Árkossy időutazása

XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 5. (811.) SZÁM – MÁRCIUS 10.

társművészetek

artefaktum

Felemelkedés és hanyatlás, élet és halál, idő és tér. Páros gondolatok és mentális játékok merülnek fel minden kívülállóban, ha végigsétál Árkossy István alkotásai előtt. Részletek és időátölelő képek mutatkoznak meg a vásznon, megalkotva egy csodás világot, ahol a múlt és a jelen kapcsolatba lép és átváltoztatja a történelem linearitását egy vizuális megnyilvánulássá. Régmúlt események, vezető eszmények, kiemelkedő figurák vonulnak fel az emberi szem előtt, megalkotva a történelem egy olyan tükrét, ahol szín és vonal kiemelkedő szerepet játszik.
Az összetett alkotás titka nemcsak abban rejlik, hogy a szimbólumok sejtetése sikeres egyensúlyban van a formai megtanulnivalóval, hanem abban is, hogy az alkotó szellemi képességével átéli és megérti ezen formák és szimbólumok jelentőségét. A történelem eseményei nem egyszerű pillanatok, hanem sorsdöntő mozzanatok Európa és az emberiség több mint kétezer éves eposzában, amelyet az Időutazás című kiállítás anyaga átfog. Egy eposz, amelyben a felemelkedés és bukás, élet és halál folytonos tánca fedezhető fel. Birodalmak, királyságok, koreszmék és egyének körül forog a narráció, amelyek komplex szociális és kulturális ökoszisztémát alkotnak, ahol a konstruktivizmus törvénye jelen van és nyomot hagy. Árkossy megközelítése bátor alkotói folyamat eredménye, ahol a régmúlt idők életre kelnek a vászon felületén, és egy vizuális krónika formájában nyilvánulnak meg. Olyan vizuális krónika, amely nem ismer kegyelmet, megmutatja azt, amit meg kell mutatnia, és sejteti mindazt, amit az utókornak észben kell tartania a múltról. A művészi lélek sokszor többet lát, mint amit egy esemény, egy egyén sejtet magáról vagy sejtetni szeretne. Az alkotói eszme egy olyan univerzumban forog, ahol a világ egy átfogó, de mégsem felületes formát ölt.
A festmények gondolati mélységével, összetett szimbólumrendszerével és történelemhű bemutatásával Árkossy hibamentes vizuális környezetet teremt. A múlt szemtanúi leszünk. Ez az univerzum pedig a szó nemes értelmében magával röpít, ám a kellemes látványa mellett olykor a keserűség érzelmi reakcióit is kiváltja. A fáraó fényét Anubisz árnyéka borítja homályba, Johanna tisztaságát gyilkosai cselekedetei piszkítják be, Mátyás dicső hagyatékát a mohácsi vérfolyók öntik el, és Napóleon zsenialitása is egy végzetes csata ködfelhőjében foszlik szerte.
A felemelkedés és a bukás az emberiség sorsához kötődik, bizonyosan a Végzet nagykönyvében is fel van jegyezve, de itt, most, a művész alkotásai által is. A különös pillanatok és kiemelkedő személyiségek történelmünk tájékozódási pontjaivá válnak, amelynek magunk is nyertesei vagy vesztesei lettünk. Ezúttal viszont közönség vagyunk, amely egy valódi, vizuális parádét szemlélhet, az emberiség krónikáját, ahol a szimbólumok és színek kiváló ötvözése a művészi teremtés írószereivé válnak. Az élet folytonossága és az emberi tragikum ezzel olyan folyamat tárgyává lesz, amely Árkossy alkotói „szókincsének” szimbólumokkal telített, kulcsfontosságú elemét képezi. Finomsággal és ékesszólással ragad meg láthatót és láthatatlant, miközben úgy ötvözi expresszíven a kettőt, hogy élő, ugyanakkor egyensúlyban levő, önálló jelenetekké is váljanak. A szemlélő önkéntelenül a múlt gravitációs terében találja magát, akarata ellenére a pörgő események résztvevőjévé válik, amelyek komplex egységgé állnak össze az értelmezhetőség szférájában. A mostani kiállításon szereplő festmények is az Árkossytól megszokottak csoportjába tartoznak: komplex, átfogó ábrázolások, amelyek látványosak és narratívak, ugyanakkor nemcsak múltbéli történetekről vallanak, hanem az alkotó személyes világáról, művészi vízióiról is.