Amikor a több valóban több

2022. május 18-án nyitották meg a Barabás Miklós Céh Maros megyei csoportjának nyolcadik éves tárlatát a Bernády-házban. A kiállításon Maros megyei vagy a régióhoz valamilyen szinten kötődő művészek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A május hagyományosan a termékenység hónapja, amely ebben az esetben a művészi, alkotói termékenységként értelmezhető, ezért a csoportos kiállítást mindig májusban tartják meg.

A tárlat két szempontból is különlegesnek tekinthető, egyrészt ez az első Maros megyei kiállítás, amelyet az egyesület új régiófelelősei szerveztek, másrészt idén körülbelül ötven művész állít ki, amely minden eddiginél több résztvevőt jelent. Az egyesület tagjain kívül számos meghívott, valamint fiatal, még egyetemi tanulmányait végző alkotó is bemutatkozhatott. Az egyesület egyik legfontosabb célja a fiatalítás, ezért a generációk közötti összhang megteremtése különösen fontos volt.

Ha egyetlen szóval kellene összefoglalnom, milyen ez a tárlat, a sokszínű jelzőt használnám. A közönség a festészet és a szobrászat mellett a kerámia, a textil-, az üveg- és a fotóművészet világába is betekintést nyerhet. Bár körülbelül hetven alkotásban gyönyörködhetünk, a Bernády-ház mégsem tűnik zsúfoltnak, az igényesen berendezett, tágas kiállítótermekben mindenki megtalálhatja a szívének kedves művészeti ágakat, tematikát, szín- és formavilágot.

Talán nem meglepő, hogy több, az elmúlt időszak eseményeire reflektáló alkotást is láthatunk, és néhány megmosolyogtató társadalomkritika is akad közöttük. A bejáratnál rögtön egy bronzba öntött, Duchampot idéző vécépapír-guriga fogad minket. Ha már van papírunk, legyen vécé is: Gyarmathy János Csúcs című szobra kíméletlen őszinteséggel mutatja meg, milyen világban élünk. A dolgunkat az illemhelyet alkotó apró, görnyedő emberi figurákra taposva végezhetjük el, és ha belenézünk a kis tükörbe, rájövünk, hogy mi is csak egy apró láncszem vagyunk a nagy egészben.

Szőcs Zoltán-Zörgő Az ember eredete című munkája az oly sokszor látott capitoliumi farkas humoros újraértelmezése, amely mindent elmond az emberi mohóságról és a túlfogyasztásról.

Bocskay Vince Európájáról könnyedén eszünkbe juthat a willendorfi Vénusz, de a nőalak telt idomai már nem biztos, hogy az egészséget és a termékenységet, sokkal inkább a mértéktelenséget, a folyamatos növekedés utáni vágyat jelentik.

Tordai Ede fotói sajátosan ötvözik a különböző vizuális művészeteket. A sejtelmes fényben megjelenő, szegekből megalkotott koronavírussal a művész hátborzongató képet fest az elmúlt két évünket meghatározó láthatatlan ellenségről.

Kuti Botond Bellum című festménye, és Csíky Szabó Ágnes Violentia című munkája a háború miatti megrázkódtatást fejezik ki. A két mű formavilága nagyon hasonló, érzékletesen ábrázolják a káoszt, a rettegést, a minden egész eltörött lelkiállapotot.

Mureșan Gheorghe Edison tiszteletére címet viselő munkáját, a kritikus gondolkodást és az új ötleteket szimbolizáló villanykörtét szemlélve eszünkbe juthat, hogy világunkban a tudományos tények is megkérdőjelezhetőkké váltak, már abban sem bízunk, ami a modern ember számára a legnagyobb biztonságot nyújthatná.

Mindezek fényében örülnénk, ha Veress Gábor Hunor hatalmas Escape billentyűjét megnyomva elmenekülhetnénk a nyomasztó valóság elől.

A félelem, a járvány, a háború és a társadalmi igazságtalanságok mellett azonban a ragyogó színek, a könnyedség és a játékosság is jelen van a kiállítótér falain. Eperjesi Noémi a bezártságról és a bizonytalanságról is élénk színekben tobzódva mesél. Kurjatkó Tamás fából készült szobrait szemlélve közelebb érezhetjük magunkat a sűrű zöld erdőkhöz és az éledő, buja természethez. Nagy Attila Viszontagság című leheletfinom üvegalkotása a természet másik arcát, törékeny szépségét és mulandóságát juttathatja eszünkbe. Sajgó Ilona csipkékből és lágy, meleg színű anyagokból felépített kompozíciói és Bandi Kati színpompás erdeje a világ összes borzalmát feledtetik a nézővel. Fábián Gabriella nemezmunkái egy kedves, gondtalan mesevilágot idéznek, amelyben felnőttként is érdemes újra elmerülnünk.

A festmények közül a teljesség igénye nélkül kiemelném még Herman Levente Tekintet című képét, amely Friedrich ködtenger fölött szemlélődő alakját idézi, Csóka Szilárd titokzatos nőalakjait, valamint Kákonyi Csilla vibráló színeit és dinamikus kompozícióit, a fotók közül pedig szeretném még megemlíteni Fekete Zsolt, Kuti Dénes és Bálint Zsigmond munkáit is.

A jól ismert mondás szerint a kevesebb néha több, de jelen esetben ez egyáltalán nem igaz, hiszen a Barabás Miklós Céh Maros megyei csoportjának éves tárlata bebizonyította, hogy annyiféle módon teremthetünk értéket, ahányan csak alkotunk, és bármilyen sötét hely legyen is a világ, a színeknek, a játéknak és a képzelet erejének mindig kitüntetett helye lesz benne.

‍