.svg)
2023. április 18-án a Koffer kávéház és könyvesbolt bensőséges hangulatú tere zsúfolásig megtelt a Korunk folyóirat legújabb, áprilisi lapszámának bemutatóján. A délután házigazdája és egyben a lap főszerkesztő-helyettese, Balázs Imre József köszönetet mondott a Koffer munkatársainak az esemény újbóli kezdeményezéséért, valamint elmondta, hogy a lapszám különlegessége ténylegesen megkívánta a bemutatást és az arról való beszélgetést. A megjelent szerzők sorában nem csupán irodalmárok foglaltak helyet, hanem elhivatott biológusok és kutatók is jelen voltak, akik írásaikkal egyenként hozzájárultak a lapszám sikeréhez. Többek között jelen volt Markó Bálint entomológus, akinek fő kutatási területe a hangyák vizsgálata, s aki a lap szakmai tanácsadói szerepét is betöltötte; Keresztes Lujza, akinek kutatási szakterületét a vízi rovarok taxonómiája, a fajképződési folyamatok és a biogeográfia képezi; valamint a biológusok csapatát erősítette még dr. László Zoltán is, aki a beszélgetés közepén elárulta, milyen nagy helyet foglal el kutatási munkájában a méhek és darazsak vizsgálata, s hogy jelenleg Kolozsváron is zajlik egy ehhez kapcsolódó kollaboráció. A lapban közölt irodalmi művek szerzői között jelen volt Berszán István irodalomtörténész, az ökokritikai megközelítések szakembere; Kovács Újszászy Péter költő, irodalomkritikus, előadóművész; valamint Serestély Zalán költő, irodalomelmélet-író is, aki foglalkozott már a nonhumán problémakörével egyik kötetében. Balázs Imre József, aki szerzői minőségben is jelen volt, megemlítette még Varga Máté, Szabó R. Ádám, valamint Florin Bican írásait is.
Gyermekkorunkban valószínűleg már mindannyian találtunk ki furcsábbnál furcsább szavakat, amik a mi titkos nyelvünk elengedhetetlen elemeit képezték. Na de ki hallott már olyanról, hogy valaki egy szépirodalmi folyóirat címéül ad egy nem létező szót? Rovarológia. Meglepő, mindenképpen figyelemfelkeltő, s talán egy kicsit ismerősen cseng a lapszám e havi címe. Amint az kiderült Balázs Imre köszöntőjéből, az ötlet egy Facebook-kommentből származik, hiszen már olvashattunk a Korunk szerkesztésében lovas, kutyás, madaras, fás és macskás tematikájú lapszámot is, de rovarosat, azt még soha. Bár a pók nem rovar, ez a kis nyolclábú állatka kommentben való megjelenése adta az ötletet a szerkesztőségének és kapva az ötleten, megszületett a tavaszi lapszám fő vonalának ötlete.
A beszélgetés könnyed hangulatban zajlott, s bár szép számban voltak jelen a meghívottak, nem érezhette a hallgatóközönség, hogy visszaélnek idejével. A rovarokhoz való viszonyulás belépőkönyveként Balázs Imre Anne Sverdrup-Thygeson Terra Insecta – Miért csodálatosak és nélkülözhetetlenek a rovarok? című könyvét ajánlotta, majd Markó Bálint arról mesélt, hogy miért nem a tudományos kutatás képezte a valódi közvetítési felületet a lapszám szerkesztése során, és miért volt sokkal hangsúlyosabb a rovarok szerepének láttatása az irodalomban, az irodalom révén. Egyöntetű volt a beszélgetés későbbi menetében is, hogy a rovarokról való gondolkodás, azok esetleges vizsgálata teljes mértékben egy más világba való (be)lépést követel és teljesít ki. A bioakusztikus vizsgálat kapcsán pedig kiderült, hogy az ellentét ember és állat (jelen esetben rovar) között elsősorban a látás és hallás párhuzamos, merőben eltérő perspektíváiban áll. Ezt a felvetést erősítette meg Keresztes Lujza reflexiója is, miszerint először tudatosítanunk kell, hogy ebbe a más világba való átlépés nem hátrányt jelent, sokkal inkább gazdagítja társadalmunk problémamegoldási eszköztárát, ahogy erre a vele készült interjúban is felhívta a figyelmet. Azt is kiemelte, hogy a természetes világtól való eltávolodás forgatagában kötelességének érzi felhívni a figyelmet a rovarok világának mérhetetlen sokszínűségére – ahogy azt tette a beszélgetés során is a tiszavirág (rövid életű kérészfaj) megfigyelésével kapcsolatos, személyes példáján keresztül.
