A várva várt futyfurutty-futár

Ábrahám Imola: Genezis

Babbinak korogni kezdett a kislábujja. Nincs annál szörnyűbb érzés, ha valakinek korog a kislábujja. Kivéve, ha korog a nagylábujja, a térdkalácsa meg a köldöke is. Ennél már csak az a borzasztóbb, ha valaki annyira éhes, hogy a fülcimpája hegyén kívül minden porcikája korog. Márpedig csak a jobb fülcimpájának gombostűnyi hegye nem éhezett.
Micsoda reggel. Kirongyolt az ágyából, berontott a konyhába. Föltépte a hűtőt. Semmi. Föltépte a fiókot. Semmi. Föltépte a spájzajtót. Semmi. Nem talált semmit, ami csillapítaná ezt a szörnyű éhséget. Csak konzervet, csak kenyeret, csak gyümölcsöt, csak tésztát, meg csak százféle haszontalan ételt.
Mindenki tudja, hogy ezt a mindenporcika korgató éhséget csakis a futyfurutty képes csillapítani. Vaníliás, csokoládés, szafaládés, mocsoládés futyfurutty. Vagy akármilyen, bármilyen. De sajnos akármilyen, bármilyen sem volt otthon ezen a szörnyű reggelen.
– Éhen halok!!! – rontott be a konyhába Csörre is.
– Éhen halok!!! – rontott be a berontó nyomában Gebbe is.
Súlyos futyfurutty-megvonási tünetekkel küzdöttek ők is. Gebbe szerint éhen hal a fülhegye, ha sürgősen nem töltenek meg egy betonkeverőt finom, bármilyen ízű futyfuruttyal. Ha egy betonpumpával nem csorgatják az egészet a szájába. De, katasztrófa, nem találtak otthon egy nyalintásnyi futyfuruttyot sem.
– Viszlát, világ, taps, pukedli! – tapogatta meg a fülét Gebbe.
– Éhen fogunk halni! – nyöszörgött Babbi.
– Éhen, az anyád kínját, vagyis az én anyukám kínját is! – nevetett Csörre. – Éhen, ha nem megyünk el a boltba…
– Jaj, Csörre, neked még most is csak a vásárláson jár az eszed! – morgott Gebbe.
– Hahó, észlények! – kiáltott Csörre. Bolt, bolt, bolt!!! Tudjátok, az a hely, ahol a pénzedért dolgokat kapsz.
– Dolgokat? – értetlenkedett Gebbe. – De nekem most dolgokra van a legkevésbé szükségem.
– Úgy értem, dolgokat, mint kaparófa, szafaládé, futy…
– Nekem se kaparófára, se szafaládéra nincs szükségem! – szakította félbe a húgát Gebbe.
– A futyfurutty is egy dolog, te észturmix, amit a boltban kapni a pénzedért.
– Hát miért nem ezzel kezdted? Mit jössz nekem itt a kaparádéval… – kotorászott a zsebében Gebbe…
Kotorásztak a testvérei is. Zsebekben, fiókokban, perselyekben. Még a pénztárcák rengeteg rekeszeiben is. Maréknyi aprót, maréknyi bankót kotortak össze. Csillogó tízest, kopogó húszast, pattogó ötöst, gyűrött ötszázast, ropogós ezrest.
A maréknyi pénzzel elrohantak az egyik boltba, a másik boltba, elrohantak a századik, az ezredik boltba. Boltba, trafikba, pavilonba, piacra és lerakatra. Mindenhova, ahol csak nem volt kapható futyfurutty. Vagyis kapható volt azelőtt, mígnem valaki sok-sok maréknyi apróval és sok-sok maréknyi bankóval föl nem vásárolta az egész készletet!
Nincs. Volt. Hahaha. Nem van. Majd lesz. Kifogyott. Hűlt helye és eladtuk. Rendeltünk, de ki tudja. Hallották minden boltban, trafikban és pavilonban, ahol egykor réges-régen, a távoli tegnapelőtt délelőttjéig még árultak futyfuruttyot. Az a kabát, a kabátos, a szerűség, az vette meg, az vitte el, hallották minden eladótól.
– Az a nyavalyás Zsebbencs fölvásárolta előlünk az összes futyfuruttyot! – kesergett Csörre.
– Ostromoljuk meg az odúját és nyúljuk le a készleteit! – javasolta Gebbe.
– Vagy csak kérjünk tőle néhány falásnyit – javasolta Babbi.
– Haha, kérhettek és ostromolhattok, nincs, nem van, elfogyott – libbent mögéjük a semmiből vigyorogva Zsebbencs.
– Jaj, drága Zsebbencs, a frászt hozod rám! – morcogott Csörre.
– Mi az, hogy nincs, nem van, elfogyott?! Ne szórakozz velünk, azonnal adj egy, vagyis száz, vagyis ezer nyalintásnyit! – morcogott Gebbe is.
– …kérlek – tette hozzá Babbi udvariasan.
– Szívesen adnék, de már mondtam, hogy nincs, nem van, elfogyott. Megettem…
– Te felzabáltál egy egész városnyi futyfuruttyot??? – kiáltott kétségbeesetten Gebbe.
