.svg)
Fekete Richárd: Módosítás. Scolar, Budapest, 2022.
Hogyan lehet visszaszerezni az egyensúlyt, ha kifordul az ember lába alól a föld? Hogyan lehet érvényesen, vádaskodás és mentegetőzés nélkül elbeszélni egy elválás történetét? És főleg hogyan lehet visszatalálni a reményhez, és miképp mindehhez megfelelő nyelvet találni? Fekete Richárd legújabb kötetében a válás, valamint a vele járó gyászmunka, szégyen, önvád és feloldozás történetét meséli el. Kimért szerzőről van szó, aki megválogatja szavait: legutóbbi kötete, a Bányaidő 2015-ben jelent meg, a Módosítás is alig 50 oldal: csak a legfontosabbat tartja meg, csak legszükségesebbet meséli el. De ez már épp elég.
Merész vállalás, az irodalomban tabunak számító nagy témákhoz nyúl, mint a szerelem vagy a remény. Mert amikor minden biztos pont megszűnik, akkor a legalapvetőbb fogalmakat is újra fel kell tölteni tartalommal. Felteszi az egyszerű, de fontos kérdéseket. Nem előre felépített feleletekkel érkezik, inkább a válaszok utáni tapogatózás folyamatát követhetjük végig. Letisztult, lecsupaszított megszólalásokkal keresi a kimondás lehetőségeit. Kerüli a bombasztikus képeket, a metaforahalmozást, a hermetikus sűrítést, a legtisztább, legcsupaszabb valóságot próbálja megfogalmazni.
Három ciklusra tagolódik a kötet, ezeket megelőzi az Ünnep című hosszúvers, amely Zelk Zoltán Sirály című, nagyszabású gyászversével kerül dialogikus viszonyba. A felező nyolcas ritmikus, katatón motyogása érzékelteti a talajvesztést. Kontemplatív keserűség, egy házasság gyászolása. Ahogy egy szerelem, egy kapcsolat lezárása nem jelenti a szeretet végét. Alapélmény, de mégis újra és újra el kell mondani.
Az első ciklus a gyermeki perspektívát veszi számításba: hogyan lehet elbeszélni egy gyereknek azt, amire felnőttként sincs nyelvünk? Hogyan lehet megérteni, vigasztalni, reményt adni ebben a lehetetlen helyzetben? A második ciklusban egy esküvői albumot lapozgat, ehhez kapunk kommentárokat. Ezeket nyilván az eltelt idő, az emlékezet torzulása és a közben megváltozott viszony szubjektivitása itatja át. A negyedik ciklusban pedig az újrakezdés és a remény kap szót: Eszterrel együtt kivirágzik a tavasz, és „a rejtőző tekintet / a nap fényében lassan, / nagyon lassan ragyogni kezd.”