De mi történik akkor, ha a rovarok kegyetlenségére terelődik a szó? Felmerül egyáltalán a sajnálkozás érzése bennünk? Mondjuk amikor egy futóbogár szétmarcangol egy hernyót. László Zoltán írása éppen ezt kegyetlenségi kérdéskört járta körül. Megszólalásában kiemelte a rovarok áldozataikkal szembeni kevésbé humánus viselkedését, és olyan érdekes tényeket is vázolt, mint például a különböző rovarfajok egymást elpusztító aktusát: a belepetézés gyilkos cselekedetét. A meghökkentő, de árnyalt példák mellett a parazitoidok közösségszabályzó szerepének fontosságát is kihangsúlyozta, valamint a ,,mikrokozmikus drámák” magától értetődésének tényét, ami emberi világunkra is hatást gyakorol.
Ezt követően Berszán István öko(kritikai) meséje került előtérbe, mely egy interdiszciplináris megközelítésen alapulva fektetett hangsúlyt a fordításra, mint gesztusrezonanciára, egyfajta utána indulásra. Írásában egy angyal fordítását olvashatjuk, aki az emberek által elmesélt történetet a mesében szereplő állatok nyelvére fordít le. Itt a fordításkérdés a saját látásmódból, vonatkoztatási rendszerből való kimozdulást követeli, s abban az esetben, amikor egy más világot szándékszik feltárni egy kutató, éppen a fordításnak ezen ,,természetbúvárkodási” aktusa lép előtérbe, azaz önmagunk lefordítása arra a ,,nyelvre”, amit éppen vizsgálni kívánunk.
Balázs Imre Serestély Zalánt arra kérte, hogy korábbi és mostani írása mentén meséljen a rovarokban kiteljesedő emberi felismerésekről. Zalán elmondta, hogy azt kísérelte meg vizsgálni, miként válhat a rovar az emberi önértés egyik kitüntetett pontjává, esetleges alakzatává. A rovar mint társas entitás kérdésköréből indult ki írása, majd az is szóba került az irodalmi írások mentén, milyen alapvető emberi gesztusokra csodálkozhatunk rá mi a rovarok életében, melyek valamelyest saját (élet)helyzetünkre reflektálnak a világban, s egyfajta tükröt tartanak annak. Balázs Imre az imádkozó sáska példájával reflektált a gondolatra, ezt követően pedig Kovács Újszászy Péter egy William Blake versből kiinduló írására terelte a szót. Péter válaszában az álom mint túlélési folyamat és a bolha mint a szerelmesek vérének egyesítője az angol metafizikusok gondolatai nyomán váltak hangsúlyossá. A hangya, a szentjánosbogár és az álom képzetköre megerősítette őt abban, hogy a rovarok, akár az álom valóban segítik az emberiséget a túlélésben.
A beszélgetés fő vonalaként ezután Balázs Imre a meghívottakat a rovarok és a társadalom, valamint a tudomány és a művészet viszonyáról kérdezte, és itt megjelent az imádkozó sáska (fekete özvegy minőségében) mint házi kedvenc, a rovarok individualitásának fontossága, a szitakötők kíváncsisága, a bodobácsok személyisége, az emberivé közelítés kérdése is. Keresztes Lujza felhívta a figyelmet a perspektívánk léptékének felülvizsgálására, hiszen azt, hogy melyik állat áll közel hozzánk, leginkább ez a lépték határozza meg. Egyöntetűen megállapodtak a beszélgetők abban, hogy a 21. század eszközeinek segítségével már nem az a kérdés, hogy van-e a rovaroknak arca, inkább az, hogy önmagunk szűrőjén keresztül hogyan tudunk viszonyulni hozzájuk mi, szemlélők.
A nagyítás szükségszerűségével, a rovarok szerepének fontosságával, a saját és mások gyermek-, valamint felnőttkori perspektíváinak taglalásával, emlékek felelevenítésével zárult a beszélgetés. A szociális rovarok tükrében pedig elengedhetetlen, hogy az önmagát mindenek felé helyező ember szerénységet gyakoroljon és ne féljen a tévedés/tévelygés felfedezést eredményező jelenségétől, ami magát az embert is sokkal megismerhetőbbé teszi. A végszó után jutalomként a közönség tagjai is gazdagodhattak egy-egy rovarológiától hemzsegő példányszámmal.
Fotók: Koffer – Facebook
