Csűrmemória

A L'Autre Galerie Horváth Levente első kolozsvári egyéni tárlatának adott otthont 2019 novemberében. A Zsobokon élő képzőművész néhány éve kezdett el a csűr témájával foglalkozni, amiből Csűrmemória címen letisztult formavilágú, a metafizikus festészet hatását is mutató festménysorozat nőtte ki magát.
Hétköznapibb motívumot talán nem is választhatott volna Horváth Levente. A csűr számára viszont nyilván csak a kiindulópontot jelenti. A torzított perspektíva, a természetellenes megvilágítás teljesen új jelentésekkel ruházza fel alkotásait. A Csűrmemória elnevezés sokféle kérdést felvet. Legtöbb festményén csak az emberi tevékenység nyomait véljük felfedezni, mintha abban a pillanatban tárulkoznának a néző elé ezek a meleg színekben pompázó csűrök, amikor az ember éppen elhagyta ezt a vidéket, éppen kilépett a képből. Talán ebből is fakad képein a feszültség. Ki néz? És ki emlékezik?
Horváth Levente művészetének egyik kulcsszava a szimultaneitás lehet. Vásznain egyszerre van jelen egy bizonyos népi hagyomány, mondhatni ebből nő ki olajfestményeinek ismerősnek tűnő tárgyvilága és architektúrája. Ezekből az elemekből kiindulva alkot meg egy olyan enigmatikus látványvilágot, amelyben jól megférnek egymás mellett a népi kultúra és az ipari társadalom tárgyai. Nem díszletként használja a csűröket, inkább a formákkal, síkokkal és színekkel való játék kiindulópontjai.
Képein, melyek egyszerre hordoznak egyfajta megmagyarázhatatlan idegenséget és ismerősséget, bár első ránézésre egyszerű vidéki gazdasági épületeket látunk, a nagyvárosok is benne lüktetnek. Mindezt azzal a szinte filmes látásmóddal, kompozícióval, a sajátos szín- és fény-árnyék használattal, a síkok kifordításával, valamint a perspektíva kibillentésével éri el, melyben, bármennyire ellentmondásos, egy nagyvárosi tapasztalat is felfedezhető. Így éri el, hogy nemcsak a múltból a jelenbe, hanem a vidékiből urbánus környezetbe, az ember által létrehozott környezetből pedig egy szinte idő nélküli létezésbe kalauzolnak festményei.
Horváth Levente környezetének csendes krónikása, éles szemű megfigyelő, aki dokumentálja, majd feldolgozza a részleteket, de nem szépít rajta. Az alkotási folyamatot egy-egy épületrészlet, tárgy, gesztus vagy mozdulat indítja el. Festményei nem a paraszti kultúrát éltetik és nem is ennek az életformának az eltűnését siratják. Sokkal inkább arról beszélnek, hogy ezek a történetek, kultúrák egyszerre, egymás mellett léteznek. Ennek az elfogadásáról szólnak a képek, de a szikrázó színek és az erőteljes kontúrok mégis egyfajta feszültséget sejtetnek a látszólag néma elfogadás mögött. Persze egyértelműen nem a sajnálkozás hangján beszél arról, hogy a szemünk előtt válik múlttá ez az életforma. Inkább derűsek a festményekhez rendelt fényképek, a fotók szereplői természetesen viselkednek.
A metafizikus hangulatú festményekhez képest a fényképek egy konkrét, mindenki számára ismerős vidéki környezetet mutatnak meg, mely, a szereplők beállításainak köszönhetően, színpadként is működik. A fényképeken a lakókat láthatjuk, akik sallangmentesen, pózok nélkül, a maguk természetességében jelennek meg hétköznapi viseletükben, kezükben Levente csűrfestményeivel. Ehhez a közeghez hozzátartoznak az állatok, a régi használati tárgyak, a szita, a bádogteknő, a kerti slag, de az ételhordásra használt műanyag festékesvödör, a rozsdás parabola antenna és a felhalmozott kartondobozok is, annak ábrázolásaként, hogy sokféle időtáv és történet feszül itt egymásnak.

Horváth Levente munkája.

Horváth Levente munkája.

Horváth Levente munkája.

Horváth Levente munkája.

Horváth Levente munkája.

Horváth Levente munkája.

Horváth Levente munkája.

Horváth Levente munkája.

Horváth Levente munkája.

Horváth Levente munkája.

Horváth Levente munkája.

Horváth Levente munkája.

Horváth Levente munkája.