„… a többre vágyás szellemét kell fölébreszteni...”

„Én csak elvetettem magam egy picinyke helyre, odabújtam a rög alá, hadd lám: kikelek-e? Lesz-e rajtam virág? Termek-e gyümölcsöt?” – bontja ki már a legelején az emlékirat Elöljáró beszéde a cím metaforáját, amely Balázs Ferenc lelkészi és falutervezői munkásságának, vallásos hitének és társadalmi érzékenységének is jelképe lesz.

Vallomások, önmagyarázások, önelemzések, önmeghatározási kísérletek (l. lásd a fejezetcímeket: A felügyelő úr, A tiszteletes úr, A levéltáros, A lelkész, A tanító, Az építőmester, A népszakértő, A vidékfejlesztő, A pap, A magánzó) láncolata bontakozik ki nem az emlékezés spontaneitásával, hanem jól körülhatárolható „üzenetek” köré szervezett, logikus gondolatmenetű értekezésszerű fejezetek mentén. „Üzenetek” a saját vallásos, társadalmi, gazdasági és nevelői nézeteiről, elveiről, terveiről és elképzeléseiről, nem rejtve el a kudarcait és hibáit sem. Az elbeszélő-emlékező bevallottan a próféta öntudatával áll a falu, Mészkő élére: „Lelkész vagyok: egy kicsit pap, nagyobb részt próféta. (...) De elsősorban próféta. (...) Vezetnem kell népemet...” Vezéregyéniségként viszont az a tapasztalata, hogy a nép nem ismeri fel a saját értékeit és érdekeit, ezért „az kell, hogy valaki vagy valakik megnyergeljék.” A hasonló erős kifejezések ellenére mégsem egy diktatórikus pap alakja rajzolódik ki előttünk, vallomásai, vívódásai („Érdemes-e?”) olyan egyéniséget mutatnak, akinek a tevékenysége sosem öncélú, hanem a közösség, az ember iránti szeretetből fakad.

Mivel a lelkész és falutervező mindennapjai szervesen összefonódnak a falu életével, e könyv sem öncélú visszaemlékezés; monográfiarészlet is abban az értelemben, hogy Mészkő fejlődésének kezdeti szakaszát tárja fel: többek között az ifjúsági egyesület, a Nőszövetség, a tejszövetkezet létrejöttét és működését; kortörténet is (a két világháború közötti Erdély világa); de regényként és lelkészek számára íródott vezérkönyvként („úgy a papi, mint a faluvezetői munkát illetőleg”) való olvasásának a lehetőségére is találunk utalást a szövegben. Bármelyik vonalat követjük, a „többre vágyás szelleme” gördíti előre a mondatokat, és hatja át az emlékező tudatot, nem hagyva érintetlenül a mindenkori olvasót.

Balázs Ferenc: A rög alatt (1928–1935). Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2013. (Székely könyvtár, 14.)