DS mint „deszkurkálódunk”: irodalmi közösség diktatúrában, napjainkban – Discuția Secretă, 1. nap

November 24-én, délután ötkor kezdődik hivatalosan a Discuția secretă (magyarul Titkos megbeszélés, továbbiakban DS) nemzetközi román nyelvű irodalmi fesztivál első kolozsvári kiadása. Érezhető, hogy ez a kiadás már nem Aradon zajlik, pár perc türelmet kérnek tőlünk a szervezők, meg kell hagyni az akadémiai negyedórát azoknak, akik nincsenek hozzászokva a kolozsvári autósforgalom kiszámíthatatlanságához, a Főtéren dübörgő karácsonyi vásárhoz és az épp ekkor zajló fenntarthatatlan lakhatás elleni civil tüntetéshez.

„Am Anfang war das Gespräch”, hangzik el a fesztivál mottójául választott bibliai idézet, vagyis kezdetben volt a Szó – jelen esetben a beszéd, megbeszélés. A Német Kulturális Központ vendégei vagyunk, a kerekasztal-beszélgetés meghívottjaként Johann Lippet költőt és írót kérdezi Márton Evelin, később Elise Wilk, Thomas Perle és Krista Szöcs csatlakoznak a beszélgetéshez. „Ennyi év után azt hiszem, az anekdoták érdekesebbek, mint az irodalomelmélet” – állapítja meg Johann Lippet szerényen. Kereken ötven éve alapították meg az Aktionsgruppe Banat irodalmi társaságot (már amennyire lehetséges volt bármit is „megalapítani” a kommunista diktatúra idejében). Elmosolyodom magamban, ahogy látom, hogy könnyed eleganciával elpakolja táskájába a Helikon legújabb lapszámát, amely épp az ötvenéves Aktionsgruppét ünnepli.

‍

Johann Lippet szavaiból kiderül, úgy indult ez is, mint a legtöbb irodalmi kör – és tulajdonképpen maga a DS is –, néhány fiatalt érdekelt az irodalom. A nagyszentmiklósi líceum német tannyelvű osztályainak indulásával még könnyebben egymásra találtak ezek a fiatalok, tanáraik útmutatásával jobban beleláttak a modern német irodalom termésébe, kölcsönkönyveket kaptak, irodalmi műelemzéseket írtak, majd lassan elkezdték saját szövegeiket is publikálni különböző folyóiratokban, mellékletekben (külön érdekesség, hogy az írócsoportosulás megalakulásakor még mindig csak Richard Wagnernek volt egyedül önálló kötete). Fontos állomás ebben az 1972. április 2-án megjelent beszélgetés a Neue Banate Zeitung hasábjain, amelynek résztvevői közül néhányan később az Aktionsgruppe Banat alapítóivá váltak. Újabb fontos állomás a Neue Literatur 1974/4-es száma, amelyben először jelenik meg nevesítve az Aktionsgruppe Banat (feltételezhetően korábban fennakadt a cenzúra rostáján), és amely előidézte a „veszélyes” írócsoportosulás tagjainak meghurcolását.

‍

Lényeges kérdés lehet (főleg magyar nyelven alkotó szerzők számára), hogy miképp viszonyulnak a kerekasztal-beszélgetés meghívottjai a nyelvhez: németül vagy románul írnak, melyik nyelven könnyebb „megértetniük” magukat, és hogyan értik egymást a többiek? Elise Wilk például az elején (körülbelül nyolc-tizenötévesen) németül írt regényt, majd színdarabot, jelenleg németről fordít románra, de szöveget most már csak kizárólag románul ír. Thomas Perle egy anekdotát mesél el: hogy elmozduljon a német grammatika nagybetűs szigorától a román-magyar örökség felé, írt egy szöveget csupa kisbetűvel, és ez alól a szerzői elhatározás alól – sokak felháborodására – sem Isten, sem Románia nem jelentett kivételt. Krista Szöcs egy németországi irodalmi fesztivál emlékét idézi fel, amelyen döbbenten fogadták verseit: kiderült, a német kortárs szerzők sokkal kriptikusabb, verseket írnak, ehhez képest az ő versei vállalt problémaérzékenységükkel komorabbnak, és még szomorúnak is tűntek az ottani közönség számára.

‍

Délután hét órakor svédasztalos vacsora fogad minket a Planetarium belső termében, az első felolvasó, Goran Mrakić a kályhának dőlve kóstolgatja a DS-s vászonszatyrokban lapuló vörösbort, odamegyek hozzá, hogy dedikáljon, mielőtt még eltűnne (a megérzés nem volt teljesen alaptalan, fél szemmel végig figyelemmel kísérte a szerb-brazil focimeccset).

‍

Cătălin Lazurca és Márton Evelin gyorsan felvázolják a DS történetét, kultúra iránt érdeklődők baráti beszélgetéséből indult ez is, mint megannyi kezdeményezés: egy zártkörű csoportban osztottak meg egymással film- vagy olvasmányélményeket; ez a csoport ihlette a fesztivál nevét, a Titkos megbeszélést. Továbbra is jól működő hívószó ez, teltház fogadta a felolvasókat. A szervezés egyik évben sem bizonyul könnyebbnek: sok minden elmondható a szervezőpárosról, de az nem, hogy kényelemből rutinszervezői munkát végeznének, mégis minden évben elérik lehetetlennek tűnő célkitűzéseiket. A fesztivál formátuma napjainkig szinte változatlan: egy rövid beszélgetés után a meghívott felolvas verseiből, prózáiból. Ezúttal antológia is készült a fesztiválos szövegekből, egy-egy kötetnyi próza és líra gyűlt össze huszonkét fellépőtől. Nagyon erős a kísértés, hogy elolvassam Láng Orsi prózáját az aradi DS-ről, de megpróbálok uralkodni magamon, és kivárni, hogy élőben halljam először.

‍

Adelina Pascale hipnotizáló versfelolvasását már korábban is hallottam (a nagyszebeni Z9 irodalmi fesztivál díjazottja volt maki for 2 című debütkötetével), Fischer Boti a Tavasz lesz, Corina címadó novellájával lep meg minket, jól eső ismerősség ez, eszembe jut, mennyire hiányoltam a kortárs irodalomból a mágiát és a szép mondatokat. Cătălin Lazurca hosszú irodalmi hallgatás után most versekkel jelentkezik, mintha mégis irodalomszervezőként olvasna fel, kissé gyorsít a ritmuson, hogy mentse a programot. Jó mentség lenne, hogy tulajdonképpen én is ezért olvastam fel sietve a prózám, de nem lenne teljesen igaz. Vlad Moldovan zárja a felolvasások sorát, majd megkezdi éjszakai DJ-zését. Felcsendül a Yonderboi egyik száma, megannyi titkos megbeszélés indul a Planetarium hidegebb-melegebb sarkaiban.

‍

Fotók: Discuția secretă – Facebook

‍