Szeptember 25-én, délután hattól a veszprémi Vár Ucca Műhely folyóirat mutatkozott be Kolozsváron a Bulgakov kávézóban – sajnos holtszezonban, ám annál izgalmasabb dolgokkal. A lap szerkesztői közül Fenyvesi Ottóval és Kilián Lászlóval, a folyóirathoz közel álló, ott rendszeresen publikáló fiatal szerzők közül Fekete Richárddal találkozhattunk.
Fekete az est folyamán kész „Gesamtkunstwerk”-ként mutatkozott be – slamszövegei és versei fúzióját gitárkísérettel adta elő, ugyanakkor azt is megtudhattuk róla, hogy tanári pályán van: ez folytonos kihívás számára, hiszen a klasszikusok megtanítása is egyre nehezebb terep, de a kortárs irodalommal is fontos megismertetni a diákokat. Ezért aktívan tesz azért, hogy mindkettő egyformán megtörténhessen.
Kilián Lászlót Boros Lóránd műveiről kérdezte – a szerző elhozta prózai műveit, A tengeri és A fa mítosza című regényeket. Elmondása szerint Hamvas Béla erőteljesen hatott rá, a természet mitizált felfogása, az ősi harmóniába való visszatérés dominál írásaiban. A tengeri című regényben Arlekínó és Hermész párbeszédeit is olvashatjuk, erre a szövegre nemcsak Hamvas írásművészete, hanem a commedia dell’arte is hatott. Kilián arról is beszélt, hogy kolozsvári látogatásuknak fontos tényezője Tömöry Péter szerkesztőtársuk, akihez Erdélyt sok szál fűzi.
Tömöry Péter Kolozsváron született, de élt Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön is, majd a hetvenes évek végén áttelepült Magyarországra. Elsősorban színházművészettel foglalkozott, de sokan a második Forrás-nemzedék tagjaként is számon tartják. Tömöryt nem csak magyar, hanem szász györekei is kötik Erdélyhez – idős korára való tekintettel úgy gondolta, hogy számára lelkileg óriási kihívás volna a mostani Erdéllyel szembesülni.
Különböző vidékek és gyökerek csomópontjának tűnik Veszprém: Fenyvesi Ottó nevével az Új Symposion vajdasági művészeti és irodalmi folyóirat kapcsán lehet találkozni. Fenyvesi a kilencvenes években a délszláv háborúk elől menekülve települt át Veszprémbe, ahol hamarosan – egészen pontosan 2000-től – megalapította a Vár Ucca Műhelyt, amely az Észak-Dunántúl régiójának irodalmi színterét szeretné összefogni, és mai napig erre törekszik. A vidéki folyóiratok mind felismerhetők, bizonyos városokhoz kötődnek kulturális lapok – Veszprémhez és a környező városokhoz a Vár Ucca neve tapadt. Sokféle arculaton esett már át a folyóirat, igyekszik újrateremteni önmagát, egy valamiben azonban nem változik: a fiatal szerzők felkarolásában, immár 19 évfolyammal a háta mögött.