Befolyás

A lovardába vezető tízperces úton jól lehet beszélgetni. Ilyenkor kettesben vannak Jankával, s amilyen beszédes egy nyolcéves, nem kell noszogatni, mondja magától, milyen volt a napja az iskolában.

– Képzeld, mami, tanítom egyik osztálytársamat meditálni – meséli lelkesen.

– És az miből is áll?

– Semmi különös. Azt mondom neki, hogy hunyja be a szemét, és gondoljon valami szépre. Mondjuk egy fekete mezőre. Vagy valamire, amit szeret.

– Fekete mezőre? – nevet a nő. – Jó – mondja némi gondolkodás után. – Jó az, ha megtanuljuk irányítani a gondolatainkat.

Eltelik néhány hét, egy szerda estére esik az év végi szülőértekezlet. Hamarabb indul a városnak, előtte beugrik a könyvesboltba, Előd roppant büszkén jelenti, hogy kiolvasta az összes Geronimót, és új történetre vágyik. A nő a könyvesboltban szembesül a hatalmas választékkal, egész polcot foglal a sárga táblás sorozat, amely egy roppant talpraesett, Geronimo Stilton nevű kisegér kalandjaival szórakoztja a kisiskolás gyermekeket. Címek alapján választ, majd olvassa a hátlapon levő rövid cselekményismertetőt. A kalózos jó lesz, gondolja, és viszi is a macskakalózokat a kasszához. Az órára pillant: még nyolc perc hatig, igyekeznie kell.

Pöttöm osztályterem, éppen csak elfér a négy padsor. A tanító alacsony, negyvenes éveiben járó, teljesen kopasz férfi. Híresen szigorú, a gyerekek tartanak tőle. A katedránál áll, a szülők a pöttöm iskolai padjukba zsúfolódva ülnek, mint megannyi Gulliver Liliputban. Csendben. Nagyon csendben. A nő után még három szülő érkezik, a tanító csak azután fog a beszámolójába. A téma a szokásos: tanulási előremenetel, magaviselet, a következő hetek programjai. A vége felé, hogy van-e kérdés. A második sorban egy terebélyes testalkatú, rövid hajú, szemüveges anyuka szólal meg:

– Az, amiről a szülőértekezlet elején szó volt, még mindig nem oldódott meg.

Néhányan érdeklődnek, hogy mi is volt az. A szemüveges anyuka nekihevülve mondja, hogy az ő lánya az utóbbi időben teljesen megváltozott. Érzékeny lett, hisztérikus, visszautasít ételeket vagy a C-vitamint azzal a kifogással, hogy az ő szervezete most nem igényli.

– Eddig ilyen nem volt, soha így nem viselkedett, és ezeket máshol nem hallhatta, csak az osztályban.

Vonja, húzza, mintha nem akarna valamit kimondani. Végül a szülők addig noszogatják, hogy kiböki:

– Mert az egyik osztálytársa tisztító jógára tanítja.

A nő érzi, hogy elmelegedik, szíve gyorsabban ver. Szeretne küzdeni ellene, nehogy látványosan elpiruljon.

A tanító ezen a ponton közbelép. Mondja, hogy Hajnika gyakran szétszórt, felszerelése hiányzik, sokszor kell figyelmeztetni a teendőkre.

A szemüveges anyuka egészen belelendül, meséli, hogy a lánya felmentést kapott a testnevelésóra alól, a gyerekek gúnyolódnak, csúfolódnak vele. Érezhetően próbálja megnyerni a szülők szimpátiáját, együttérzését, a maga pártjára állítani őket. A tanító az iskolai pszichológust ajánlja. Az anyuka kitart mellette, hogy a negatív befolyás egy osztálytárstól jön. Egyik-másik szülő kérdezgeti: „De tudjuk, hogy ki az?”

– Igen.

– Ki?

– Janka.

Számított rá, a nőt mégis meglepetésként éri tulajdon lányának neve.

– Az én Jankám? – kérdi mosolyogva.

A szemüveges, felindult nő a tábla felé néz. – Igen, ő.

– Kétlem, hogy Janka bármi rosszat akarna – mondja a nő mosolyogva. – Nekem azt mondta – mert mi is mindent megbeszélünk –, hogy meditálni tanítja egyik osztálytársát. Ami annyiból áll, hogy Hajnalka becsukja a szemét, és valamire gondol, valami szépre.

A szemüveges nő vonogatja a vállát, néhány szülő mosolyog.

– Nálunk a családban mindenki sportol, de senki nem jógázik – folytatja a nő. – Arra megkérhetem Jankát, hogy többet ne tanítsa Hajnalkát meditálni, ha ez megfelel. Szerintem ő csak jót akart.

– Ne, ne. Egyáltalán ne befolyásolja a kislányomat semmilyen irányba, ne tanítson neki se jót, se rosszat!

