Beteljesült vágyak

Szeptemberben mutatta be Sepsi­szent­györgyön a Tamási Áron Színház William Shakespeare Vízkereszt, vagy amire vágytok című darabját. Az előadást Bocsárdi László rendezte. A produkció a Gyulai Várszínházzal közösen készült, júliusban a Gyulai Shakespeare Fesztiválon láthatta a közönség. Jelen írás az október 30-ai előadás nyomán készült.
Az alkotók Nádasdy Ádám fordítását használták, az előadás címe: Vízkereszt, vagy amire vágytok.
A szerelem különböző megnyilvánulásait látjuk: van, aki a szenvedést választja, magába a szerelembe szerelmes (Orsino), van, aki teljesen átlényegül, rideg, elfátyolozott nőből érzéki, magát odaadni kész nővé válik (Olívia). Akad, aki szerelméért képes lenne körbeszaladni a világot (Antonio). Van, aki merész és vakmerő lesz (Viola), és van, aki teljesen kivetkőzik magából, átvedlik (Malvolio). Egy biztos: a szerelem mindenkit megváltoztat, kizökkenti addigi létformájából.
A vízkereszttel elkezdődik a farsang, amely a mulatságok, bolondozások és régen a párválasztás ideje volt. Az előadásban sem történik másként, mindenki a „másik felét” keresi, találja. Van más farsangi „kellék” is bőven, álöltözetek, maszkok, egymás megtréfálása, a szerelmi sokszögek, az ebből fakadó bonyodalmak.
Hamleti sorokkal kezdődik az előadás, Simó Lakatos Barna, a játéktér szélén ülő gitáros vezet be ebbe a világba: itt vannak a színészek, akik játszani fognak nektek, készüljetek fel, bármi megtörténhet. A szereplők egy forgószínpadon ülve néznek velünk szembe, többnyire már jelmezben. Bartha József forgószínpadát középen egy fal szeli ketté, megmutatkozhat ily módon a kinti és a benti világ is, variálható, jól kihasználható a színváltozásokkor is, ugyanakkor ismét csak a színházban vagyunk-ot húzza alá, tessék, megmutatjuk nektek, nincs itt semmi hókuszpókusz. „Az elmesélünk nektek most egy történetet” koncepcióját erősíti az is, hogy a színészek maguk is bemutatkoznak egy-egy megnyilvánulásuk előtt: Mátray László, Gajzágó Zsuzsa stb.
Huszadik század eleji pilótaruhába bújtatja Adriana Grand díszlettervező Violát (Kovács Kati) és Sebastiant (Derzsi Dezső), a hajótörésben egymástól elsodródott ikerpárt. Kovács Kati, az álruhába öltözött Viola, aki Cesariónak adja ki magát, csakhogy közel legyen szerelméhez, Orsinóhoz, kezébe veszi sorsa alakulását és megfelelő rálátással és határozottsággal egyengeti az egyre bonyolódó szálakat.
Szalma Hajnalka Olíviája az egyik legjobban kidolgozott és következetesen végigvitt figura. A bátyját sirató, magát a világ elől elrejtő, rideg nő, aki hajthatatlan és betörhetetlen a nem kívánt szerelmi ostrommal szemben, ugyanakkor boldogsága beteljesüléséért is határozottan cselekszik: az addigi hosszú, fekete ruhát fehér ruhára váltja, pap elé vonul a szerelmének hitt fiatalemberrel.
A szerelem megnyilvánulása Malvo­liónál a leglátványosabb, ahogy egyik végletből a másikba esik: a visszafogottságával, puritán nézeteivel, ál-­erkölcsösségével a duhajkodó társaság ellen fellépő gondnokot annyira elkapja a hév, hogy végül már punkként látjuk viszont. Az állig begombolkozott, fekete ruhás Malvolio tulajdonképpen önmagába lesz szerelmes, a Böffen Tóbi, Mária, Fonnyadi Ábris és Fábián által kieszelt és végigvitt átverés igen jól sikerül, az Olíviának tulajdonított levél – képileg is látványos: a ciklámen borítékot nem lehet nem észrevenni – elindítja a lavinát, a sárga maskarás gondnok elhatalmasodó őrültségében – a punk megnyilvánulása után – végül a mélybe veti magát. Tragédiába torkolhatna a történet ezen szála (is), ám, ahogy a színpad fordul egyet, látjuk, hogy „csak” fejre esett. A tréfát bosszúból kieszelők aztán tekerőfóliába csavarják és félreültetik. Pállfy Tibor Malvoliója szerethető, emberi alak. Úgy tudja bemutatni a saját kelepcéjébe belesétáló, korábban gőgös figurát, hogy nevetünk rajta, de közben sajnáljuk és együtt érzünk vele.
Böffen Tóbi (Diószegi Attila) és Fonnyadi Ábris (Erdei Gábor) a két duhajkodó „vitéz”, zabálnak, isznak, „bohócpárosuk” kiegészül Mária figurájával. Ők hárman, illetve négyen – egy adott ponton Fábián, Nagy Alfréd is csatlakozik a csapathoz – remekül domborítják ki az előadás vígjátéki vonalát.
Nemes Levente bölcs bolondja, Feste, az összegző, talán az egyetlen józan figura, aki nem esik bele a szerelem csapdájába, illetve feltehetően már túl van rajta. Ő az, aki filozofikus, költői mélységekbe elmenő bölcseleteket mond ki, társa a tetoválásos, rasztahajú gitáros, aki gitárjátékával végigkíséri az előadást, hol alájátszva a cselekménynek, hol összekötve a jeleneteket. A gitáros is egyfajta összegző, „rendezője” a történeteknek, főként az első részben. Az előadás végén Festével ketten „fordulnak ki” a színről.
A sok szálon futó cselekmény és bonyodalom végül – amikor már minden veszni látszott, és Sebastian megjelenésével mintegy kitisztulnak a dolgok – egy nagy önfeledt ölelkezésbe torkollik. Mintha ismét az előadás elején bemutatott „színészek” örvendeznének, hogy lám, milyen jó vége lett ennek a történetnek. Mindenki megtalálta a párját, a másik felét. Azaz, majdnem mindenki. Pontos játékok, megfelelő időzítés (mintha stopperrel mérték volna a jelenetek idejét), és összeáll az előadás, ritmusában is megtalálja a megfelelő arányokat.
Hogy miről is szól a sepsiszentgyörgyi Vízkereszt? A színházról. Az életről. Avagy mindkettőről, mesterien ötvözve, megmutatva, felmutatva. Mire vágyhatnánk másra?

Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Gyulai Várszínház. William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amire vágytok. Fordította: Nádasdy Ádám. Rendező: Bocsárdi László. Szereplők: Derzsi Dezső, Diószegi Attila, Erdei Gábor, Fekete Lovas Zsolt, Gajzágó Zsuzsa, Kovács Kati, Mátray László, Nagy Alfréd, Nemes Levente, Pálffy Tibor, Simó Lakatos Barna, Szalma Hajnalka, valamint: Farkas Csaba, Gábor Gabriella, Gecse László, Orbán István, Molnár Tibor. Dramaturg: Ungvári Zrínyi Ildikó; díszlettervező: Bartha József; jelmeztervező: Adriana Grand; zeneszerző: Boros Csaba; a rendező munkatársa: Benedek Zsolt.