– Hát, tudod, mindig is szerettem volna egy betonpumpával…
– Jaj, ne, ne folytasd… – nyöszörgött Gebbe, mind éhen halnunk miattad…
– Már miért halnátok? Vegyetek egy talicskányit, ha ennyire éhesek vagytok – vonta meg a vállát Zsebbencs. – Ha nincs elég pénzetek, szívesen adok kölcsön. Mivel vészhelyzet van, kivételesen kamatmentesen…
– Az a baj, te lebbencs lópokróc, hogy sehol se kapni futyfuruttyot… – méltatlankodott Gebbe.
– Hát akkor rendeljetek netről – vetette oda Zsebbencs, és már tova is libbent volna……ha Gebbe meg nem markolja a kabátszegélyét. Mi az, hogy a netről? Mert a neten lehet játszani, meg lehet zenézni, meg lehet dumálni, meg lehet mesézni. Meg vagy még egy csilliárd más dolgot lehet, de azt a futyfuruttyos dolgot biztosan nem. Mert mi van, ha nem jön meg? Mert mi van, ha becsapnak? Mert mi van, ha romlott lesz? Mert, mert, mert… Mert ő aztán nem hülyült meg, hogy a világ legeslegfinomabb finomságát neten rendelje meg.
– Oké, akkor haljon éhen a füled hegye – cibálta ki Zsebbencs sértődötten a kabátját Gebbe markából.
– Gebbe, ne legyél már ennyire agyturmix, Zsebbencsnek igaza van! – csitította testvérét Csörre. – Nagyon is szuperszonikus ötlet ez a netes rendelés.
– Jaj, de annyira macerás az egész, kell hozzá regisztráció meg defibrilláció. Meg mi van, ha olyan messziről hozzák az árut, hogy tényleg éhen halunk, mire ideér? – akadékoskodott tovább Gebbe. – Meg, hahó, anyáék elutaztak, ha nem vetted volna észre, nekünk meg se bankszámlánk, se netbankunk. Nem tudunk utalni, és a bankkártyáik is szabadságon vannak. Parittyázzam el a pénzt a távoli csomagküldőnek? Vagy mégis, nagyokosok, hogyan fizessem ki a csomagot?
– Mi sem egyszerűbb, édes öcsikém, az utánvétel itt a varázsszó! – mondta Csörre.
– Utánvétel, utánvétel, utánvétel! Ha kimondom, hogy utánvétel, akkor itt terem a szobámban ezer tonna futyfurutty?
– Majdnem. Szóval: u t á n, vagyis nem elő. Nem kell előre fizetni. Ha a futár kihozza az árut, majd a kezébe nyomjuk készpénzben az árát…
– Különben is, ha megromlott, akkor nem veszed át a csomagot, nem kell fizetni érte… – segített be Csörrének Zsebbencs. – Vagy ha már kifizetted, és csak a kibontás után veszed észre, hogy szottyos, bornyos, lottyos, akkor visszaküldöd és visszakapod az árát.
– Azt már nem! – tiltakozott Gebbe, akármilyen szottyos, akármilyen bornyos, akármilyen lottyos, ha egyszer végre futyfuruttyhoz jutok, én szottyostul-lottyostul befalom!
A hátizsákból előkapták a laptopot és beírták a keresőbe, hogy „futyfurutty rendelés”. Kapásból találtak egy csomó helyet, ahol százféle áron, ezerféle színben, ízben és méretben lehetett futyfuruttyot rendelni. Persze egyből hajba is kaptak. Nem tudtak megegyezni, mit rendeljenek. Az egyik borsmentát akart, a másik karamellát, a harmadik meg hatalmasat. Az egyik kékeslilát, a másik csíkoszöldet, a harmadik meg óriásit. Az egyik focis dobozban, a másik kacifántosban, a harmadik meg… A harmadiknak, vagyis Gebbének tök mindegy volt, hogy miben szállítják ki, csak a legeslegnagyobb legyen, ami a pénzükből telik.
Végül tényleg éhen haltak volna, ha Zsebbencs nem lép közbe. Rákattintott a legesleggyorsabb szállítóra, hogy már holnap reggelire megjöjjön a küldemény. Kiválasztotta a legnagyobb adagot, amit csak egy marék bankóért és apróért kínáltak. Seízű és seszínű futyfuruttyot rendelt kacifántosan focis dobozban, hogy Babbi és Csörre se vesszen össze.
– Csak okézzátok le a rendelést, holnap reggelre itt is lesz – mondta Zsebbe. – Én most megyek is, vissza kell vinnem a twixert meg a betonpumpát a telepre…A testvérek hálásan intettek egyet a tovalibbenő Zsebbencsnek, véglegesítették a számítógépen a rendelést, és…
…és otthon a sikeres vásárlás örömére kentek egy lekváros kenyeret, kentek egy csokikrémes palacsintát, kentek egy vaníliás fánkot. Aztán még egyet, meg még egyet, meg még egyet. Kentek, kenekedtek egész délután, egész éjjel, míg reggel be nem csöngetett hozzájuk a várva várt futyfurutty-futár…