A tanító áttereli a szót a románra, ami véletlenül kimaradt. Szemlátomást szabadulna a kellemetlen szülői konfliktustól. Aztán listát kellene írni, hogy mely gyerekeknek van az iskolában nagyobb testvére, egyik anyuka papírlapot kap, a tanító diktál. A nő mellett magas férfi ül. Kalapja illedelmesen az asztalon, fekete mellény rajta. Festő és tanár. Mondja, hogy neki is van nagyobb fia az iskolában.

– Hányadik?

– Hatodik.

– Hatodik mi, bé, cé?

A férfi ránt a vállán.

– Nagyon restellem, de nem tudom – mondja a nőnek.

– Hát, akinek ennyi gyereke van, nem is csoda – nevet a nő, aki jól ismeri a családot, a gyerekeket. Óvodás koruktól barátok, gyakran alszik egyik a másiknál.

– Nincs olyan sok. Csak öt – válaszol a férfi. – Nézz oda, elpirultam!

Egy vékony, fekete hajú nő az utolsó padból azt kéri, hogy ha már van az osztálynak Facebook-csoportja, amikor a házi feladatokról érdeklődik, valaki írja már meg, mi a feladat, ha éppen aznap nem tudott a gyerek iskolába jönni, mert allergiás, folyton köhög. Legjobb lenne, ha a tanító bácsi írná meg, mi volt az aznapi lecke, mondja enyhén szemrehányó hangon. A tanító javasolja, hogy a szülők egymás közt oldják meg.

A nő odaadja a pénzt, amivel a munkafüzetekre, egyéb iskolai holmira tartozik, indul kifelé. Az ötgyerekes apukát az iskola előtt, az átjárónál találja. A férfi bevárja.

– Én látom a csoportot, azt is, hogy egyesek hogyan írnak. Sokszor szégyellem magam, hogy ezt a tanító bácsi is olvassa, a szülők egy részét vissza lehetne küldeni negyedik osztályba – mondja a nő.

– Én is látom, mert benne vagyok, de én sem válaszoltam soha semmilyen kérdésre.

– Ahogy meg leszűrtem, ez a Hajnika egy problémás gyerek, Janka pedig megsajnálta és segíteni akart. De hazamegyek és rákérdek, hogy mi a helyzet a kislánnyal.

– Ne! Szerintem ne vedd elő Jankát. Az anyuka nem foglalkozik vele eleget, tisztán látszik, most meg bűnbakot keres. Jobb lett volna, ha nem mond semmit, mert a tanító bácsi rögtön válaszolt, onnét nem is kellett volna folytatni.

Elköszönnek, a zebra végén ketten kétfelé veszik az irányt. A kocsiból rácsörög a gyerekekre, mondaná, hogy készülődjenek, de Előd nem veszi fel a mobilt. A fiú gitározik, amikor belép az apjuk házába, a kislány rajzol.

– Gyerünk, indulás haza!

A kocsiban kiderül, hogy a kalózos Geronimo már megvan, és Előd kétszer is elolvasta.

– Holnap visszamegyek a boltba és becserélem egy másikra – nyugtatja a csalódott fiút. – Janka, mesélj nekem valamit Hajnalkáról!

– Kiről? – érdeklődik Előd.

– Hagyjad most, nem rád tartozik, nem a te osztálytársad.

– De mit? Egy kislány – mondja halkan Janka.

– Elmondom, miért. Az anyukája ma panaszkodott, hogy Hajnika nagyon megváltozott, olyanokat csinál, amit addig nem, és ennek az az oka, hogy jógázni tanítod.

– Hát igen, szoktam szünetben tanítani.

– De miért?

– Megkérdeztem, hogy akarja-e, és ő azt mondta, igen.

– De nekem meditálást mondtál…

– Én meditálni tanítom, ő mondja a jógát! – tör ki a kislányból a félreértettek sértődése.

– Oké. És arról lehetne szó, hogy többet ne tanítsd?

– Persze.

– Gondolom, te segíteni akartál neki. Úgy hámoztam ki, hogy problémái vannak a tanulással, a többiek csúfolkodnak is vele.

– Igen, úgy csúfolják: Lassú Hajnalka…

– Jó. Ilyen esetben kell is segíteni, és nagyon jól teszed, hogy melléje állsz, te barátkozz és játsszál vele tovább, kérlek, csak meditálni ne tanítsd. Mi legyen a könyvvel? – fordul Elődhöz. – Cseréljem vissza, vagy odaajándékozzuk valakinek?

– Hajnalka nagyon szereti a Geronimót! – mondja Janka lelkesen. – Múltkor kivett egy olyan könyvet, hogy Tea Stilton.

– Akkor ezt holnap vidd el neki ajándékba kárpótlásul a galibáért, amit okoztunk – mondja a nő, és átnyújtja Jankának a vékonyka könyvet.

Nem szeret rosszul vásárolt áruval boltba visszamenni.

‍