.svg)
Tűt sem lehetett leejteni, zsúfolásig megtelt, moccanni sem lehetett – bármennyire is közhelyes kifejezések ezek, szeptember 28-án este mindegyik igaz volt a marosvásárhelyi G. Caféra, ahol a Látó Szépirodalmi Folyóirat szezonnyitó, a konferancszié Kovács András Ferenc szavaival élve, „nyáryas” estet tartott.
KAF sokaknak szervuszt köszönt, majd köszöntötte az est meghívottját, Nyáry Krisztiánt, a Magvető Kiadó kreatív igazgatóját, és rögtön a könyvkiadói feladatairól kérdezte. Nyáry elmondta, hogy az ideje hatvan százalékát szerződések írása köti le, a maradék időben, bölcsészi múltjából (költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, mielőtt kommunikációs ügyek irányába fordult volna) inspirálódva kezdte el, eleinte hobbiként, a maga és ismerősei szórakoztatására összeállítani nagy költőink, íróink szerelmi életéről szoló Facebook-bejegyzéseit. Ezekből állt össze a Corvina Kiadó gondozásában megjelent Így szerettek ők első és második kötete.
A szerző arra is kitért, hogy eleinte egyáltalán nem gondolta, hogy ezeket az írásokat kötet formájában bárki is megvásárolja, hiszen mindegyik elérthető ingyen is, ennek ellenére több kiadó is látott fantáziát az ötletben, és láthatólag igazuk is lett. Ennek során pedig azt is megtapasztalta, hogy a nyomtatott és online felület nem válik el teljesen és nem „kannibalizálja” egymást, szívesen olvasunk történeteket könyvbe összegyűjtve és a Facebookon a reggeli kávé mellé is.
Nyáry elmondta, az irodalomtörténet elköveti azt a hibát, hogy szeret elzárkózni és titkokat tartani, és olyanszerű, metanyelven írott tudomány lenni, mint a matematika, emiatt pedig ugyanaz az 500 ember írja, mint aki olvassa. Nyáry könyveivel és bejegyzéseivel szeretett volna ablakokat és ajtókat nyitni az elzárkózás tornyának falán és, ahogy KAF tréfásan hozzátette, embernek-állatnak láttatni az íróinkat, akiket másképp csaknem szentként tisztelünk.
Ezután szóba kerültek egyes történetek is, a legmacsóbb írókról (Ady szeretett volna az lenni, Molnár Ferenc azonban talán közelebb állt hozzá, Szabó Lőrinc pedig még a betegágyából, fürdőköpenyben is megszökött, mert a napi szerelmeskedés nélkül nem tudott verset írni), de az igazságtalanul mostohán kezelt női szerzőkről is (a közös Nyugatos vacsorákkor is külön asztalhoz ültett Kaffka Margit, vagy a csak Petőfi feleségeként számontartott Szendrey Júlia, akinek máig alig jelent meg nyomtatásban verse), valamint az időben annyira távoli szerzőinkről is, akiknek az életét mai fejjel nem igazán érthetjük meg (pl. Balassi Bálint, aki megfért az életében a művészet és az erőszak).
Zárásként szó esett a Merész magyarok és az Igazi hősök című könyvekről is, amelyekben Nyáry már nem a szerelmet helyezi a főszerepbe, hanem olyan ismert és kevésbé ismert emberek történeteit tárja elénk, akik adott történelmi korban jól döntöttek, jók tudtak maradni a diktatúrák dúlás közben is. A négy könyv egyetlen visszatérő „szereplője” Tersánszky Józsi Jenő, akinek bár szerelmi élete zűrös volt, de az élete során megélt 7 különböző rezsim mindegyikében erkölcsi tartásról tett tanúbizonyságot.
Olyan személyeknek akart emléket állítani, mondta el zárásként Nyáry, akik példaértékűek lehetnek (és mostanság különösen aktuális volna ezeket a példákat követni, tette hozzá KAF) mindenki számára, politikai beállítottságtól függetlenül. Ezekről az emberekről Amerikában már a huszadik film készülne, nálunk valamiért nem őket emeli ki az emlékezet.
Az estet természetesen dedikálás követte, eközben KAF meginvitált minden jelenlévőt a jövő szerdán esedékes Látó-estre, amikor is Forgách András lesz a szépirodalmi folyóirat és a G. meghívottja.
A fotókat Rab Zoltán készítette.
