Boszorkányos Macbeth

Hogyan befolyásolja az embert, ha teljes bizonyossággal tárulnak fel előtte jövője titkai? Mire képes és mire hajlandó, hogy siettesse, késleltesse vagy megakadályozza a jóslat beteljesülését? És mi történik, amikor ráébred: pusztán elszenvedője saját sorsának?
A Macbethet az erkölcs szabta korlátok alól kitörő hatalomvágy okozta pusztítás történeteként szokás olvasni. Macbeth-tel, a nagyreményű skót hadvezérrel boszorkányok tudatják jövőjét: előbb Cawdor thánja, majd Skócia királya lesz. Hamarosan valóban Cawdor thánjává teszi a király, így, a jóslat érvényességéről megbizonyosodva, és felesége unszolására, Macbeth saját kezébe veszi sorsa beteljesítését. Előbb királygyilkossá, majd királlyá, végül gyűlölt zsarnokká lesz, mire megérti, hogy a jövendölésben homályosan megfogalmazott végzetét semmiképp sem kerülheti el.
Keresztes Attila Macbeth-rendezésének elsődleges szervezőeleme a sorssal birkózó egyén képe. Ehhez a motívumhoz igazodik a lenyűgöző látvány- és hangzásvilág, ehhez igazodik a feszes szövegkezelés és minden játszó (színészek, táncosok, zenészek és kórustagok), akik pontosan úgy teszik a dolgukat, ahogyan azt az előadás megkívánja.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyszínpadára épített stúdiótérben zajló előadás játéktere három részre oszlik. A díszlettelen proszcéniumon kevés szereplős felvezető és összekötő jelenetek zajlanak. Itt ül a nézők bevonulása alatt a Gáspárik Attila által megformált Duncan király. Jobbján és balján Malcolm és Donalban, a két királyfi áll (Csíki Szabolcs és Benedek Hunor). Termetre fiatal férfiak, bárgyú mosolyuk és apró gesztusaik alapján alig kisfiúk. Mögöttük Macbethék vízzel borított hálószobája következik, közepén a hitvesi ággyal. Ez a Macbeth (Bartha László Zsolt) és Lady Macbeth (Kádár Noémi) között zajló legfontosabb jelenetek, és egyúttal a jövendölések, a túlvilág tere is. Az előadás kezdetén a proszcéniumtól áttetsző függönnyel leválasztott térben Lady Macbeth hever az ágyon, körülötte boszorkányok járják túlvilági táncuk. A nézőktől legtávolabb, a tömegjelenetek, a lakomák és a királygyilkosság tere következik. Innen hosszú kifutó nyúlik Macbethék hálószoba-tavába.

