Ballada-variáció 1. (Versek)

Ballada-variáció 1.

A kiűzetés

‍

A sarkon túl

a Holdas templom

nénikék mézet mérnek

kis karimás üvegekbe.

Az egykori palotaablak

megrezzen

galambok csapódnak üvegéhez.

Királyné nincs

és nincsen király se

lenn az utcán

egy kortárs költőt

majdnem agyonvernek.

A perec ropogós

rendőr-puttók libegnek az égben

figyelnek mindenkit

kik épp perecet esznek

meg persze azokat

akik épp nem esznek.

Egy pár hosszú útra indul

az út végén venyigesátor

az ősz beéri őket

rájuk ripakodik

teljesen kikelve magából

ez itt nem a tizenkilencedik

század

sipirc kifele a balladából.

‍

Ballada-variáció 2.

A szőlőcsősz álma

‍

A barna dombon

piros ikerablakos ház

dúcból a galamb leröppen

az országút szegélyére

a csősz megáll

a szőlődomb tetején

de nem a varjakat nézi

a falu fölött

hanem ott lenn

az egyik udvarban

a gyermekkorát.

Nagy ember leszel

ha felnősz ne félj

mondta az anyja

az alkonyatban

hazafele ballagó földművesek

szomorú látványával

a szívében.

Nem baj

de legalább készen a ház

mormogja a csősz

ahogy anyám mondta

a piros-ikerablakos

álom

már csak a gyermeket kell

elindítani azon a hosszú

országúton

melynek végéről

nem látszik majd

a piros ikerablakos ház mögött

az a kis semmi élet.

‍

Ballada-variáció 3.

Acélkirály, Koromkirály, Rozsdakirály

‍

Az uralkodó palástja

mumifikálódva

a trónszék karfáján

csillék szénnel megrakodva

a csillagok alatt

csillogó drótkötélen

piszkos újságpapírból

falatozik a melós

ükapja étekfogó volt

ezüsttől roskadó asztalok

holdsápadt damasztok

tücsöklábú agarak

lehullott kösöntyűk

korában

kevélyen nézi a tájat

az Acélkirály

a Koromkirály

és Rozsdakirály

a nagykohók bevilágló lángjánál

remegve dobják le réklijeiket

vetkőznek s elröppennek

a szobalányok

tizenkét hattyú száll az égen

pufajkás munkások szállanak

utánuk.

‍

Ballada-variáció 4.

Távolba induló diók

‍

A diófák alatt

orosz családok ülnek.

A munkáskolónia

kis lakásaiban apáink.

villanyrezsón főzőcskéznek.

A semmiből kinőtt

diófás városka szívében

orosz színház

orosz mozi

az élelmiszerboltból

kijuttat néha valamit

Gyula bácsi a nagyváradi

üzletvezető

Az utcákon

orosz olvasókönyv lapjait

látni viszont

csak a diófák nincsenek

ott melynek lombjai alatt

itt orosz családok ülnek.

Váltásidő.

A férfiak elindulnak

a szerelőcsarnokok és az

uránbányák felé.

Pár száz méterre tőlük

uránérccel rakott tehervonatok

indulnak lassan a diófák alól

egy-egy lekoppanó dióval

nagyon távoli

diótlan

síkságok felé.

‍

Dallam

(Születésnapi évfordulókra)

‍

Megünnepeljük, és elfelejtjük.

Megsüvegeljük, és elfelejtjük.

Megkötözzük, és elfelejtjük.

Meglőjük, és elfelejtjük.

Megsütjük, és elfelejtjük.

Megesszük, és elfelejtjük.

Ta-ramm, pamm.

Na még egyszer!

‍

Egy legenda története

‍

Óh, drága jó Arany János,

feltehetőleg ettem én,

ettem én Nagyszalontán,

háború utáni

gyermekkoromban

ettem én paszulylevest,

feketepiacon forgalmazott

babérleveleidtől

illatozót.

Számlakönyv

‍

Egy s más van azért

a számlámon.

Tudom én jól, mindazokkal együtt,

akik szintén tudják.

És akiknek szintén van a

számlájukon egy s más.

No de a pincér számláján

is van egy s más,

nem beszélve a többiekről,

föl, föl, talán egészen

az Atyaúristenig.

Hát akkor a dolog rendben,

gondolhatnók,

kvittek vagyunk.

Törleszthetünk.

Ám erről hogy jut nektek

eszetekbe az, hogy te,

figyelj, ha már olyan nagy

törlesztőművész vagy,

vállald már fel ezt is,

meg azt is,

és amazt is,

szóval az egészet,

mindannyiunkét.

És miért is ne?

Hát ezért, hogy mint egy túlfűtött

aranyvonat pöfögök lassan előre,

az idő vége felé.

‍

A templomok s az iskolák

‍

Nem, nem, valahogy

nem sikerült,

nem adták időben

tovább,

kissé megkéstek

valakik,

mielőtt ránk testálták

a templomot

s az iskolát.

Akkorra

már

mi magunk is

késésben voltunk,

késésben,

késlekedésben,

késleltetésben,

volt ki épp késelésben,

majdhogynem

öregek lettünk,

öregebbek legalábbis

a templomba

és az iskolába

kívánkozóknál.

Mire feleszméltünk,

az iskolapolcokat

már patkányok lakták,

s titkosrendőrök harangoztak

a templomtornyokban.

Hát akkor hogyan tovább?

Egyházfik lettünk volna

mi magunk is, egyházfik

s iskolaszolgák.

Csoportba verődve,

tűnődve álltunk

a bejáratoknál,

s

csak megkésve

álltunk odább

azoktól,

akik ledöntötték

a templomot,

s beszántották

az iskolát.

‍

Végjáték

‍

Ülnek egymással szemben,

még nem tudják, egymástól mit akarnak,

de ezt a játékot le kell játszani,

ennyit tudnak.

Beleönteni a holdfényt a lefolyóba.

Aki nem ismerné…

‍

Finomszürke, aprószemű lánc

a béka lábán.

Egy-két lépésre tőle

egy földhöz csapott korona

lapul a fűben.

Szóval, tudjátok, kedves barátaim,

ez már olyan,

mint mikor valaki a

csokrokat, szalagokat rendezgeti a síron,

ám a cimborák már

rég a kocsmában vannak,

közönség nincsen,

az az egy-két őgyelgő,

akit még látni lehet,

talán a költészet

titkát szeretné kilesni,

még itt, még épp ebben az

utolsó pillanatban. Hallgatja,

hát hallgatja hosszan,

míg a sírásók

puffogó tenyérrel leporolják

nadrágukat,

s a fülemülék

torkából lassan felzeng

a zsoltár.

‍

Régi kolozsvári telefonkönyv

‍

Kenderesi Iosif, 38769

Kenderesi Ludovic, 84804

Kendi Frieda, 10823

Kenési Elisabeta, 63577

Kenéz Ferenc, 40000

Kenyeres Zoltán Aladár, 14787

Keppich Irma, 19113

Kerekes Albert, 40095

mennyi kétségkívül becsületes,

jó magyar ember

volt körülöttem 1984-ben,

mennyi hűséges

telefon-előfizető!

‍

‍

Epilógus

‍

Munkásságomat lezártam.

Zárat ráfordítottam.

Kulcs az Óperenciás-tengerben.

Másik a lábtörlő alatt.

‍