.svg)
Cowboyok
Tudom, hogy az apukám
igazi cowboy Amerikában,
lépése porzik,
szaladnak előle az indiánok,
gurulnak utána az ördögszekerek,
nézik a távolból a sziúk
és imádkoznak Manituhoz,
hogy apám ne forduljon feléjük,
ne mozduljon az árnyéka,
ott áll, arccal a napnak,
a hegyen, és olajos
a bőre, barna,
egy ló lomhán zabot rág
mellette és fényes a pisztolya.
Ha siet, sarkantyúja
véresre döfi a lovak oldalát,
bankrablókat üldöz:
dead or alive!
Egy nap majd hazajön
és anyám keze elé áll,
hogy ne tudjon megütni.
És akkor magával visz,
együtt leszünk cowboyok
Amerikában,
nem kiabál majd rám senki,
és ha mégis a napba hajítaná
valaki a játékaimat,
azt üldözzük majd ketten:
dead or alive!
És én jó leszek,
erős és szőrös, mint apám,
és majd dicsérni fognak
az emberek, mert igazságos leszek,
és akkor majd anya is megbocsát.
Csak jönne már haza
Amerikából
az apukám.
A hajó gyomra
Gyalogoltam hegyek felé,
homlokom mögött köd,
előttem szakadék volt.
A számban vittelek,
nyelvem alatt, míg hullámzott
velem az óceán,
kimondatlanul hurcoltalak
mindenhova, közben végig
csukva volt a szám,
a fogaim közt aludtak a szavak,
szunnyadt bennük
utolsó mondatod.
Az ember visszanyeli nyelvét,
odaadja száját minden németnek,
franciának, az amerikaiak egészen
felcsúsznak az agyig,
és én emésztem a nyelvemet,
már nem tudom kiköpni.
Mit is mondhatnék neked,
bármilyen nyelven, amit
azóta tanultam meg, hogy utoljára
láttalak?
Talán azt, hogy még akkor,
ott, az óceán közepén, mikor
a hajó gyomrában feküdtem,
és közeledtünk Amerika felé,
nem tudtam megszokni a zúgást,
remegett az a hajó, a padlóján
feküdtem és bőgött bennem
az a motor,
a bordák közt bömbölt,
rázta rajtam az izmokat.
És csak remélni tudtam,
hogy csavarjaira hullik
az egész zokogó gépezet,
nem hord hátán tovább
az óceán, mélyre nyeli
testem és számba szorult
nyelvem, amin utoljára csak
egy hazugságot sikerült
neked kimondani.
Narancs
Aztán a grófnő egy nap
Párizsba utazott
a fiához.
Kérdeztem anyámat,
hogy miért nem lakik ott,
ahol a fia is van,
de csak sziszegte anyám,
hogy ne legyek tiszteletlen,
inkább söpörjek föl akkor is
a néni ajtaja előtt, míg oda van.
A kutyát arra a pár hétre
megkaptam,
én etettem és vakartam tovább
a grófnő ajtaja előtt
a hátát, és csak vártam.
Aztán vonattal jött meg a grófnő,
apám mondta, hogy az állomáson
a kocsis csak a fejét fogta,
annyi csomagot kellett
a kocsira felcipelni.
A grófnő meg mondogatta,
hogy Lizocska, Lizocska,
és kirakott elém
narancssárga labdákat,
selymet és vásznat,
meg egy babát, aminek
porcelánból volt a feje.
A bátyám mondta, hogy
ez mind az enyém,
nekem hozta a grófnő,
mert csak ő tudott szerbül a házban,
és tán úgy érteni tudta
valamennyire az oroszt.
A grófnő arcára néztem
és mondtam, hogy Lizocska
ocsin harasó,
de ő csak nevetett.
Aztán átvittünk mindent
a mi lakásunkba,
ahol a nővéreim
elvettek tőlem minden
vásznat és selymet,
mert kicsi vagyok még én,
mondták, minek nekem ez,
a labdákat meg meghámozta apám
és megettük mindet.
Savanyú volt és rácsöpögött
a baba ruhájára.
A porcelánfejre festett
szempillákat néztem,
és magamban őt
Lizocskának neveztem,
kértem, hogy söpörjön
föl a szobában, vakarja
meg a kutya hátát is
helyettem.
És csak attól féltem,
hogy a puha test belsejébe
valahol egy kis szívet is tettek,
ami ugyanúgy porcelánból van,
és ha leejtem, egyszerre törik majd
össze a baba, kívül és belül.
A szerző a versek megírásának idején Térey János irodalmi ösztöndíjban részesült.
