.svg)
Narine Abgarjan: Szimon. Fordította Goretity József. Typotex Kiadó, Budapest, 2023.
Boccaccio Dekameronjának jól bevált keretes elbeszélésszerkezetéhez nyúl Szimon című regényében Narine Abgarjan örmény írónő, akit az Égből hullott három alma és az Élni tovább című elbeszélésköteteiből ismerhetnek már a magyar olvasók. A történet főhőse látszólag Szimon, az öreg kőműves, akinek halálával és temetésével indít a regény, melyre feleségén kívül eljönnek egykori szeretői, Szilvia, Eliza, Szofja és Szuszanna. Mindazok a nők, akiknek életében Szimon látszólag epizódszereplő csupán. A négy nő történetéből bestiáriumszerűen rajzolódik ki a huszadik századi Örményország s azon belül is Berd városkájának viszontagságos története – de ahogy Abgarjan korábbi köteteiben, itt sem a nagy történelmi tabló kerül előtérbe, hanem a szenvedő, a történelem és az élet viharainak kitett kisember, azon belül is a nők története.
Abgarjan női főhőseit nem mesélteti, hanem mesél róluk – arról, hogy életük válságos pillanataiban mit jelentett számukra a városkában mindenki által jól ismert Szimon színre lépésre, arról, hogy az életről lemondó, a tragédiákba beletörődő nők számára miért is hoz fordulópontot az új szerelem. Szimon alakja azonban nem csak összefűzi a négy nagy történetet (A medál, A parfüm, A gyöngysor, A rajzok), alakja túlmutat önmagán és látszólagos szerepén: kitágítja az élhető világ kereteit. Lehet-e felszabadító ereje egy romos kápolnában felszakadó kiáltásnak, olvadhat-e dallammá és harmóniává a fájdalom? Színes kendőkbe festhető-e a szenvedés, azaz, másként fogalmazva, kikerülhetők-e a valóság éles sarkai, melyekbe rendre beleütközünk? Abgarjan nőalakjait Szimon ébreszti rá a valóság többarcúságára, a dimenzióváltás, egy másik, élhetőbb élet lehetőségére – úgy is mondhatnánk, ők lesznek Berdben azok, akik nemcsak érzik egy hajdanvolt tenger sós illatát (a tengerét, amely a berdi legendárium szerint „kétszer fordul elő az ember életében – amikor világra jön, meg amikor elhagyja ezt a világot”), ha a sivatagi szél végigfúj a városon, hanem az is megadatik nekik, hogy Berd határában kiüljenek a másnak láthatatlan tenger partjára. A történetek sorai közt ilyenkor tenger hullámzását hallani, s mint Szimon a saját temetésén, látni véljük, ahogy ez a belső tenger „szélsebesen felemelkedett a szurdok aljáról, és elárasztotta a világot, egészen az égig”.
