Az Erről nem beszélünk és a Doloro bemutatóiról

Augusztus 15-én, kedd délelőtt került sor ifjabb Horváth Pál és Mersdorf Ilona által közösen írt-szerkesztett kötet bemutatójára a Bocskay-házban, Szabó Gyula felvezetésével.

Idősebb Horváth Pál Besztercén magyartanárként, majd igazgatóként tevékenykedett, ezen kívül irodalmi köröket és diákszínjátszó-csoportot vezetett. Életét, mint sok más sorstársáét, a folyamatos megfigyeltség, a megfélemlítések és befeketítő levelek kísérték végig. Magyartanárként a párt szemében „csak soviniszta, nacionalista és irredenta lehetett”, mutat rá a megfigyelési akták tipizáló jellegére Mersdorf Ilona.

Feljegyzéseiből, anekdotákból és szekus-aktákból összerakott életképek beszélnek azokról az időkről. És ezekről végre lehet, és kell is beszélni, valamiféleképpen feldolgozni a terrort, ami talán azért tudott olyan sikeresen működni, mert soha senki nem mert beszélni róla. És a könyvbemutató végén ez igazolódik, új hangok, nézőpontok kapcsolódnak az szerzőkéhez, kollégáké, volt diákoké, ismerősöké jelezve, hogy bőven van még amit mondani.

Ugyanaznap délután a Farkas utcai kert, amely otthont ad Sigmond Júlia kötetbemutatójának, fürdik a fényben. Szenkovics Dávid csellózenéje a felvezető, utána, minthogy Szilágyi Júlia sajnos nem tud jelen lenni, a szerző felajánlja, kérdezzen a közönség. Egyre bátrabban érkeznek a kérdések, a beszélgetés románul és magyarul folyik (a szerző nevetve megnyugtat, kérdezhetünk akármilyen nyelven).

Szó esik az eszperantó nyelvről, mint „a barátság és a béke nyelve” – az eszperantisták mind idealisták, jegyzi meg Sigmond Júlia. E nyelv segítségével juthatott el az eredeti vers 54 fordítójához.
A doloro fájdalmat jelent. Láng Orsolya illusztrációi nagyszülei hátrahagyott használati tárgyainak képei. Ahogy a fájdalomnak, az enyészetnek is van egy szépsége, mondja. Éjjel születik, amikor az ember már sírni sem tud.


A képeket a Kolozsvári Magyar Napok hivatalos fotósai készítették. További képek itt és itt érhetők el.