Álmodnak-e az androidok elektronikus embriókkal?

Ridley Scott neve nem lehet ismeretlen a sci-fi szerelmeseinek (elég csak az Alien-sorozatra vagy a Szárnyas fejvadász kultfilmekre gondolniuk), ahogy az sem, hogy az utóbbi években újra és újra visszatért abba a közegbe, amelyből sokáig menekülni próbált. Paradox fordulat, hogy az ismétlődést kerülni vágyó alkotó épp egy olyan sorozat produceri szerepkörét vállalta el, amely látszólag évtizedek óta csiszolódó műfajklisékből építkezik (emberi érzelmekre szomjazó humanoid robotok, egy betelepítésre váró földszerű bolygó). Még furcsább fordulat, hogy mindezek ellenére a sorozat kifejezetten újszerűnek tűnik a maga műfajában, és bár jól ismert elemekből építi fel cselekményét, korántsem kiszámítható.
A Raised by Wolves (könnyed magyar fordításban A farkas gyermekei) első látásra igényesen ötvözi ezeket a kliséket. Kezdő részei (amelyekből kettőt maga Ridley Scott rendezett) jól tempózott gyarmatosítástörténetet vázolnak fel: Anya és Apa, az ateista androidpár megérkeznek a Kepler 22b-re azzal a küldetéssel, hogy tizenkét rájuk bízott konzervembrió felnevelésével benépesítsék azt. Egyedül Campion éli túl a kísérletet, mostohatestvérei már embrió- vagy gyermekkorukban meghalnak. Jó kolónia-narratívához mérten az első jelentős konfliktus is az „idegenek” érkezésével keletkezik: Apa visszaküldené Campiont embertársai közé, mielőtt ő is elveszne, Anya viszont teljesíteni akarja a belé kódolt missziót, ezért elrabolja az embertársak gyermekeit, és megsemmisíti a hajót, amelyen érkeztek. Túlzás lenne A farkas gyermekeit csak családi sci-fi-nek nevezni, mégis kezdetben határozottan ez az analógia dominál. Különösen érdekes ez a hagyományos nemi szerepek megjelenítésében (Anya főz és mesél, Apa vadászni tanítja a gyermekeket és vicceket mond), valamint azok lehetetlenségében (Anya tömegpusztításra tervezett nekromanta, aki repül, golyóálló, és egy szirénvisítással semlegesít bármilyen külső veszélyt, amíg Apa egy „általános kiszolgálómodell”, és még a viccei sem viccesek).
Egy párhuzamos cselekményszálban Caleb és Mary (később Marcus és Sue) imposztortörténete rajzolódik ki: a katonapáros felhazudja magát a mitraisták futurisztikus Noé-bárkájára, és megpróbálnak új életet kezdeni az általuk meggyilkolt házaspár gyermekével, Paullal. Amikor az androidanya elrabolja Pault és több mitraista gyermeket, Marcus és Sue kész bármit feláldozni annak érdekében, hogy visszakapják őket (mit sem tudva arról, hogy a bolygót nem csupán egy irracionális harci robot, hanem egyéb sötét erők is uralják). Ezen a ponton megkerülhetetlen a sorozat központi bonyodalma, a mitraisták és ateisták közt dúló háború. Merész vállalkozás disztópiát vallási konfliktusra alapozni, A farkas gyermekeiben mégsem érezni propagandaszerűséget vagy elfogultságot: mindkét fél eredendően tökéletlen. A mitraisták rendkívüli technológiával rendelkeznek (ők fejlesztették ki többek közt a nekromantákat), mégis naivan hívők és átverhetők; az ateisták morálisan korruptak (a háborúban gyermekkatonákat és öngyilkos merénylőket használtak az ellenfél ellen), mégis egy ateista hekkerprojekt a túlélés legjobb alternatívája.
