A születés és a halál valahol összeér – Fekete Vince Halálgyakorlatok című kötetének bemutatójáról

A 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét első napján, csütörtökön mutatták be Fekete Vince legújabb kötetét a Bulgakov Kávéház teraszán. A szerzőt Karácsonyi Zsolt kérdezte élet, halál és költészet kapcsolatáról.

A beszélgetés a kötetcímben is hangsúlyos halál tematikájával indult, melynek kapcsán Fekete Vince a kötet létrejöttének folyamatáról mesélt. Elmondta, hogy nyolc-kilenc hónap hallgatás után végül az egyik vers első sora („Vajon hová tűnt anyám emlékezete?”) ütötte le a kötet alaphangját, és ez a költemény generálta majd a Halálgyakorlatok teljes anyagát. Szintén kiemelte a keretversek fontosságát a kötet egészét illetően, hiszen a két dőlt betűs vers azt hangsúlyozza, hogy „a legmélyebb dimenziókban a születés és a halál összeér”. Az első versre akár úgy is lehet gondolni, mintha valaki egy alagúton próbálna a fény felé kúszni – ez jelentené a halál irányába tartást –, az utolsó vers azonban már a születésé. Összességben a Halálgyakorlatok azt a tapasztalatot igyekszik körüljárni, amelyről nincsenek szavaink. 

‍

A szerző szerint az első harmad verseit nehezebb olvasni, majd a beépített kódok megfejtése után lazul a kötet, végül pedig az aranymetszésnél tárul fel igazán. Az O című vers – utalás Orpheuszra – a költő szerepére is reflektál, akinek feladata (legalábbis ebben a kötetben) feltámasztani a holtakat. Milyen holtakat? Elsősorban azokat, akiknek a tudata halt meg, és ezzel párhuzamosan nyelvüket is elveszítették. A kötet Orpheusza nem a szerelmét akarja felhozni az alvilágból, hanem ezeket az idős embereket – egyfajta „feltámasztási gyakorlatként”. 

‍

Karácsonyi Zsolt megjegyezte, hogy a kötet előképként megidézi az Öregek könyvét (Szilágyi Domokos – Plugor Sándor), amely Fekete Vincét valóban sokáig foglalkoztatta. Az említett tudatvesztés mellett a kötetben a másik hangsúlyos haláltapasztalat a felejtés. Ennek kiemelt példája a Seol című vers (amely héberül poklot jelent), arra az állapotra utalva, amelyben egy idősödő ember utolsó otthonát, a nyelvét is elveszíti. Karácsonyi Zsolt megjegyezte, hogy a kötet egyik tétje szavakat találni a láthatatlanra és kimondhatatlanra, amelynek megvalósításához a szerző szerint elengedhetetlen belehelyezkedni ezeknek az embereknek a szerepébe. Ugyan a kötet figurái a szerző által jól ismert személyekről vannak mintázva, sőt helyenként a versek lokalizálhatók, Karácsonyi Zsolt kiemeli, hogy a nagy történet nem változik: egy univerzális tapasztalatot ragad meg a Halálgyakorlatok. Szintén fontos, hogy a kötetben nincsenek ciklusok, helyette a halálnak a folyamatos jelenlétét érzékelhetjük, hiszen mindenik vers az előzőt folytatja. Arra a záró kérdésére pedig, hogy „Miért kell gyakorolni a halált?” Fekete Vince azt válaszolta, hogy születésünk pillanatától fogva azt gyakoroljuk.

‍