.svg)
A Kolozsvári Magyar Napok keretén belül az Erdélyi Magyar Írók Ligája is változatos programmal készült. Így többek között a Bulgakov Irodalmi Kávéház és Kultúrbisztró teraszán a Tiszatáj irodalmi, művészeti, társadalmi és tudományos folyóirat szerkesztőivel, Annus Gáborral és Orcsik Rolanddal Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke beszélgetett.
A gyakorlatilag 1947 márciusa óta működő folyóirat megérdemelt egy rövid laptörténeti összefoglalót. Annus Gábor mesélt Péter László, szegedi irodalomtörténész alapötletéről, melyet fiatal egyetemistaként álmodott meg. A kiindulópontot egy, a maitól teljesen eltérő koncepció jelentette, amiről viszont könnyen tájékozódhatnak az érdeklődők, hiszen a Szegedi Tudományegyetem oldalán szinte mindegyik korai szám kereshetően olvasható.
A visszaemlékezés főleg Ilia Mihály tevékenysége köré összpontosult, hiszen az általa megadott irány a hatvanas évek végétől egészen a rendszerváltásig meghatározónak számított. Az Ilia-korszakot a szerkesztők izgalmasnak nevezték, főleg a szomszédos irodalmak iránti nyitottsága miatt, ez a mai működésben talán az antológia sorozatban testesül meg leginkább.
Karácsonyi Zsolt folytatta a műfordítás témáját – meddig tart az Ilia-hagyomány folytatása, és mennyire nevezhető ez aktuális szükségletnek? A Tiszatáj szerkesztői reflektáltak arra, hogy a rendszerváltás után az olyan folyóiratok megszűnésével, mint a Nappali Ház vagy a Pompeji a műfordítások publikációs jelenléte alámaradt. Ám az utóbbi évtizedben megfigyelhető egy változó tendencia, olyan lapok is közölnek kortárs fordításokat, melyekre eddig nem volt jellemző. A kortárs magyar irodalom igénye is kiolvasható ebből: szükség van az élő kapcsolatokra, a világirodalmi történésekben való részvételre. A Tiszatáj kritikarovata is törekszik bekapcsolódni a párbeszédek kialakításába, fenntartásába, a fordításkötetek kritikai visszhangjának megteremtésével.
A délután folyamán szóba került a változó külalak is. Karácsonyi Zsolt megjegyezte, hogy az egyenköpenyhez képest a mai Tiszatáj kilép a folyóiratok jellemző formátumából. Van viszont ami megmarad, például a kilencvenes évektől létező diákmelléklet, ami klasszikus alkotókat mutat be diákbarát módon. Annus Gábor és Orcsik Roland egyetért azzal, hogy egy valós problémáról van szó, hiszen fogyatkozik az a tanárgárda, akik valóban segítenek diákjaiknak eligazodni az irodalmi hagyományban, akik a folyóirattal és kezdeményezéseikkel szemben is partnerként viselkednek. A melléklet nemrég újraindult, de kevés a támogatás és az elismerés. A könnyebb elérhetőség érdekében már online is megjelenik, így hátha sikerül több fiatalt megszólítani.
A Tiszatáj online felülete 1997 óta rendelkezik többlettel a nyomtatott formátumhoz képest, ám 2011-2012-től használja ki igazán a közösségi háló lehetőségeit, teremt más kapcsolatot az olvasókkal. Ezen a felületen a társművészetek jobban képviseltetik magukat, a nyomtatott folyóiratban még mindig az irodalom dominál, viszont ezt nem tartják problémának a szerkesztők, hiszen a két felület így ebből a szempontból is jó kiegészítője egymásnak. Az online tér formáló erejét a szerkesztők is észrevették: az olvasási, és általánosan az információbefogadási szokásokra megjelenítési és terjedelmi változtatásokkal köteles az reagálni, aki továbbra se szeretne lemondani az olvasóközönségről. Így a kritikarovat is az utóbbi időben változásokon ment keresztül, rövidebb, ütősebb és olvasmányosabb írásoknak ad otthont.
A beszélgetés végén a Tiszatáj szerkesztősége körül keringő anekdotákra is kitérhettünk – Karácsonyi Zsolt ezekre visszautalva kérdezett arról, hogy mennyire beszélhetünk most baráti közösségről, mennyire folytatódik a korábbi, személyes kapcsolatok hagyománya. A hetvenes évek melegségére, a székhely vendégszerető hírnevére kissé keserédes szájízzel visszagondoló szerkesztők elismerték, hogy nehezen lehetne azt folytatni, egyszerűen más ritmust követel meg a mostani világberendezkedés, viszont a szándék megvan: a lapbemutatók, kiállítások és író-olvasó találkozók alkalmával a kultúrához kötődő emberek újra belakják a teret.
A beszélgetőtársak egyetértettek a délutánt végigkísérő következtetésben: jelenleg sokkal többet kell tenni ahhoz, hogy az irodalom iránt érzett vonzalom megszülethessen, és ahhoz, hogy az emberek részeseinek érezzék magukat a kulturális történéseknek. Az esemény a hallgatóság kérdéseivel és Tiszatáj kiadványok szemlézésével zárult.
