„Azt akarom, hogy tudja, hogy nem igaz, hogy nem érzek semmit” – Kali Ágnes a Bréda-körön

Hétfőn, március 21-én, a Nemzetközi Költészet Napján Kali Ágnes volt a Bréda Ferenc Irodalmi Kör tizenkettedik vendége. A résztvevők hozzászólásait Horváth Benji moderálta, amelyek sorát Péter Blanka vitaindítója nyitotta meg.

Péter Blanka úgy jellemezte Kali Ágnes verseit, mint amelyek „merész képekkel operálnak, mindezt meghökkentő nyelvi magabiztossággal”. Szerinte sokszínűségük és valódiságuk önazonossá és, bár munka árán, de szerethetővé teszi őket. Péter Blanka kiemelte továbbá, hogy ezekkel a szövegekkel a szerző nem méltóságot akar adni a versei szereplőinek, hanem a meglévő méltóságukat akarja megmutatni. Feltette a kérdést, hogy le lehet-e írni ennyi mindent úgy, hogy ne tűnjön túl soknak, és ha igen, akkor hogyan.

A beszélgetést Váradi Nagy Pál indította: a hitelességre és a túlzások elkerülésére reflektálva a versekben szereplő mitológiai utalásokat hozta fel. Ezek szükségességét, aktualitását kérdőjelezte meg, példaként megemlítve a Mátrixot és annak sajátos mitológiai világát. Véleménye szerint ezek a szövegek „bölcsészutalásokat fogyasztóknak” íródtak, „érződik rajtuk a Bölcsészkaron eltöltött évek hatása”.

‍

Váradi Nagy Pál megjegyzéseire többen is reagáltak, a résztvevők többsége vitába szállt állításaival. Horváth Benji, Fazakas Réka, Fischer Botond és Kovács Péter Zoltán egyetértettek abban, hogy Kali Ágnes költészetében egy erős magánmitológia jelenik meg, utalásokkal, allúziókkal, de mégis egyedi újragondolásban, egy újrakapcsolódási kísérlet során, amelyet pont az ő nézőpontja tesz érdekessé. A mitológia aktualitására vonatkozóan Horváth Benji elmondta, hogy a versek elsődleges célja nem az, hogy a mitológia alapfunkcióit és kontextusát idézze fel, hanem inkább az emberi alapformákat, prototípusokat próbálja megragadni.



Lakatos Róbert arra a kérdésre, hogy kiknek szól ez a vers, azt a választ adta, hogy „olyan laikusoknak, mint én” – hozzátéve, hogy bár elég távol áll tőle a költészet, ezekben a versekben voltak gondolatok, amik megragadták az érdeklődését, amelyekkel azonosulni tudott, és különösen tetszett neki a szövegek történetisége.

‍

Heves vita alakult ki, amelynek egyik oldalán Váradi Nagy Pál állt, másik oldalán pedig mindenki más, aki hozzászólt a beszélgetéshez. Előbbi többször is kiegészítette mondandóját olyan érvekkel, mint hogy „bizonyos dolgok csak bizonyos emberekkel történnek meg”, hogy a versekben megjelenik egyfajta közös nyelvre irányuló dekonstrukció, ugyanakkor vannak „telitalálat”-sorok. Váradi hozzátette, hogy szerinte nem választható külön egyértelműen a szerző és a lírai én, így az általa felfedezett „önsorsrontás” és „terápiás megnyilatkozások” akár mindkettőre is vonatkozhatnak. Gál Hunor válasza erre az volt, hogy Kali Ágnes verseiben pontosan a lírai én és a szerző viszonya, ezek együttes, egyidejű megjelenése teszi autentikussá a szövegeket.

‍

A tartalomra, képi világra vonatkozó beszélgetés után a diskurzus kitért a versekben megjelenő formai megoldásokra is. Fischer Botond kiemelte, hogy érdemes a versek formáját megnézni, hiszen a mondatok ritmikája, a belső rímek, a szerkezeti, költői és nyelvezeti megalkotások figyelemre méltóak. Váradi Nagy Pál persze, megtartva eddigi szerepkörét, erre a gondolatra is próbált rácáfolni, ugyanakkor Horváth Benji elmondta, hogy a szerző nem a formai bravúrokra gyúr.

‍

Az est végén Kali Ágnes is reagálhatott a véleményekre, hozzászólásokra. A meghívott elsőkörben Váradi Nagy Pál észrevételeire felelt, hozzátéve, hogy nehéz volt ott ülni, hallgatni a költészetére vonatkozó kommentárokat, egy olyan helyzetben, ahol nem reagálhatott olyan megjegyzésekre, amelyekre nézőként, résztvevőként biztosan válaszolt volna. „Azt akarom, hogy tudja, hogy nem igaz, hogy nem érzek semmit” jelenik meg a sor a költő Nempatrícia című versében, visszaadva Kali Ágnes vita utáni hangulatát. Ezután pedig megköszönte a kritikát, hozzászólásokat, reflektált pár gondolatra és azt is elmondta, hogy nem járt soha Bölcsészkarra, sőt még egy Mátrix-filmet sem látott.

‍

Fotók: Tamás Zsófia