Almából ki, körtébe be. Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2020.

Bertóti Johanna: Almából ki, körtébe be. Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2020.

A kukac tudja, hogy a kalandok nem érnek véget a tél beköszöntével, a móka pedig folytatódik az almán túl is. Bízhatunk benne, hiszen ismeri már a kukackudarcot rejtő átverések zamatát, és hát valljuk be, „[a]lmából ki, körtébe be, / ez a kukac élete” (Kukac, 57.).

Bertóti Johanna Almából ki, körtébe be című kötete 2020-ban jelent meg a kolozsvári Koinónia Kiadó gondozásában. A zenész-énekesként, színészként, dramaturgként ismert költő dallamcentrikus verseit Zengővári Judit minimalista illusztrációi egészítik ki. A kimagasló nyelvi igényességgel, tudatosan megválasztott versformákkal és ütemes verseléssel megalkotott szövegeket és az egyedi formavilágot megjelenítő színes rajzokat tizennyolc megzenésített vers egészíti ki, amelynek maga Bertóti a szerzője és előadója.

Az olvasót (bajusz)bálba, legóharcba, szüretre, iskolába – egyszóval játékba – hívja a triangulumos aligátor, a büszke zebra vagy épp a katicabogaras kéményseprő. Szóleleményeket felelevenítő hónapsorolókat, madaraknak szóló találós kérdéseket, számolókat, szobaszörny-leltározásokat, különféle madár- és eszperente nyelveket talál az, aki unalom helyett, a kötet kézbevételével, útnak indul a még járatlan ösvényeken.

A három ciklusba rendezett versek szereplői az időrendiség linearitását követve indulnak el és érkeznek meg. Az újévi kívánságoktól és fogadalmaktól a hóba tapadt madárlábnyomok vezetnek el a szivárványos tavaszig, hogy aztán a gomba-családlátogatásokat, a hernyók átalakulását követően, a szellőolló lombkoronákat kopaszra nyíró rituáléja és az ősz hajfestése után megtaláljuk a csend és a karácsonyi csoda létrejöttének helyeit.

Legyen szó ünnep- vagy hétköznapokról, az óvodások óriáspanaszairól, Weöres vagy Radnóti visszhangjairól, Bertóti első gyerekverskötete végtelen örömtánc, amelyben „[a] tyúknak görény a párja, / róka cirógat egy nyulat, kutya nyávog, cica ugat, / egér zenél, macska járja” (Állatfarsang, 18.), s amelyben mindig „van, aki a dalt adja / és van, aki hallgatja” (Zenebona, 23.).

‍