Ami járványidőben is konzerválható

XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 20. (802.) SZÁM – OKTÓBER 25

társművészetek

artefaktum

Benedek Levente: Home Office

Nehéz megszelídíteni az aktualitást: változékony, folyton bujkáló, félénk lény. Mire az ember szerkesztőprogramot ragadna, fenekestől felfordul minden, amit addig biztosnak hitt. Nem lehet elhagyni az országot. Később az otthonunkat sem. Spájzolunk. Élelmiszert. Élesztőt. Vécépapírt. Emberi kapcsolatokat. Bármit, ami konzerválható.
Benedek Levente CAPSLOCKDOWN című sorozatában arra reflektál, mi történik, ha a nyolc óra munka, pihenés és szórakozás helyszíne ugyanaz a folyton szűkülő tér: a külső tér fokozatosan belsővé idomul, az emberiséget felkészületlenül érő járványhelyzet lassan személyes szorongásként raktározódik el, mint hónapok óta bezártságban tartott testben a táplálék. Hogyan reagálhatunk ezekre az eddig sosem látott problémákra? Akad erre egy frappáns román nyelvű kifejezés: haz de necaz – és az időszakban, amelyet ezek a plakátok felölelnek, bőven jutott mindkettőből. Benedek Levente munkái azonban nem csak „nevetnek a bajon”. A posztmodernben ez talán még működött volna, napjainkban viszont kevés.
Minden plakát elsősorban reklámelem, hirdetmény. Benedek Levente ezt a műfaji hagyományt ötvözi a karikatúrák és mémek sajátos humornyelvével, közéleti jelenségek és problémák személyes interpretációjával, és már-már bűncselekménnyel határos szóviccekkel (ilyen például a Covidia dell’Arte vagy a Pandemagritte). Nem csupán öncélú nyelvi-képzőművészeti játékok ezek, hanem fontos társadalmi kérdések közvetítői is. Akad olyan, ami csak a miénk, erdélyieké: kevesen értenék például a Patemie című munkát, ha nem ismernék a több mint százéves „vitát” Erdély hovatartozásáról, amely Klaus Johannis emlékezetesen balul sült sajtótájékoztatójával érkezett el újabb állomásához. A Hora et Labora vagy a BOC láttán is csak azok zsebében nyílhat ki a bicska, akik látták a felvételeket arról a szabadtéri ortodox miséről, amelyben a járványpánik kellős közepén ugyanazzal a kiskanállal áldoztattak.
A Flatten the Curve viszont egy sokkal szélesebb társadalmi réteget érintő problémát vázol fel: a járványidők alatti zugevésben megnyilvánuló pótcselekvések sora megannyiak testképzavarát idézte elő vagy erősítette fel. Amint a járványhelyzet házi elkülönülésbe kényszerített sokakat, úgy élték reneszánszukat ismét az összeesküvés-elméletek, amelyeket az 5G című plakát gyűjt össze, de hasonlóan univerzálisak a Home Office vagy a The End című munkák. Egyes plakátok legalább ugyanannyira univerzálisak, amennyire helyiek: ilyen például a kiállítás címadó munkája, a CAPSLOCKDOWN, amely mind a magyar, mind a román, mind a nemzetközi médiában őshonos klikk- és pánikkeltő címkéket teszi nevetség és egyben kritika tárgyává. Hasonlóan összetett az Art Residency, amely Caspar David Friedrich szinte mainstream Vándor a ködtenger felett című festményét ötvözi egy temesvári blokknegyed kilátásával.
Benedek Levente munkái rétegelt mentalitás- és társadalomkritikák, finom metamodern humorral fűszerezve. Nem elég csupán nevetségessé tenni a jelenséget, ha nem segítünk a megértésében. Ehhez mérten nem látni felsőbbrendű vagy ítélkező magatartást a munkáiban, inkább közösségformáló egyetemességet: egységet és kétséget. Mindezt szinkronban, mindezt úgy, hogy ne csupán nevettessenek, hanem segítsenek annak tudatosításában, hogy elsősorban mi a baj, vagy mi lehetne. A járvány csupán kerettörténet.