A tanítások közérthetőségéről

Andrei Pleșu: Jézus példázatai. Az elmesélt igazság. Fordította Visky S. Béla. Koinónia, Kolozsvár, 2022.

Andrei Pleșu műve, a Jézus példázatai. Az elmesélt igazság olyan írás, amely könnyen tőrbe csalhatja azt, aki nem kellő higgadtsággal és elfogulatlansággal közelít hozzá. A témát és a „főszereplőt”, vagyis a bibliai példabeszédeket és Jézus Krisztust tekintve, amelyekhez akár hozzácsatolhatjuk a szerző hírnevét is, ebben a könyvben jóformán minden adott ahhoz, hogy tekintetünk elhomályosuljon, és ezért mértéket veszítsünk. A kiadványról nem túlzó jelzők használatával kell beszélni, inkább akkor szólunk kellő tisztelettel róla, ha igyekszünk megkeresni és bár részben visszaadni azt a hangnemet, amelyet a szerző is használ. Érthető, de nem leereszkedő; határozott, de nem arrogáns; nem a kikezdhetetlenséget hirdeti, hanem gondolkodásra serkent.

Sok ember életében akadnak olyan dolgok, amelyeket fölös tisztelettel közelít meg. Bármilyen nagyszerű vagy fontos bármi is, attól a pillanattól, hogy a világra jött, a változásoknak van kitéve. Rétegek rakódnak rá, és módosult tartalom kerül az évgyűrűk szorításába. Ha nagyon sok embert érintő sarkalatos kérdésről van szó, a hozzá való kötődések igen gyakran érdekké válnak. De maga az idő is koptató jellegű, az évszázadok, évezredek mindent átalakítanak. Ha túlzott tiszteletről beszélek, nem azt mondom, hogy ellensúlyozás céljából időnként feltétlenül kritizálni kellene a tisztelet tárgyát. Azokat dicsérem, akiknek van kellő felkészültségük és bátorságuk megkérdőjelezni az idők folyamán az alapműre rárakódott rétegek helyességét, jogosultságát. Ebben az esetben a tét nem kicsi, hiszen a Bibliáról, pontosabban az evangéliumokban olvasható jézusi példabeszédek értelmezéséről van szó.

Andrei Pleșu jól felépített, erős érvrendszer mentén halad könyvében, amely két nagy részre oszlik. Az elsőben Jézus üzeneteit és az embereknek – hívőknek és nem hívőknek egyaránt – az azokhoz való viszonyát, a „kint”-, illetve a „bent”-levőség kérdését elemzi. A másodikban olyan evangéliumi eszközöket tár fel, amelyek segítenek az ideológiai visszaélések hatástalanításában, az eleven gondolkodásnak a dogmák alóli felszabadításában. Módszerének nagy erénye, hogy nem cáfolni akar, hanem magyaráz és indokol. Érvei olykor megcáfolnak bizonyos nézeteket, de nem ez a cél, hanem a tengernyi szakirodalommal okadatolt kérdéskör értelmezése, esetenként új megvilágításba való helyezése. Ugyanakkor a szerzőt nem vakítja el önnön módszere. Nem a nagy igazságot akarja elmondani, hanem hosszas és alapos tanulmányok után összegzett saját nézőpontját tárja fel Jézus példázatairól. Ezeket nem tekinti véglegeseknek, kikezdhetetleneknek, hiszen ő maga buzdít újabb és újabb kutatásokra. Mint mondja, reméli, könyve ihlet forrása lesz további keresgélésekhez, elmélyülésekhez ebben a – fontossága miatt – kimeríthetetlen témában. Ehhez rögtön támaszt is ad, mert azt sem rejti véka alá, hogy saját írása egyféleképpen befejezetlen. Néven nevezve a kötetből kimaradt és így hiányossággá minősült témákat, ezekkel kiindulópontokat javasol további kutatásokhoz.

A könyv kapcsán feltétlenül szólni kell a fordításról is. A témájánál fogva, a filozófiai megközelítésből adódóan, valamint a különböző vallási felekezetek által más és más szakkifejezések használatából eredve a fordító nehéz szöveget ültetett át magyarra. A végeredmény közérthetősége Visky S. Béla munkáját dicséri.