.svg)
Robert Bosisio alkotása
A
A meghalt. Aztán mégsem. Akár az apja,
A, akár a nagyapja, a helyi temetőbe fúlt.
Befulladt, aztán mégsem. Belesüllyedt a sárba.
Bele a sárba, tompa, sáros kövek közé.
De csitt! Felejtés. Törlés. Ott van éppen és ott sincs.
Mert ott nincs. Nincs kezdete, se vége. A-A-A.
Valaki meghalt. Senki. A nevét – elfeledték.
Akár az apja és a nagyapja nevét. Időnként
A dolgokkal csörömpöl. Aki aludni ment,
Időnként fölriad, aki virraszt, az haldoklik tovább.
Időnként A-A-A a hangját kereső tér iszonyú réme.
Időnként A-A-A az utcán ömlő eső egyhangú bánata.
A-A-A tengerekből kibukva bugyborékol.
A-A-A óraműben a kvarc sóhajtozik.
Bizonyára csak annyi – halott A.
Aki úgy hiszi, hallja, másik füllel figyeljen,
Aki nem hallja, az már hiába is fülel.
Tojás
(Egg)
Mikor a serpenyő peremén kinyírod, fel sem tűnik,
Hogy a halálban a tojásnak szeme nő.
Egész pici, a legszerényebb
Reggeli étvágyat sem elégíti ki.
De máris néz, máris a világodra bámul.
Miféle láthatárról, kinek az üveges szempontja ez?
Látja-e az időt, ahogy gondtalanul a teren áthalad?
Szemgolyók, szemgolyók, repedt héj, rend vagy káosz?
Súlyos kérdések ilyen pici szemnek, hajnalok hajnalán.
De téged – téged érdekel egyáltalán a válasz?
Amikor szemtől szemben asztalhoz ülsz vele,
Egy kenyérhéjjal rögvest megvakítod.
Csomók
(Knots)
Egyes csomók fortélyát zsigerből ismered,
Aztán ott vannak a török csomók.
Egyes nővérek gúzsát emlékezeted nem oldja.
Aztán báttyak, háttal a hátadhoz kötözve.
És anyák, elnyűtt szvetterekbe szőtten.
És apák, éjjel önnön csapdáikban rekedten.
Ezekkel a csomókkal valaki
Füleden át titokban kötelet vezetett.
Te volnál a kötél, csomói a családod.
Nem gordiusziak és nem török csomók.
Közeliek és távoliak ők, és könnyedén és erőfeszítéssel
Rögzültek benned. Nemrég, öröktől fogva.
Csomóidat türelemmel kezeld.
Hagyd őket békességben növekedni, szorulni.
Aztán a kötél csöndben emelkedni kezd.
Mint egy fakír, magadból kikapaszkodsz.
Kő
(Stone)
Senki sem hallja, mit fojt magába a kő.
Jelentéktelen, csak az övé, mint a cipő
Bőre és talpa közé szorult fájdalom.
Amikor kibújsz belőle, üres sétányon levél kavarog.
Ami volt, soha többé nem lesz.
Egy csomó másegyéb az elmúlásra vall.
Közeli klinikák szaga. Némán továbbállsz.
Senki sem hallja, mit fojtasz magadba.
A köved egyedüli lakója te vagy.
Most hajítottad el.
Reszelő
(Grater)
Eszedbe jut anyád, Iokaszté,
Átfúrt tenyérrel jő a disznóólból vissza.
Ablak nyílt az őrült fájdalom belsejében.
Kilépett rajta, és a testéből kilépett.
Eszedbe jut ijedt apád a kötést hogy cserélte.
Ahogyan feleúton a fásliszél piroslott.
Ezúttal a reszelő susogása tied. Gyalulja a világot.
Fogy, fogy az almacsonk, de ki van most kiért?
Tenyeredben az alma eszköze vagy csupán?
Csöndesen lereszel, érett buddhista, idared szamszára.
Miután eltüntet, a szemed kinyitod, akár anyád
Akkor, a seb túloldalán.
LÁSZLÓ NOÉMI fordításai
Aleš Šteger (Ptuj, 1973) szlovén költő, író, Ljubljanában él. A Jugoszlávia összeomlását követően publikáló generáció leggyakrabban fordított tagja. Több verseskötet, három regény és két esszékötet szerzője. Német és spanyol nyelvből fordít. A Berlini Művészeti Akadémia tagja, a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagja. Az itt közölt versek Dolgok könyve (The Book of Things, angol nyelvre fordította Brian Henry) című kötetéből valók.
