Az átlag(nem)emberi

Sztercey Szabolcs: A nyelvtani közép. Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár – Budapest, 2017.

Sztercey Szabolcs debüt­köte­tének címfelütésében két olyan fogalom került egymás mellé, amelynek értelmezéséhez magyarázatra van szükségünk. A nyelvtani közép c. mű megannyi előzetes elvárást kelthet az olvasókban, főként, hogy a szerző épp az átlagtól eltérő és paradoxonokra épülő újfajta világkép kialakítására vállalkozott. A kötetben kibontakozó események/történések egyszerre nevezhetőek apokaliptikus eredettörténeteknek és szubverzív disztópiáknak, amelyekben a különböző szürreális karakterek, hibrid figurák (Vándorlók, Kutatók, Írnokok, Hentes, Hóhér, Gyógyító stb.) életmódjáról, „mindennapjairól” és kapcsolatáról szerzünk tudomást. A kötet még ennél is komplexebbé válik, ahogy fokozatosan egyre mélyebbre kerülünk a sorszámozott szövegekbeli „nyelv legrejtettebb zugaiba” (9: Az Alvó beleásta magát). A nyelv jelen esetben valamiféle megérinthetetlen térszerkezetként funkcionál, ahol „maga a tárgy a szó” (9: Az Alvó beleásta magát), és a kommunikációra „nem betűket használtak, hanem / falba mélyített térformákat” (12: Az Írnokokat még csecsemőkorukban), így pedig nem a nyelv által valósul meg a térfelépítés, hanem a nyelv maga válik világgá.
A történetbeli „lényeknek” az ismeretek megszerzésére, eszközként a konstruálás és a dekonstru­álás szolgál, amellyel egyúttal egymást és környezetüket formálják. „A Szerelmesek, hogy jobban megismerjék egymást, / lassan darabjaira szedik a másikat” (21: A Szerelmesek hogy jobban megismerjék). Ennek következtében a humán és a nonhumán közötti viszonyok is megvilágításba kerülnek ott, „ahol a fény nem törik: meghajol” (24: A fény hegedű fogai). És azt is megtudjuk, hogy e kapcsolat korántsem szimbionta, hanem a parazitáéhoz hasonló életmódot követi, és határai a kötet szerint a test(ek)ig terjednek ki, „nincsenek országhatárok, az egyetlen határ ez / a hatalmas test, minden amijük van, kényelmesen elfér egy testben” (4: A város egy óriási szörnyben volt).
Az ontológiai témákat körüljáró antihigénikus és patológikus narráció vizualizálásában segíthetnek a szövegek mellékleteként megjelenő illusztrációk, amelyek még intenzívebben kihangsúlyozzák, hogy a versek valójában egy összetett történet feldarabolt részletei. Sztercey Szabolcs formaújító és -bontó kötete érdekes nyomot hagy maga után az olvasók emlékezetében az expliciten érzékeltetett kritikák miatt is.