.svg)
Lövétei Lázár László a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
Nehéz családias hangulatot teremteni egymásra lépcsőző székek között, reflektorfényben, mikrofonnal, Lövétei Lázár László irodalmi estjén valahogy mégis sikerült. Talán a kötetlen baráti beszélgetés miatt, vagy azért, mert a közönség soraiban igen magas volt az egy főre eső költők aránya – nem állíthatom biztosan. Azt viszont igen: aki jegyet váltott a Kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi estjére, egészen pontos képet kapott arról, kicsoda Lövétei Lázár László.
2021-ben Lövétei Lázár László volt a Helikon Kemény Zsigmond-díjasa. Azóta Baumgarten- és Magyarország Babérkoszorúja díjjal is kitüntették, ezek apropóján és a nemrég megjelent Feketemunka című verseskötete kapcsán beszélgetett a költővel Tompa Gábor színházigazgató a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében.
Egyfajta életút-beszélgetést kísérhettünk figyelemmel, az első szárnypróbálgatásoktól azokban a bizonyos kilencvenes években, amikor „senkinek sem volt jó”, egészen a Feketemunkáig, és a Kalligram gondozásában hamarosan megjelenő Zákeus fügefájáig. Mint azt sokan tudhatják, Lövétei Lázár László műszaki képzésre felvételizett először, később mégis magyar-román szakon diplomázott a BBTE Bölcsészettudományi Karán. Arra a kérdésre, hogy miként lesz a székelyföldi gyermekből később Cărtărescut vagy Vakulovskit tolmácsoló műfordító, Lövétei Lázár László huncut mosollyal csak annyit válaszol: szótár is van a világon.
Nem lehet alkotói életművet összefoglalni annak „mérföldkövei”, publikált kötetei nélkül: elhangzanak a kötetcímek, A névadás öröme; Távolságtartás, a költő felfedezi a világot, majd fokozatosan kiábrándul belőle, így megy ez. Hosszú alkotói szünet után megjelenik a sokak által az életmű legjobbjának ítélt Két szék között, egy hosszú betegséggel való küzdelem lenyomata: egy fordulat mind a költő személyes életében, mind a költészetében, ahogy Tompa Gábor összegezte.
Felmerült a kérdés, hogy szabad-e az irodalmat ennyire terápiás célokra használni, ebben megint csak magabiztosan summázza a költő a felvetéseket: szerinte az irodalmat mindenre szabad használni, tömítőanyagnak meg budipapírnak is – még betonkeverésre is, ahogy ez a legutóbbi kötetből kiderül. Az ellen határozottan tiltakozik azonban, hogy a Két szék közöttnél nem fog soha jobbat írni, úgy érzi, van még benne potenciál – akkor épp a Feketemunkát akarta megírni (amelyen szinte húsz évet dolgozott). Ugyanakkor Lövétei Lázár László költészetéről nehéz Arany János nélkül beszélni, különösen a Zöld (és az azt magába foglaló és azt bővítő Miféle harag) például a kései Arany-versek hangulatát idézi. „Lehet, ezért is szerettem bele Aranyba, mert ő mindig kései verseket írt” – jegyezte meg.
Fotók: Biró István – Kolozsvári Állami Magyar Színház
