„Akkor kivirágoznak az elszáradt fák” – barátkozás a megkettőződött Kőrösivel

Himaláján trónoló Isten, megkettőződött Kőrösi Csoma Sándor – mert Molnár Vilmos könyvében a következetesség alapelvén a gyermek és felnőtt Kőrösi Csoma Sándor teljes nevén szólítandó –, bibliai csodaidézés, a magyar őshaza szüntelen keresése, szférák találkozása. Mesei motívumokban gazdag, fordulatos történeteken keresztül kísérhetjük végig Kőrösi Csoma Sándort vándorlásának főbb külső-belső stációin. A székely ész- és nyelvjárásban jártas olvasók számára egyszerre lehet kuriózum, összezavaró és valami nagyon otthonos, valami nagyos ismerős ez a messzi tájakra és időkbe kalauzoló legendárium. Hogyan és miként nyúljunk olvasóként Molnár Vilmos 2021-ben megjelent legújabb kötetéhez, amely magán viseli a tudatos írói megkomponáltság és az ösztönös, könnyeden hömpölygő irodalmiasság jegyeit? Legendárium. Egészen pontosan rendhagyó legendárium, olvasható a cím meghosszabbításaként, mintegy alcímként, értelmezési lehetőségként. A legendárium mint műfajjelölő, a fejezetek nyitómondatának díszes iniciáléja és a borítón megcsodálható bíborban, aranyban és erőteljes színhasználatban tetszelgő freskóimitáció mind-mind a középkori irodalom és művészet közegébe vezet vissza. Mindezt erősbíti Kőrösi Csoma Sándor heroikus, már-már szentek életére hajazó alakja is. A csodálatos cselekedetek a prózakötet egészét áthatják, Kőrösi Csoma Sándor ugyanis nemcsak szellemi képességei, hanem lelki-humánus mivoltja révén is (élet)útján csupa csodálatosat cselekedett.

A bibliai allúziók expliciten adnak alapot ennek a végeérhetetlen csodatételnek, ugyanakkor mintegy történelmi-vallási-kulturális korokat és időket átívelően kínálnak teljességélményt az olvasó számára. Kőrösi Csoma Sándor önmagán túl vagy éppen önmagában kicsit Mózes, kicsit a csipkebokor aljába lepihenő Jónás, kicsit az archaikus mesemondó ősatya, kicsit pedig maga a sámán, aki transzállapotba kerülve megkettőzi önmagát. Történetről történetre haladva egyszerre válik jelenvalóvá a világ a maga teljességében, amikor is Kőrösi Csoma Sándor útja során találkozik a három szféra: Isten és a menny, az Ördög és a pokol, valamint Kőrösi Csoma Sándor és a föld kerül párbeszédbe. A középkori világképen és a legendáriumok mára már nehezebben értelmezhető, körülményeskedőnek és megközelíthetetlennek tűnő szövegvilágán túlmutatóan azonban Molnár kötetének minden csodaeseménye nagyon emberinek hat. Az utazó magányos, szerény archetípusa kész kizökkenni úti céljából, hogy segítséget nyújthasson, de közben igyekszik távol maradni a földi rabságoktól és rajongástól: „A vizek szétválása nagy hűhóval jár, fut a nép álmélkodni, félreért mindent. Egy csoda könnyen eltereli a figyelmet a lényegről. A halakat sem kell meghökkenteni sűrűn” (42.) vagy „Az az igazság, kicsit megéhezett, megszomjazott, ember volt ő is” (47.).

