Árnyak játéka

A Lőrincz Gyula legújabb festményeiből és grafikáiból készült válogatás mellett a jelenlegi tárlat egyik kiemelt alkotásának egy helyspecifikus munka tekinthető. A performerként is ismert művész kiállításával debütáló Insomnia Visual Space egymásba nyíló tereiben tematikusan, technikai szempontból és hangulatilag is nagyon változatos képanyag található. A második terem egyik teljes falát borító légies „árnyékok, árnyalakok” segítségével azonban szinte egész alkotói módszere körülírható. A hármas tagolású kompozícióval (ezúttal is) a véletlent és az esetlegességet affirmálja a művész: a kolozsvári kortárs művészeti galéria kialakításakor egy falhiba mintázatát gondolta tovább és dolgozta át. A kiemeléssel és főként a keretezéssel a balesetet, az esetlegest emelte műalkotássá. Az összeölelkező, egymásból kinövő, teljesen szimmetrikus kompozíciót alkotó antropomorf árnyak egymásba fonódásában nemcsak sajátos ritmust fedezett fel, hanem a rajzokra feszített üvegkeretben visszatükröződő néző alakjával, árnyékával a nézőség és a befogadás problémáira is izgalmasan reflektál. Természetesen nemcsak a néző, hanem a teremben kiállított többi alkotás is tükröződik ezeken a felületeken, érdekes párbeszédet eredményezve ezzel a kiállított munkák között is.
A nyitott kompozíció kapcsán ugyanakkor az is felmerülhet, hogy a következő időszaki kiállítás anyagával egyáltalán kapcsolatba hozható-e ez a nagyon is helyhez kötött alkotás, valamint hogy milyen viszonyba kerülhet ez a munka a következő tárlat anyagával, létrejön-e, létrejöhet-e hasonló párbeszéd egy teljesen más habitusú alkotó munkáival. Az alkotás mindenképpen egyfajta állásfoglalás, ha úgy tetszik, akár művészi hitvallása is lehet az újonnan nyílt galériának, jelezve, hogy helyet biztosítanak itt a játéknak és a kísérletezésnek.
A kísérletezés jellemző vonása Lőrincz Gyula alkotói módszerének, aki a véletlent, ha úgy tetszik, a banálist a legnagyobb természetességgel használja. Műveiben sokszor a banális válik titokzatossá, a keretbe foglalással pedig az eredeti kontextusból kiragadott részlet egészen új minőségeket tár elénk.
A hétköznapi, látszólag élettelen tárgyak is titkokat rejtenek a grafikusművész értelmezésében, titokzatos objektumokká nagyítódnak fel. Lőrincz Gyula használja a körülötte lévő tárgyakat, beépíti alkotásaiba, vagy egyszerűen csak felületként használja őket készülő festményeihez. Ugyanígy jár el a helyszínekkel, terekkel is. Egészen más jelentéssel ruházódik fel például az a ­település-bejárat, ahol a felnagyított helységnévtábla szinte mágikus dimenzióba emeli a helyet. Ehhez persze a vibráló színhasználat is hozzájárul. A helységnévtábla konkrét települést, földrajzi helyet jelöl, mégis inkább Lőrincz Gyula képzeletvilágába nyerhetünk itt bebocsátást.
Sokféle hangulat kapcsolódik össze a kiállítóterekben, az álomszerű szürkésfehér monokróm sorozat elmélyülésre hívogató csendje éles ellentétben áll az expresszív gesztusokkal létrehozott festményekkel és grafikákkal. A négy terem azonban lehetőséget biztosít ennek a sokszínű, sokféle hangon megszólaló anyagnak az együttes bemutatására.

Portré

Tájkép

Feszülés

Reakció

Röptében

Szabadesés

Találka

Átalakuló hegszagon

Vízszint