Akikért a harangok szólnak. E. A. Poe, Konsztantyin Balmont és Rahmanyinov

Attól az 1902 eleji naptól fogva, hogy cár atyuskától megérkezett az engedély rá: Szergej Vasziljevics Rahmanyinov feleségül veheti az unokatestvérét, Natalja Szatyinát, a zeneszerző mozgalmas életének legboldogabb évtizede kezdődött. A varázslatos asszony közelsége jóformán négyzetre emelte Rahmanyinov alkotókedvét, s persze nemcsak kiváló kompozíciói születtek, de két lányuk is. Rahmanyinov a cári operában vezényelt, három telet töltött Drezdában, szólóesteket, zenekaros koncerteket adott közép-európai városokban. Ekkor született második szimfóniája és harmadik zongoraversenye. Az európai kultúra legjavát első kézből „fogyasztotta”, barátai szinte ujjongtak, hogy a korábban szorongó, borús hangulatú, visszahúzódásra hajló Rahmanyinov valósággal sugárzik. Ekkoriban ragadta meg figyelmét Arnold Böcklin svájci festő vászna, amelynek nyomán a Holtak szigete című szimfonikus költeményét írta. Amikor pedig Konsztantyin Balmont, a szimbolista költő oroszra fordította E. A. Poe A harangok című négyrészes versét, csakhamar érlelődni kezdtek benne a későbbi, hasonló című korálszimfónia – vagy kantáta – vezértémái. (Legenda-e vagy sem?: Rahmanyinov érdeklődését állítólag egy névtelen levél szerzője irányította Balmont fordítására. A levél írójának kilétére, mondják, csak Rahmanyinov halála után derült fény: egy Maria Danilova nevű csellista hölgy volt a tettes, egy rajongó, aki nem is gondolta komolyan, hogy sugallatának ilyen látványos – vagy hallványos? – foganatja lesz.)

Alig pár hónappal azután, hogy Balmont s az akkor még névtelen Danilova jóvoltából Rahmanyinov elolvasta A harangok orosz változatát, a házaspár úgy döntött: elhagyja Moszkvát. Szergejnek túl sok energiáját emésztette fel a karmesteri munka, s ez érezhetőleg a komponálás rovására ment. Rómát választották. A Piazza di Spagnán béreltek egy olyan lakást, amelyben korábban Csajkovszkij is hosszabb időt töltött. Valójában ez a lakás A harangok nagy része megszületésének helye. Rómában persze más harangszókat hallott Rahmanyinov, mint amelyek a novgorodi gyermekévek alatt emlékeibe égtek. Pedig már akkor is intenzíven foglalkoztatta a harangszóba belehallható szimbolika, a templomok hívó, dicséretre serkentő vagy épp elsirató „szavából” kisejlő érzelemáradás. Ennek felel meg némileg a Poe-féle négy versszakaszt megidéző vokálszimfonikus kompozíció szimbolikája is – a születésről, a frigyről, a félelemről és halálról.

Szubjektív okok miatt is kiemelkedő ez az alkotás a Rahmanyinov-életműben: szerzője ugyanis többször említette – az Éjjeli virrasztás mellett – a számára legfontosabb, legkedvesebb műveként.

Igazi szófestés, amit Rahmanyinov e kantátában meg tud tenni. „Szán ezüstcsengője cseng, / Csengve cseng, / Dallamában annyi víg, jövő remény eseng”¹ – énekli egy tenor szóló. „Nász aranyharangja zeng, / Zengve zeng, / Benne mennyi boldogság jövendölése leng / És a balzsam-éjszakát / Mily gyönyörrel zengi át!” – talán Natalja kedvessége íratta Rahmanyinovval szoprán szólóra ezeket a Poe-sorokat? „Vésznek rézharangja kong, / Kongva kong, / Felzavart szavában annyi borzadás tolong” – így kezdődik az a rész, amelyet a komoly technikai elvárásokat támasztó Rahmanyinov kizárólag a kórusra és a zenekarra bíz, s végül: „Gyásznak vasharangja bong, / Dongva bong, / S benne mennyi ünnepélyes / Gondolat borong, / Bongó, búskomor szavát / Megdermesztett éjen át / Elborúltan érzi mind a szív” – dallja a bariton (s a kórus) a végbúcsú vagy a túlvilági élet kezdetének himnuszaként.

A harangok (Kolokola) korálszimfónia 1913 Szent András-napján Péterváron tomboló fogadtatásban részült. Rahmanyinov maga vezényelte. De a Moszkvai Filharmónia koncertjén 1914 februárjában is hatalmas sikert aratott; babérkoszorúkkal, virágokkal, ajándékokkal halmozták el szerzőjét, akik a maguk korában épp úgy ismerték a zene iránti parttalan lelkesedést, mint ahogy a zsebekben előkészített rothadt paradicsommal vagy záptojással kifejezendő lesújtó ítéletet. Mintha igazibb lett volna az életük!

Aztán kisvártatva kitört a nagy háború.

Jegyzet

1      Harsányi Zsolt fordítása

‍