A térben való elmozdulásban mindig van valami traumatikus – Tompa Andrea Haza című kötetének bemutatójáról

Tompa Andrea legújabb kötetéből hiányzik az a fajta ironikus megközelítésmód, amely a 19. század romantikus hazafogalmával szemben fogalmazódik meg főleg a posztmodern, de itt-ott a kortárs irodalomban is – jegyzi meg Kovács Péter Zoltán. A szerző szerint az irónia mindig hívogató, de az a legkitaposottabb út. Őt az érdekli, mi van akkor, amikor komolyan vesszük ezt a szót? A 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 10-én, pénteken Tompa Andreával Kovács Péter Zoltán beszélgetett a Bánffy-palota udvarán. 

Tompa Andreának korábban három történelmi nagyregénye is megjelent, amelyeknek eseményei szüleinek, nagyszüleinek korában játszódnak. Kovács Péter Zoltán úgy érzékeli, mintha a Haza valamelyest műfaj- és perspektívaváltás is lenne. A szerző Gagyi József társadalomkutatót említi, aki egyszer megjegyezte: „Te végig fogod írni a huszadik századi Erdély történetét”. Tompa Andrea szerint egy író számára ez „elég elrettentően hangzik”, de azt sem állítja, hogy ez nem fog megtörténni, annak ellenére, hogy nincs ez tervben. A Haza című kötetet nem tartja kivételnek, vannak elmozdulások a korábbi köteteit tekintve, de a migrációs történeteket megjelenítő szövegek a 20. századi romániai magyar társadalomtörténet részeként kapcsolódnak korábbi műveihez. A Haza című kötetben ilyen emigrációs történeteket olvashatunk, egy osztálytalálkozó ad alkalmat a találkozásra és ezeknek a történeteknek a megismerésére. Az elmozdulások Tompa Andrea szerint mindig traumatikusak, a térben való elmozdulásban, az újrakezdés kényszerében történő énkeresésben mindig van valami felkavaró. Ugyanakkor emigránsként a nyelvvesztés, a kultúravesztés gyakran az én kilétének is megkérdőjeleződését hozza magával, mindenképp talajvesztés, amit egyfajta reboot-nak kell követnie. Megjegyzi, amikor évekig Oroszországban élt, másfajta kapcsolódási pontokat kellett találnia az anyanyelvéhez, így keresett magyar klasszikusokat a helyi könyvtárban.

‍

Kovács Péter Zoltán megjegyzi, a kötetben több idegennyelvű szövegrész is olvasható, számára kérdés volt, hogy miért nincsenek lefordítva az orosz szövegrészletek, míg az angol nyelvűek következetesen lábjegyzetelve jelennek meg. Tompa Andrea szerint az elmozdulás mindig feszültséget is szül. Kötetében igyekezett megteremteni annak az idegenség-tapasztalatnak az érzetét, ami gyakori az emigránsok körében, akik egy számukra ismeretlen térbe érkeznek. Ahhoz, hogy az olvasó átélje ezt, nem kell mindent lefordítani és megmagyarázni neki. Azt a tapasztalatot szerette volna a nyelvhasználat által hozzáférhetővé tenni, hogy a világ nem egyértelműen áttekinthető. Igazság szerint ezzel kicsit idegesíteni akarta az olvasót, hogy ez a feszültség testileg is érzékelhető legyen. Kovács Péter Zoltán szerint ez „tökéletesen sikerült, idegesítve voltam”. A szerző erre nevetve teszi hozzá, több ilyen szövegrészt kihúzott, félve attól, nehogy valaki majd a fejéhez vágja a kötetet. 

‍

Kovács Péter Zoltán a kötet mögötti kutatásokról érdeklődik. Tompa Andrea számára fontos volt előbb megérteni, hogy milyen szociológiai és antropológiai modellek léteznek a migrációt illetően. Különböző mintázatokat tanulmányozott, ezekre volt kíváncsi. Kellett-e „emberekben kutatni?” – kérdi Kovács Péter Zoltán. A szerző felkereste néhány ismerősét, vannak valós élettörténetek is a kötetben, viszont a sikertörténetekről nyilván szívesebben mesélnek az emberek. Ő a kudarcokra is kíváncsi, de ezeket csak távolról lehetett vizsgálni. Hozzáteszi, úgy szeret ilyen sérelmeket feldolgozó történeket írni, ha végül az olvasó képes nyugvópontra jutni, megérteni és elfogadni. A Haza azt hivatott megmutatni, hogy ezeknek az elmozdulások okozta traumáknak helye van a világban, érthető attitűdök, megérteni kell és elfogadni.   

‍