Álmok és forgatókönyvek emlékhullámokról

Horváth László Imre: Az időutazás lehetőségei. Budapest, Orpheusz Kiadó, 2021.

‍

Hogy mi minden befolyásolja egy utazás élményét? A csavargó turista, a virrasztó zarándok, a bámészkodó vendég, a hajléktalan koldus vagy az álruhás király válaszában ott van az örök (át)­utazók tapasztalata. Találkozások forgatókönyveit lapozva, álmokat fejtve, a valóság elől menekülve rajzolódik ki a valóság: térben is időben utazni lehetőség – még akkor is, ha ez olykor magányos és kiüresedett várakozással, kicsinyes elégedetlenségekkel, hideg kiábrándulással, öreg és beteg kiszolgáltatottsággal jár.

Horváth László Imre kötetének három ciklusba rendezett verseit átitatja a víz motívuma. Legyen az természetes vagy mesterséges, személyes vagy közösségi térhez tartozó, álló vagy mozgó, sós, felemelő, felmelegített, ingerlő vagy fullasztó. Mindig olyan, amilyen az élet körüli pályán keringő végtelen: „nagyon furcsa, biztos hogy nem lehet / úszni benne vagy körbefutni vagy meginni” (24.). Ebben a folyamatosan reflektáló, felszabadításra váró költészetben egyszerre van jelen az érzelgős szentimentalitás és az abszurd kifejezésmód. Idősíkok, életszakaszok, kapcsolatok lenyomatai között csavarogva az ember kénytelen szembesülni a hiány és magány tárgyi bizonyítékaival. Szülői és szerelmi kapcsolatokkal, azok hiányával. Mindennel, ami ahhoz köthető, hogy „milyen volna, milyen volt, milyen lesz, / mit hagyok ki, mi nem hiányzik” (32.).

A kötetet szervező fluid idő jellegének köszönhetően humán és nonhumán, ember és isten, bibliai és mitologikus alakok bőrébe bújva látunk rá a karamellaillatú múltra, sárga kabátos jelenre, az újra nem melegíthető jövőre. A tét a számot vetéssel, elfogadással való feloldozás, még mielőtt ostobán és mítosz nélkül megtörténik a halál. De előtte még osztozni kell az egyedülléten, a testi szükségleteken, halálfélelmen, Istenen és egymáson – „egészen véletlenül, mint ahogy szemnek, hajnak / oszt színt a születés” (26.).

‍