Az előadás Shakespeare szövegének csak azon részeit használja, amelyek elengedhetetlenek Macbeth történetének és vívódásainak színre viteléhez. A boszorkányoknak így pusztán a jövendölések kimondása maradt, ám cserébe az előadás egyik legfontosabb vizuális és hangulati elemévé avanzsáltak. A minden megmozdulásukkal a butoh túlvilágát idéző szereplők ijesztő sminkje a legtöbb hollywoodi horrorprodukcióban is helytállna, és akárcsak a víz, amelyből előmásznak, hogy Macbeth jövőjének rejtelmeit feltárják, jelenlétük belengi a teljes előadást.
A szereplők egymáshoz és önmagukhoz fűződő viszonyát erős kontrasztok jellemzik. Ezek részben az eredeti szövegből fakadnak, de igazán izgalmassá akkor lesznek, amikor a rendezés is megerősíti őket, illetve, amikor magából a rendezői koncepcióból fakadnak. Néhány példa: miközben Duncan király Macbethet dicséri és rokoni szeretetéről biztosítja, Gáspárik Attila játékából egyértelmű, hogy a király mit sem szeretne jobban mint távol tudni Macbethet magától és a tróntól. A boszorkányokkal való találkozás után Macbeth így vall: „A sors, / Ha akar királynak: jó, tegyen királlyá! / De úgy, hogy én ne is mozduljak érte.” Elhatározása addig tart, amíg alkalma nem adódik, hogy Lady Macbeth biztatására mégis mozduljon. Banquo, ugyancsak részese a boszorkányok első jóslatának, ám Macbethtel ellentétben semmit sem tesz, ami becsületén foltot ejthetne. Sőt, Varga Balázs Banquoja mintha félsz nélkül viselné, hogy Macbeth előbb-utóbb az életére tör. Miért is ne tenné? Ha Macbeth sorsa beteljesült, immár rajta a sor: „Kisebb leszel, mint Macbeth és nagyobb! / Nem oly szerencsés, mégis boldogabb! / Királyok atyja, – bár magad nem az!” A legerősebb kontraszt a Lady Macbethről alkotott általános kép, és Kádár Noémi Lady Macbethjének halála között feszül. Lady Macbeth a saját gaztettei súlya alatt összeroppanó szereplő. Az eredeti szövegben a színen kívül, vélhetőleg önkezűleg vet véget saját életének. Keresztes Attila rendezésében az őrülten ténfergő Lady Macbeth a hálószobát borító vízbe fúl. A fehér ruhában a víz színén lebegő fiatal női test Hamlet Ophéliáját idézi, s így, az őrült, a kétségbeesett, a tapasztalatlan jelzők mind illenének rá, de a gonosz aligha.
Keresztes Attila rendezésében mintha senki sem lenne igazán gonosz. Lady Macbeth nagyravágyó, de tapasztalatlan. A beteljesülés küszöbén álló jóslat megszünteti a következményektől való félelmét. A zsarnoksága legsötétebb pillanataiban is vívódó Macbeth már nem emberi, hanem a jóslat által megteremtett új viszonylatokban gondolkodik. Gonoszság helyett a félelem vezérli.
„Egy / Kis víz lemossa tettünket, s milyen / Könnyű lesz akkor!”, mondja Lady Macbeth a király meggyilkolása után. Pedig a hálószobájukat elborító, térdig érő víz sem elég ahhoz, hogy bármit lemosson. Főleg azért nem, mert a szobát elöntő víz maga a jóslat. Mindent körülölel, mindenhova beszivárog, minden fontosabb szereplő megmerítkezik benne, és túl rövid az előadás ahhoz, hogy közben bárki megszáradhasson.
Macbeth végül Macduffban akad emberére. Az előadás egyik kiemelkedő jelenete, amikor Macduff értesül családja pusztulásáról. A Bokor Barna arcán tükröződő kitartott vívódásban egymást váltogatva jelenik meg a gyűlölet, a gyász, a hitetlenség, a tehetetlenség.
Világra kit anya hozott, Macbethnek nem árthat. Macduffot idő előtt vágták ki anyja testéből, így ő az, aki véget vethet Macbeth rémuralmának. Macbeth, amikor ezt megtudja, elfogadja sorsát. Már pontosan érti a jóslatot. Megkönnyebbülve fogadja Macduff gyilkos döfését.
Bartha László Zsolt Macbethje folyton félelmei, vágyai, erkölcsi értékei és az elkövetett, illetve elkövetendő gaztettei között őrlődik. Elviselhetetlen terhet ró rá a jóslat, és egyetlen pillanat sincs az előadásban, amikor ezt ne érezné a néző.
Keresztes Attila rendezése egy fájdalmasan szépre komponált, teljes színházi produkció. Kínos és erőltetett aktualizálások nélkül, érvényes és összefüggő színházi nyelven mesél egy Shakespeare-i történetet úgy, hogy az valóban az emberi lét örök kérdéseire reflektáljon.


Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat. William Shakespeare: Macbeth.Rendező: Keresztes Attila. Szereplők: Bartha László Zsolt, Kádár Noémi, Varga Balázs, Bokor Barna, Gáspárik Attila, Csíki Szabolcs, Barabás Hunor, Korpos András, Kádár L. Gellért, Meszesi Oszkár, Ördög Miklós Levente, Galló Ernő, Kovács Botond, P. Béres Ildikó, Tollas Gábor, Bálint Örs, Ruszuly Ervin, Dabóczi Dávid, Deák Orsolya, Joó Renáta, Kányádi György, Szabó Franciska, Ádám Kornél, Czüvek Loránd, Demeter Márk-Cristopher, Lajter Ernesztó, Pál Zoltán, András Gedeon, Borsos Tamás, Scurtu Dávid, Szabó János Szilárd, Takács Örs, Nagy Levente, Nagy Péter; díszlettervező: Fodor Viola; jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias; a jelmeztervező asszisztense: Szőke Zsuzsi; dramaturg: Demény Péter; zeneszerző: Boros Csaba; koreográfus: Dabóczi Dávid; ügyelő: Szakács László; súgó: Ferenczi-Tóth Katalin; feliratozás: Kiss Éva. Zenészek: Boros Csaba, Ila Gábor; kórus: Tollas Gábor, Albert Zsuzsa-Katalin, Bartha Beáta, Biró Péter, Csiszár Krisztina, Dávid János-Sorin, Feiffer Kinga, Gyárfás Kinga, Ioniță Alina, Kardos Ervin, Nemes Katalin, Nyilas Szabolcs, Siklódi István-Attila, Suba László, Szabó Emilia, Szekeres Judit, Traistă Ioan, Vass Annamária.