Molnár Vilmos egy vele készített interjúban¹ nyilatkozik Kőrösi Csoma Sándor alázatosságáról és életfilozófiájáról, az élet- és úttörténetének sokáig hiányzó részeiről, amelyeket most a meseiség révén, kissé mitizáló, kissé humorizáló hangon jelenít meg, ráközelítve Kőrösi Csoma Sándor szubjektumára. A csoda sokrétű értelmezési hálójára is felhívja a figyelmet Molnár. Az egyes fejezetek legendáiban a heroikus alak végigmegy az úton levés különböző megpróbáló eseményein: kirabolják és rablókkal tárgyal, a végkimerülés állapotában illuzórikus álmot lát, csatlakozik a mesemondókhoz, lenyűgözve a „főmuftit”. Segít és példát mutat, elfárad és kirabolják, csábítja az Ördög, anyanyelvén „paktál a Jóistennel”, s ami mindezt az eleve elrendeltetést anticipálja, gyerekkorára nyúlik vissza. Jó élettörténetekhez hűen a Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedeteiben is a születéstől a halálig tartó életutat olvashatunk. Már gyermekként is érzékeli, tapasztalja a csodát, a csodalátást, amikor is csodafára találva túllát mindenen, majd három nap és éj után visszatér rémült apjához. A mesei számon és motivikán túlmenően a kiválasztottság és csodás lét is felfedezhető már gyerekkorában (ld. pl. Szent Margit fiatalkori elhívását).

A legendairodalom, a csodatételek és csodamegélések kultuszának és az úton levés, a polihisztori attitűd misztikumának megelevenítése csorbaságoktól mentes tükröt tud tartani a mindennapi csodáknak is. Ez az éles elkülönülés mintegy megtestesülni látszik Kőrösi Csoma Sándor légies vándoralkatában, az író játékos nyelv- és szövegalkotásában. A mindennapi és transzcendens csodák, egy mitizált utazó és nyelvtudós alakja jól megfér egy nyelvhasználatában („süllögő”, „hektikás”, „siringőzött jobbra meg balra”, „huncut dolog”), mentalitásában és gyakorlataiban („Elővette bicskáját, falatozni kezdett a dinnyéből.” 47.) vállaltan székely férfialakban, ezzel mintegy kontextust teremtve az őshazakutatás fontosságának is. Molnár Vilmos ars poeticájából kiérződik, hogy a stílus, a meseiség, az abszurd felismerése és tudatos elfogadása és a világra való rácsodálkozás mintegy alappillérei a (jól) létezésnek, ugyanakkor mélységes tisztelet is átszűrődik az általa megkomponált világok, az írás gyakorlata iránt.

Érdekes és bátor, gyakran meghökkentő irodalmi produktumként értelmezhetjük a Rendhagyó legendáriumot. Olvasása érzékenységet, kellő bevonódási és eltávolodási dinamikát kér olvasójától, ugyanis értelmezése könnyen átszakadhat és átcsúszhat a székelységet mitizáló tündérvölgy-retorikákba, a nyelv és észjárás parodisztikus kijátszásába. Tekinthetünk rá eredethűként, de az abszurdot kedvelő gondolatvilág játékaként is. Könnyedség és kacifántok, régmúltbeli utazók és a történelmi tények életre keltése. Mintha-irodalomnépszerűsítő, mintha-biográfia, mintha-ismerős, mintha-távoli. Ilyen és a fentiekhez hasonló kettősségek mentén képződik meg Molnár Vilmos prózakötete, amelyből egy szerethető, furfangos, kitartó, bolyongó lelket hoz közel olvasójához, és ez a lélek a nagy névhez, Kőrösi Csoma Sándorhoz jár lakni. Olvasás közben szemöldökráncolni, nevetni, bólogatni, egyszer valami nagyon ilyent, majd valami nagyon másmilyent gondolni – ezt a magával ragadó hömpölygést kínálja a kötet. Az olykor száraz, nyögvenyelős irodalom- és történelemórák életmagra kaphatnak, ha történelmi eseményeket és élettörténeteket ízesen, akár mitizálva, akár biografikusan, de Molnár Vilmos prózájához hasonlóan elemeznek.

Molnár Vilmos: Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei – Rendhagyó legendárium. Corvina, Budapest, 2021.

Jegyzet

¹          https://kronikaonline.ro/kultura/korosi-csoma-sandor-csodalatos-
legendariuma-n-molnar-vilmos-csikszeredai-iro-uj-prozakoteterol# (2022. 05. 06.)

‍