.svg)
Épp huszonöt éve hagyta itt a földi tereket – ez az ürügy! –, a barcarozsnyói születésű (1930) Erich Bergel karmesterről és univerzális zenészről mégsem beszélhetünk/beszélhetnénk eleget. Amikor 1998 tavaszán az osztrák–német határ közelében fekvő Ruhpoldingban meghalt, nemcsak a német, illetve összeurópai, de a romániai zenei életre is fájó hiányérzés szakadt. Hatalmas tudású, maximalista, ám szerény művész volt. Csodákra képes, újrakezdeni bármikor kész túlélő – akin csak a rák fogott ki.
Akárcsak Celibidache, Bergel is sokkal inkább hitt a megismételhetetlen élőzenei történés esztétikai varázsában, mintsem a bár mégoly kiváló minőségű hangrögzítésekben. Ezzel is magyarázható, hogy viszonylag kevés hangfelvétel maradt utána. E kevesek egyikét 1998-ban, illetőleg – második kiadásként – 2001-ben adta közre a BMC két lemezen. Még 1991-ben a budapesti Dohány utcai zsinagógában élő koncerten rögzítették a Magyar Rádió szakemberei a Kolozsvári Filharmónia zenekarának előadását: Bach örök érvényű zenei katedrálisát, A fúga művészetét, amelyet maga Bergel írt át viszonylag nagy kamarazenekarra. Maga is vezényelte a nevezetes koncerten.
Mint köztudott, a Die Kunst der Fuge Bach abszolút koronaműve. Élete utolsó monumentális teljesítménye, amelyet nem énekhangra, nem szólóhangszerre vagy zenekarra írt, hanem csak úgy, „elvont”, spekulatív zeneként komponált, mintegy a bármikori előadóra bízva a megszólaltatás instrumentáriumát, zenészi létszámát. Igaz, Bach az utolsó négyesfúgát már nem tudta befejezni. Ez – számos más torzóhoz hasonlóan – az utókor zenészeinek garmadáját csábította az opusz kiteljesítésére. Aki viszont életének központi kérdésévé tette A fúga művészetének méltó és hibátlan kiegészítését, az épp Erich Bergel volt. És ímhol érdemes tisztázni, miért nem csupán ő „pótolta ki” Bach fúgasorozatát, hanem a Die Kunst der Fuge is megmentője lett – neki.
1959-től volt a kolozsvári Filharmónia alkalmazott karmestere. Pár hónap múlva azonban hétévnyi börtönbüntetésre ítélték, minthogy a tárgyaláson egy „államellenes, felforgató politikai szervezet” vezetőjének bizonyult, amelynek tagsága egy szoprán énekesből, továbbá egy altistából, egy tenoristából és egy basszistából állt, és ezek „a vallási miszticizmus terjesztését tűzték ki célul zenei eszközökkel”. A miszticizmust pediglen Haydn egyik oratorikus műve testesítette meg, úgymond, a kolozsvári Farkas utcai templom koncertközönségének megrontására. Bergel majdnem három és fél évet ült, az első telet ráadásul a Duna-deltában vészelte át, jeges vízben vágta a nádat. Majd a hírhedt Periprava után a váradi börtön rabja lett. A fúga művészete azonban már rég ott volt belső, leglelkibb zeneszobájában, és persze a fejében, tekintettel arra, hogy a Bach-mű egyetemi évei óta bensőségesen foglalkoztatta – muzikológusi minőségében is. Nos, itt, a váradi börtönben sikerült elérnie, hogy újságpapírfecniket és ceruzacsonkokat kapjon, s így, leírva is kísérletezhessen a záró négyesfúga kiegészítésén. 1962-ben amnesztiával szabadult, de a kolozsvári Filharmóniához csak trombitási posztra vették vissza.
Hogy a Die Kunst der Fuge a dobrudzsai nádasban és a börtönökben értelemmel feltölthető órákat hozott Bergel életébe, erről ő maga is többször beszélt. És némileg ugyancsak a Bach-mű kutatásának és befejezésének köszönhette, hogy nemzetközi karmesterkarrierje elkezdődhetett. Kéziratát ugyanis (lefényképezve) egy ismerőse révén eljuttatta a Berlini Filharmónia akkori vezető karmesteréhez, Herbert von Karajanhoz. A szakmai kapcsolat annyira mélyült, hogy Bergel 1968-ban kiemelkedő értékű nyugat-berlini hónapokat tölthetett Karajannál, akinek barátságát és támogatását mégsem akarta arra (ki)használni, hogy Nyugaton maradjon. Végül is 1971. december 23-án egy bukaresti koncert után Emilia Petrescu figyelmeztette, hogy ismét nyomában a Securitate. Bergel, akinek szerencséjére épp volt útlevele, azon nyomban autóba ült és Németországba szökött.
Ettől kezdve Európa, Észak- és Dél-Amerika, a Közel-Kelet, Afrika és Japán elsővonalbeli koncerttermeinek dobogói várták, Houston, Berlin, Brüsszel, Strasbourg filharmonikusai és a BBC Wales Symphony Orchestra, Herford, Bayreuth és Budapest egyaránt dicsekedhettek vele. S 1994-ben még Kolozsvár is díszpolgárává fogadta! 2022 szeptemberében pedig róla nevezték el az első marosvásárhelyi nemzetközi karmesterversenyt, tekintetve hogy 1997 októberében utolsó előtti koncertjét a Vártemplomban vezényelte.