Ehhez az ábrázolásmódhoz jól ismert toposzrendszer társul: pusztában vándorló nép, prófécia a Fiúról, aki az új föld ura lesz, kísértő látomások és titokzatos hangok. Mindez egy ősi hitrendszer futurisztikus reinterpretációjával egészül ki: ez esetben a korai kereszténységgel rivalizáló római mitraizmus és az ateista-pacifista ideológia összeférhetetlenségével. Címéből adódóan több szimbolikus Róma-párhuzam akad a sorozatban, a mitraista bárkán ereklyeként őrzik Romulus egyik fogát, az androidanya gyakran anyafarkashoz hasonlóan viselkedik (ha nem lenne egyértelmű a farkasüvöltés utánzásából, az egyik gyermek kimondja: ő a gyermekmesék nagy gonosz farkasa, aki elfújja a házukat). Ugyanakkor Campion és Paul története is könnyen értelmezhető Romulus és Remus mondája egyfajta átdolgozásának, amely a cselekmény számos pontján megfelel az eredeti mítosz fordulatainak. Bőven akadnak azonban konvencionálisan keresztény szimbólumelemek is: a bizarr, krisztusi pózban repülő nekromanta vagy a titokzatos kígyószerű lény, amely (a keresztény genezistörténet mentén) egy nő megtévesztésével próbálja előidézni az emberiség pusztulását. Mikroszinten sem marad konfliktusok nélkül a sorozat: a legidősebb mitraista lány, Tempest nem kívánt terhességének dilemmája a disztópikus köret ellenére sem ragad meg sematikus szinten, Paul és Campion versengése és bajtársiassága is gondosan kidolgozott történetszál. Ugyanakkor nem jut minden gyermekre ennyire részletes figyelem: Hunter például kifejezetten sztereotipikusan testesíti meg az arrogáns értelmiségi rangidőst, Vita, a legkisebb mitraista lány jelenléte pedig szimpla cukiságfaktor egy társadalmi problémáktól és vallási analógiáktól terhelt sorozatban.
Még érdekesebb az ív, amelyet az androidszülők elfogadása vagy elfogadtatása mutat: a sorozat kezdőrészében kiderül, hogy a robotok nevelőszülőként való alkalmazása súlyos bűn a mitraista törvényben, amire látszólag rácáfol a szülők teljesen önzetlen, mégis destruktív gondoskodása. Bár a gyermekek kezdetben tartózkodók és ellenségesek, hamar Stockholm-szindrómához hasonló kötődés alakul ki köztük és újdonsült nevelőszülőik között. Kapcsolatuk mégsem kiszámítható, Anya megbízhatatlanságából adódóan végig feszültséggel teli. Akkor kerül igazán veszélybe a családi béke, amikor Anya önzetlen gondoskodását egyfajta önző emberré válhatnék váltja fel: órákat tölt a mitraista bárkáról szerzett hibernációs kapszulában, hogy elveszettnek hitt emlékeit újraélje (szájbarágósan: hogy álmodjék), így egy potenciálisan halálos teremtő-teremtmény románcba sodródik. Ezen a ponton kezdenek A farkas gyermekeinek lezáró részei teljesen szembemenni a korábbi részek logikájával: a rendkívül akciódús pilothoz képest a lezáró részek katarzisa elmarad, helyette légből kapott revelációkkal és teljesen szokatlan világrenddel találja magát szemben a néző. Épp az egyszerűbb konfliktusok kapnak hosszabb játékidőt és magyarázatot (ilyen Caleb-Marcus imposztor-prófétasága, majd fokozatos leépülése), miközben a kezdetben nagyon jól felépített családdinamika fokozatosan háttérbe szorul. A fordulópontok nem épülnek organikusan a sorozatszövet egészébe, csupán megtörténnek, mintha egy idegen klisévírus fertőzte volna meg az eddig működőképes narratívát, és még a látványvilág is behódol az egyszerűbb horrorfilmek „valami félelmetes történik a sötétben” típusú megoldásának. A farkas gyermekei izgalmas vallásszimbolikával fűszerezett, fordulatokban bővelkedő, vizualitásában elég visszafogott sorozat. A Ridley Scottól elvárt látvány- és atmoszférateremtő erő inkább a Mentőexpedíciót juttatná eszünkbe, mintsem a Szárnyas fejvadászt (bár A farkas gyermekeiben is akadnak androidok, és néha bizony még álmodnak is). Ez nem feltétlenül baj. Ahogy az sem, hogy a Trónok harca óta nem láttunk ennyire drasztikus esést az epizódok értékelésében. Nincs tökéletes forgatókönyv, ahogy nincs tökéletes algoritmus sem, minden rendszer eredendően hibás és eredendően javítható. Akárcsak egy ígéretes, tévútra tért tévésorozat.

A farkas gyermekei (Raised by Wolves), színes amerikai tévésorozat, 10 epizód, 2020. Rendező: Luke Scott, Alex Gabassi, Ridley Scott. Író és forgatókönyvíró: Aaron Guzikowski. Szereplők: Amanda Collin, Abubakar Salim, Winta McGrath, Travis Fimmel. Operatőr: Ross Emery, Erik Messerschmidt, Dariusz Wolski. Vágó: Jennifer Barbot, Michael Ruscio, Christopher S. Capp. Zene: Marc Streitenfeld, Ben Frost. Gyártó és forgalmazó: HBO Max.