Annamária, a többi a Mózes Huba munkája.
Az első fejezet életrajzi összefoglalás, a költői pálya állomásait veszi számba. Az első alfejezet maga a tömör életrajz. Eddig kevéssé volt ismert, hogy a költő sokáig a Binder nevet viselte, csak miután elvált édesanyját törvényesen feleségül vette 1923-ban Dsida Aladár, vehette fel vérszerinti édesapja nevét. Gyermekkora 1910-től Budapesthez, majd 1914-től Beregszászhoz kötődik, s a világháború végén költöznek vissza a szülővárosba, Szatmárra. Azt sem emlegették, hogy Dsidát halálakor ideiglenesen temették el, azután épült fel a kriptája, ahová halálának első évfordulóján vitték át koporsóját. Szívbetegsége még gyermekkori eredetű lehetett, mert erre való tekintettel 1932-ben felmentették a katonai szolgálat alól. Végül az influenzából kialakuló szívbelhártya-gyulladás végzett vele. Az újabb alfejezet a mestereket, példaképeket kutatja. Nagy hatással volt rá szatmári magyartanára, Juhász Péter, akinek halálára írta utolsó cikkét. A későbbiekben Kuncz Aladárt és Kosztolányi Dezsőt tekintette példaképének. Külön-külön írás tisztázza a költőnek a Kemény Zsigmond Társasághoz, az erdélyi Helikon-csoportosuláshoz és Luigi Salvini olasz-finn költőhöz fűződő viszonyát.
A korai verskísérletekről szóló fejezet rögtön egy meglepő felfedezéssel indul: az első ismert versét Dsida IV. osztályos diákként 1920 novemberében igazgatója neve napjára írta, s az igazgató, akiről megállapítja, „Te boldog leszel”, nem más, mint Scheffler János, a későbbi vértanú püspök, akit 2011-ben boldoggá is avattak. Második komolyabb lélektani színezetű versét 1923-ban IV. Károly magyar királyhoz írta, akit szintén boldoggá avattak már. A költő további elemzett korai versei mind bibliai témájúak, sikerül kikeresni az alapul szolgáló bibliai verseket. Többek közt Joseph Ratzinger (XVI. Benedek pápa) Jézusról írott könyvét használják útmutatóul.
A harmadik, a három alapvető Dsida-kötet verseit vizsgáló fejezet a tanulmánykötet gerincét alkotja a maga 22 írásával. Közülük kettő a Nagycsütörtök főváltozatait, a versszöveg metamorfózisát kutatja: hogyan tágul az egyéni szenvedést bemutató vers közösségivé és emelkedik „messianisztikus magaslatokba”. A Szerenád Ilonkának című vers elemzése ilyen megállapításra vezet: „Elmondható, hogy a vers muzsikája a játékos kedvességet sugárzó, klasszikus pásztorverseket idéző ditirambustól a fájdalmas szomorúság zsolozsmáján és gyászimáján át ível a víg szerenádig, majd a mindent betöltő, boldog örömódáig”. Aztán a szerelmes versek következnek. Kiderül, hogy ezek sem alkalmi írások, mindig a transzcendenssel is érintkeznek, néhol a misztikus adorációt közelítik meg. A Kóborló délután kedves kutyámmal című lírai riport esetében a jelentéssíkokat és a vers forgatókönyvét tárja fel a szerző. Majd a szövegváltozatokat veti össze. A híres „Viola-ciklus”-ról is sikerül kimutatni, hogy a minduntalan visszatérő himnikus hang jelzi: ez „a konkrét tér és idő jelenségeit és eseményeit a szakrális tér időtlenségébe emelő látomás”. Aztán itt is a szövegvariánsok elemzése következik. A következő verselemzések sora egészen a Tíz parancsolatig és az önéletrajzi ihletésű Tükör előtt ciklusig mind arról győz meg, hogy Dsidát csak a Biblia segítségével lehet igazán megérteni, annak szavai adják meg a pillanat egyetemes hátterét.
A három alapkötetből kimaradt verseknek szentelt fejezet rámutat, hogy mind Szemlér Ferenc 1966-ban, mind Szakolczay Lajos 1983-ban, mind pedig Csiszér Alajos 1997-ben kiadott Dsida-kötetei számos verssel bővítették az életművet. De ez a folyamat még koránt sem tekinthető lezártnak. A továbbiakban két, utóbb a kötetekbe került jelentős verset elemez néhány írás. A Sírfelirat című négysorost a Miatyánk szövegéből sikerül levezetni. A Psalmus Hungaricus fogantatásának és fogadtatásának bemutatása után a szövegrendezéssel ismerkedünk meg, azzal, ahogyan az értéktagadás minduntalan értékké válik. E fejezetet egy nagyon elmélyült stilisztikai értekezés zárja, mely a Chevy Chase-periódus magyar változatait mutatja ki Dsida mellett Babits Mihály, Tompa László, Jankovich Ferenc és Márai Sándor költészetében.
A bibliai ihletettséget elemző fejezet a húsvéti ünnepkör tükröződését mutatja ki Dsida verseiben, majd az Énekek énekének Dsida-féle átköltéseit vizsgálja. Egy hosszabb fejezetben 13 írást olvashatunk Dsida fordítói művészetéről. Fordított zsoltárt, ókori latin költőket – minthogy jól tudott latinul. Assisi Szent Ferenc Naphimnuszát is szuggesztíven tolmácsolta. Egy tanulmány a Naphimnusz magyar átköltéseit hasonlítja össze. Következik a Puskin-, Eminescu-, Trakl-, Ernst Toller-, Adolf Meschendörfer-, Tudor Arghezi-fordítások egyenkénti elemzése, néhol összevetése más fordításokkal.
