Az Organoediától a nagy­zenekaros Missa brevisig

A mátraszentimre-galyatetői templomban, a szentély középső, színes üvegablakán orgonasípok előtt éneklő kórus látható egy kottarészlettel. A vitrázs felső, csúcsíves részében a keresztény hitvallás első tétele olvasható: „Credo in unum Deum, Patrem omnipotentem.” (Hiszek az egyetlen Istenben, a mindenható Atyában). Az üvegfestményt a magyar grafika egyik kortárs nagymestere, Csiby Mihály (1922–2016) készítette 1987-ben egy negyvenöt évvel korábbi nyári pihenő időszakra emlékeztetve. 1942-ben – a világháború kellős közepén – tudniillik Kodály Zoltán ott, Galyatetőn szabadságolt, ami számára természetesen alkotó kikakpcsolódás volt. Ekkor készült el egyik művészileg legkoncentráltabb, zsigeri átéltségben fogant szólóhangszeres műve, az Organoedia, vagyis a Csendes mise orgonára, amely szerkezetében és minden egyes ízében-frázisában a katolikus miseliturgia ordináriumára (vagyis az állandó szövegrészek tételszerű sorozatára) épül. Szövegtelen misét írt tehát Kodály, így a csendes mise kifejezés, amely a missa lecta – vagyis olvasott, azaz nem-énekelt mise – terminusára utal, áttételesen, jelképesen értendő, hiszen hogy is lehet „csendes” egy dinamikailag oly színes, változatos szerkezetű zenemű?! Az Organoediát csak 1944 májusában szólaltatta meg nyilvánosan Pécsi Sebestyén Budapesten, a Szent István Bazilikában.
Kodály ‘44-ben és ‘45-ben lehetőségei mértékében zsidókat próbált menekíteni. De egyre szorultabb volt a főváros polgári lakosságának helyzete. A Hitler által a Duna gyöngyszemének tartott Budapest 1944 novemberétől történelmének egyik legpusztítóbb időszakát élte át, de a szövetséges gépek már ‘44 áprilisától rendszeresen bombázták. ‘44–45 fordulóján végül Kodály napokon át egy budapesti zárda pincéjébe zárkózva várta, hogy csituljon a dübörgő hangzavar... vagy legyen, aminek lennie kell. Itt, az óvóhellyé átalakított pincében írta-fejlesztette tovább az Organoediát békéért könyörgő, orgonára, vegyeskarra és szólóének-szólamokra komponált misévé. Így született meg – pontosabban lényegült át – a Missa brevis in tempore belli, azaz Rövid mise háború idején. Próbáljuk csak magunk elé képzelni: a harmincas évek közepétől egyre vészjóslóbb világuralmi téboly, majd az erőfitogtatás, a nagyhatalmak gátlástalansága, a kiszolgáltatottság és a folyamatos fenyegetettség évtizede után a mélyen és megrendülten hívő Kodály a miseliturgia állandó részeinek immár verbálisan is felhangzó standard szövegét csupán két szóval bővítette – „Da pacem” (adj békét!)
Február elején végre elcsitult az ostrom. A romok alól kikászálódó Budapest első háború utáni koncert-bemutatójaként, február 11-én szólalt meg a Missa brevis – az Operaház aulájának ruhatár felé eső részében. („Könnyáztatta előadás volt, mi pedig most ezt szeretnénk megidézni” – mondta Ókovács Szilveszter, az Operaház jelenlegi igazgatója, amikor a 2017-es Kodály-emlékezések nyitányaként ismét ugyanott játszották Kodály remekművét.)
A mester végül hangszerelte is alkotását. A nagyzenekari-énekkari változatot először a worcesteri székesegyház 1948. évi kórusünnepén angol énekesek és hangszeres zenészek adták elő, és Kodály maga vezényelte. A Missa brevis – Eősze László szavaival – betetőzi Kodály egyházzenei alkotásait, és összefoglalja az európai egyházi muzsika értékes hagyományait. A kis mátrai templomból elindult misét azóta a világ számos székesegyházban játszották, felvételei is széles körben ismertek (igaz, Magyarországon az Organoediát csak 1982-ben, vagyis megszületése után negyven esztendővel adták ki teljes terjedelmében hanglemezen! – Lehotka Gábor játssza egy Hungaroton-felvételen).
Arra nyilván maga Kodály sem számíthatott, hogy a galyatetői templomocska, a budapesti óvóhely és a worcesteri katedrális háromszögében létrejött Missa brevis egy nagyszerű balettalkotás alapjává is válik. A mexikói-amerikai José Arcadio Limónt (1908–1972) tudniillik mélységesen megrendítette és megihlette a Kodály-mise és annak története. A borzalmakon felülemelkedni képes emberi lélek ódáját koreografálta Limón a Missa brevis című balettbe (1958), amelyet saját társulata, a Limón Dance Company adott elő.
De az is megható élménye lehet a mai hallgatónak (és nézőnek!), ahogy a Michigani Zene-, Színház- és Táncegyetem hallgatói értően, kristályos pontossággal, átélten adják elő az orgonakíséretes Missa brevist. Ezt szívből ajánlom a Kodályra emlékezőknek; a youtube.com közösségi portálon könnyű megtalálni.