Aki azt hiszi, hogy Hervayt el lehet felejteni, az hülye – Hervay-antológiát mutattak be Kolozsváron

Többes számban. Párbeszédben Hervay Gizellával címmel jelent meg antológia Hervay Gizella halálának 40. évfordulójára emlékezve. Az antológia ősbemutatójának a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéház adott otthont augusztus 19-én, a frissen megjelent kiadványról az antológia szerkesztői, Balázs Imre József és Korpa Tamás beszélgettek Markó Bélával és Sánta Miriámmal. 

‍

Közel negyven szerzőt kértek fel arra, hogy vers, esszé vagy tanulmány formájában lépjenek párbeszédbe Hervay Gizellával egy rendhagyó antológia margóján. Nem előzmény nélküli azonban ez a közelítés: a Házsongárd-légió / Kolozsvár-dialógusok című konferencia szervezése során Korpa Tamás egy meghívásos pályázatot javasolt, amellyel egy évfordulós vagy jelentős erdélyi költőre hívják fel fiatal szerzők figyelmét. Két költőre szűkült a lehetséges szerzők listája: Dsida Jenő és Hervay Gizella – Karácsonyi Zsolt ajánlatára azonban az utóbbira esett a választás. A pályázat akkor tíz pályakezdő szerzőt szólított meg, akiknek díjnyertes írásai a Helikon hasábjain voltak olvashatók.

‍

Az utóbbi néhány évben több kolozsvári kezdeményezés is felvette Hervay Gizella nevét, ilyen a Hervay Klub vagy a 2020-ban debütáló Hervay Könyvek sorozat, amelynek első darabja a Címtelen föld című, huszonhatszerzős antológia. Nem csupán Kolozsvár-centrikus azonban a „Hervay-reneszánsz”, Balázs Imre József megemlíti az Eső irodalmi folyóirat Hervay-blokkját, amelyben többek közt Markó Béla, Fekete Vince és Balla Zsófia írtak átiratokat és válaszverseket Hervay Gizella Előszó című versére, amely egy igenis provokatív állítással nyit: „Aki azt hiszi, hogy az irodalom irodalom, / az hülye.” (Ezzel a verssel nyit az antológia is.) 

‍

Felmerül a kérdés: minek köszönhetjük az említett Hervay-reneszánszt? Kell-e egyáltalán reneszánsz, valóban elfelejtettük volna Hervayt? Markó Béla nem gondolja azt, hogy elfelejtettük volna (elvégre Balázs Imre József monográfiát állított össze Hervayról, összegyűjtötte verseit Az idő köreiben). Ugyanakkor fontos szerző Hervay Gizella ez generációja, és a felfedezések sora még nem érhet véget: ahogy Hervay költészete is kikerült Szilágyi Domokos árnyékából, úgy Lászlóffy Aladár vagy Páskándi Géza életművét is ki kell emelni. Azzal is magyarázható a Hervay-versek újratematizálása, hogy ismét érzékelhető különbség van egyén és kollektivitás között, fontos szempont lett a költészet szubjektív jellege, ahogy Hervay is vallja a Szertartás című versben: „Én ember vagyok, nem Emberiség”. 

‍

Sánta Miriám úgy látja, Hervaynak mindig volt és lesz aktualitása, és bár ő kevésbé tudatosan kapcsolódott költészetéhez (saját bevallása szerint inkább Nemes Nagy Ágneshez érzi magát közelebb), van oka annak, hogy „lépten nyomon Hervay lírájába botlik”. Ennek leginkább magától értetődő magyarázata a generációkat összekötő szorongástapasztalat, ugyanakkor Hervay líráját egyfajta géznek vagy szűrőnek érzékeli, amelyen keresztül ezt az érzelmi apparátust szublimálhatta. Ugyanakkor olyan szerzői is vannak az antológiának, akik első verseiktől kezdve tudatosan kapcsolódtak Hervay Gizellához, ilyen például Kali Ágnes vagy Sárkány Tímea. Első ránézésre meglepő lehet a szerzők listája, hiszen talán nem Beck Zoltánt (a 30Y rockegyüttes alapítóját) rokonítanánk Hervay költészetével (mint kiderült, egy POKET-zsebkönyv bemutatóján bevallotta, nagyon erősen hatott rá Hervay lírája egy versantológia szerkesztése során), ugyanakkor Fehér Renátó vagy Seres Lili Hanna versei is egyedi lendületet adnak a szöveggyűjteménynek. „Egészen fontos, érzelmileg a Hervay-életműre hangolódó, empatikus szövegek olvashatók a válogatásban” – összegezte Markó Béla.

‍

Legalább annyira fontos a szépirodalmi párbeszédhez képest kisebb volumenű esszé- és tanulmányblokk a kötet végén. Megkerülhetetlen például Gálfalvi György vallomásos esszéje Hervay Gizella bukaresti éveiről, amelyből kiderül, kikkel beszélgetett, kiknél lakott. Magyarországi visszatelepedésével már György Péter és Tóth László foglalkozik. Mivel mondhatni kevés életrajzi adat áll rendelkezésünkre Hervay Gizelláról, a kortársak visszaemlékezései által minden mozaik lassan a helyére talál. Hasonlóképp homály fedi Hervay Gizella temetésének körülményeit, például azt, hogyan sikerült hazahozni a hamvakat (a szóbeszéd úgy tartja, fehérneműk közé rejtve csempészték át a határon, Láng Zsolt esszéjében és több más forrásban azonban postai küldeményről van szó).

‍

‍

Hervay példája is erősíti azt az Esterházy-megállapítást, mely szerint „hamuhazahordozó nemzet vagyunk”, a résztvevők azonban megegyeznek abban, hogy lassan le kellene szokjunk arról, hogy behozzuk a szerzőinket, inkább ki kellene szállítsuk az irodalmunkat, hogy határon kívül is olvashassák. Kezdhetjük például ezzel az antológiával. 

‍