A versek irodalmi kötődéseit, helyszínvilágát két dolgozat mutatja be. Az egyik Dsida Örök útitársak című vallomása alapján felsorolja azokat a világirodalmi nagyságokat, akik hatottak rá: Dante, Goethe, Verlaine, Rilke, Dosztojevszkij; másrészt azokat is említi, akiknek műveit élményszerűen fedezte fel: Andersen, Swift, Defoe, Dickens. Viszont verseibe belefoglalta a világirodalom számos híres szerzőjének nevét és kötetcímét. Íme, néhány (a versben előforduló névalakkal): Gróf Monte Christo, Berend Iván, Gulliver, Copperfield Dávid, Tagore, Verne, Grant kapitány, Strogoff Mihály, Szokratesz, Petroniusz, Dante, Byron, Goethe, Wordsworth, Arany János, Shakespeare. Dsida legtöbbször Kolozsvár helyneveit említi verseiben, mert a konkrét élmények, amikből kiindul itt érték: a Szt. Mihály templom és tornya, harangszava sokszor visszaköszön (e templomban áldotta meg Imbery Melindával kötött házasságát Márton Áron), ő a Zápolya utca kis házában lakott, Kuncz Aladárt búcsúztató versében utal annak Fürdő utcai lakására. A Sétatér, az ottani kioszk, a Bükkerdő, az Árpád-csúcs, „Szent János kristályvizű kútja”, a monostori erdő, a Monostori út kis kápolnája, szalmatetős kalibái mind helyszínként bukkannak fel.
Az utolsó értekező fejezet a Dsida-filológia rejtelmeibe vezet el. A befogadás szempontjából két nagy csoportot állít fel. Az egyik a dsidai életműnek csak a részleges befogadására hajlandó, vagy tudomásul sem veszi azt. A másik csoport megkísérli a lényegi összefüggések felismerését, néha eljut a »„már-már” Nagy költészet« minősítésig, a „szűkebb égtájunk éles fényű csillaga” megfogalmazástól elmerészkedik a magvas elemzésekig. Ezek után a Dsida-versek számbavétele és a kiadások jellemzése következik. Az első három alapkötetben (Leselkedő magány, 1928; Nagycsütörtök, 1933; Angyalok citeráján, 1938) 67+48+45, tehát összesen 160 vers jelent meg. Ezt a számot az 1966-os kötet 126-tal, az 1983-as Összegyűjtött versek és műfordítások 77-tel, az 1985-ös Út a kálváriára 46-tal, míg az 1997-es Légy már legenda 85-tel bővítette. Mózes Huba számítása szerint a több mint 1200 ismert Dsida versből 1997-ig 494 jelent meg kötetben. A kötetek jellemzésénél kitűnik, hogy az 1966-os romániai kiadásból cenzurális okokból 14 verset ki kellett hagyni. Az 1997-es kötetben viszont minden indoklás nélkül 18 verset kétszer közöltek. Számba veszi a Dsida prózájából, levelezéséből közlő három kötet pontatlanságait is, mindig az eredeti kéziratra hivatkozva. Külön kerül nagyító alá a Láng Gusztáv és Urbán László gondozta Dsida Jenő összegyűjtött versei című kötet, mely Szombathelyen jelent meg 2011-ben 739 lapon. A kötet utószava szerint 520 ismert és 555 ismeretlen, tehát összesen 1075 verset közölnek. Utalnak rá, hogy még újabb Dsida-versek is felbukkanhatnak. Ilyen verseket Mózes Huba máris említ. Azután a kötetbe felvett néhány költemény helyesbített szövegét közli. E fejezet utolsó írása Reményik Sándor és Dsida költői barátságát, Reményik elismerő viszonyulását állítja elénk.
A Függelék Dsida Jenő levelesládájából közöl 15, özvegye feljegyzéseiből, levelezéséből, cikk-kivágásaiból pedig 25 eddig ismeretlen tételt.
Kabán Annamária és Mózes Huba kötete azt példázza, milyen mélységekig lehet behatolni a stilisztika, mikrofilológia, komparatisztika eszközeivel egy-egy vers szövegszerkezetébe, összefüggéseibe. Jelen esetben különösen a bibliai vonatkozások feltárása méltó figyelemre. Versek során sikerül kimutatni, hogy az egyéni élmény a bibliai elemek beiktatásával hogyan válik transzcendensé, egyetemessé. Tulajdonképpen ebben rejlik Dsida költészetének titka.
A kötetet a Nemzeti Kulturális Alap támogatta és ingyen juttatta el az ország könyvtáraiba. Ízléses borítója Iványi Grünwald Béla Nagybányai táj című festményének a felhasználásával készült.
Kabán Annamária – Mózes Huba: Tárt kapukhoz fényösvény viszen. Dsida Jenő költészete és műfordításai. Guttenberg Pál Népfőiskola–Orpheusz Kiadó, Budapest, 2018.
Nb. Tíz parancsolat /verscím két szóban/
Bár angol szakos vagyok és tanulmányokat írtam az angol–amerikai költészetről, a Chevy Chase-strófáról nem hallottam. Ellenőriztem, s létezik ilyen. A magyar szakirodalomban csak a Kabán–Mózes-házaspár vizsgálta ezt.
