A sziklamotívum Reményik Sándor költészetében

Fejér Bernadett munkája.
A műalkotás megközelítése a lírai én értelmi és érzelmi tevékenységének műalkotáson belüli értelmezésével lehetséges. A versbeszédben a lírikus én performatív ereje nyilvánul meg, s aki beszél, egyéni életeseményeit és lelkiállapot-változásait olyan módon tárja fel, hogy „konstruktívan részt vesz az irodalmi szövegek nyilvános beszédként való megjelenítésében”.1A lét összefonódik a külvilággal, s a lírai én az általa teremtett külvilágot szubjektív folyamatként éli át. Megszólalásával új valóságot teremt, mely a beszélő által megtapasztalt élethelyzetek értelmezésével és leírásával jön létre. Az új valóság megteremtésével érvényesül az a József Attila-i gondolat, mely szerint a „műalkotás megszűnik valóságelemként viselkedni”,2 így megszűnik a biográfiai én és a lírai én közvetlen azonosíthatósága.Reményik lírai közléshelyzeteiben az írói élmény olyan formában tartalmazza a lehetséges olvasói élményt, hogy megvalósulhasson a szereplíra és a bölcseleti líra sajátos ötvözete. Életérzéseket fejez ki a környezet és a természet ábrázolásával, de ezzel egyidejűleg a mű létrejöttét meghatározó társadalmi, történelmi és művészettörténeti háttérben kijelölt pozíciójában „a versben beszélő hang két személyre bomlik”.3Reményik a benne lévő biografikus és lírai én egyensúlyának megvalósíthatatlanságát emeli Egyensúly című versében
Nem, nem, versem, te nem vagy szuverén.Oszlop vagy? – Dóm vagy? – Hegycsúcs vagy? – Lehet. […] Hiába mondod: magamért vagyok.Hiába mondod: magamnak vagyokMosolyog a rejtelmes messzeség:„Nem igaz”, – mondja – és ragyog, ragyog.Nem, nem, versem, te nem vagy szuverén,Te másokért, mások számára vagy.Örömszerző vagyok általad én.4
A motívum mint struktúraalkotó poétikai építőelem szerepe az irodalmi szövegek értelmezésében az egyik legtöbbet vitatott kérdés, mely elsősorban arra irányul, hogy a kontextusban mit tartanak motívumnak, és mit nem. A Világirodalmi Lexi­kon hat alapjelentést különböztet meg a motívumok vonatkozásában, s olyan irodalmi szegmensnek tekinti, melynek jelentése a mű értelmezése szempontjából lényeges, főként a kontextusban történő ismétlődés révén.5 A motívum definiálása figyelemre méltó az angol és német irodalomtudomány értelmezésében is. A Concise Oxford Dictionary meghatározásában a motívum „szituáció, idea, kép vagy karaktertípus”.6 Hasonló elgondolást olvashatunk a The German Quarterly soraiban, ahol a szerző olvasatában a motívum textuális elem, mely megmarad a hagyományban, s szisztematikus mintákká kristályosodik, megőrizve az archetipikus jellegzetességeket és helyzeteket. Az ismétlődés során beleolvadnak az emberi tevékenység és gondolat kollektív szubsztan­ciájába.7 Egy egész mű értelmezéséhez, magyarázatához szükséges jelentés meghatározó és megerősítő szegmensnek tekinthető a kontextusban. A Metzler-­lexikon 2001-es kiadásában a következő megközelítés található a motívum meghatározásához: „A motívum tágabb értelemben a legkisebb szerkezet-alkotó egység egy szöveg-­egész belsejében, hozzájárul a szerkezeti tagoláshoz, a szemantika szervezéséhez, a téma-­kohézió megvalósításához”.8Reményiknél kiemelt fontossága van az életművön végigvonuló vándormotívumoknak. A vándormotívumok viszonyokat, magatartásformákat jelenítenek meg. Az alkotói folyamat mikrovizsgálatához fel kell tárni azokat a motívumokat, melyeknek visszatérő megjelenése nyomon követhető; környezeti létfeltételekkel, szerzett szokásokkal magyarázható. Így jelenik meg „a diszkurzus és a diszkurzív alkotás kategóriája, mint az önmegértés közvetítője”.9Reményik élettényeinek ismeretében egyértelmű a küldetéses szerepvállalás; nyelvi fordulatai, szóhasználata, eszmetörténeti háttere egész költészetét mélyen áthatja, istenkeresése meghatározza karakterisztikus vonásait. Tisztában van önnön lehetőségeivel és adottságaival, sorsvállalása életre szóló érvényű. Motívumaiban megmutatkozik a költő lelki hajlama, ismétlései a „szavak energiával való feltöltését”10 valósítják meg. Fikción és költészeten keresztül, az adott létlehetőség keretei között a hétköznapok valóságának lényegiségét ragadja meg.
Az Isten hídépítő vas-kezeKifeszült a mélységek fölé,Hogy összekössek messze partokat.S hogy érezzem: a lelkek seregeEgymást keresve rajtam áthalad. […] Viadukt vagyok, bús diadalív,Repeszt a fagy és elmállaszt a hőség. –Magamnak gyötrelem, másoknak út.11
A külvilág és a belső világ személyiség­jegyeinek traumatapasztalataiból származó nyelvi-pszichológiai képzettársítások hívták életre azokat a vándormotívumokat, melyek végigvonulnak az egész életművön. A sziklamotívum – mely kortárs költők verseiben is megjelenik más-más töltettel – egy sajátos természetszemlélet megtestesítője.
A sziklamotívum12A ’szikla’ jelentésének vizsgálata során a görög ’págosz’ szó jelentéséhez kell visszanyúlni, mely az ’ az Areiszpogosz’ névben jelenik meg, s eredetében feltehetően az Akropolisznál elhelyezkedő dombra utal, ahol Árész hadisten ülésezett. A keresztény tipológiai szimbolizmus szerint az ószövetségi kövek Krisztus előképét jelenthették. A kőkultusz szakrális szerepe nyilvánvaló, gondoljunk a vizet fakasztó Mózesre, vagy az Újszövetségben Péter megjelenésére a keresztény egyház megteremtésének jelképeként. A név kapcsolódik a latin ’petrus’ (görög ’petra’) szóhoz. Krisztus a Bibiliában „eleven kő”,13 aki így szól Péter apostolhoz: „Te Péter vagy, és én erre a sziklára fogom építeni egyházamat”.14 Az alkímiában is rejtett kő az ősanyag (prima materia), de a szabadkőműves szimbolikában is, a kockakő a stabilitás jelképe.Az erdélyi táj szépsége minden esetben szubjektív kötődést jelent, elég, ha Reményik természetjáró élményeire gondolunk. A hagyományos kert, hegyek, virágok, fák motívumai mellett a sziklamotívum is új tartalommal telítődik, ilyen módon az asszociatív jelentés válik hangsúlyossá.15A szikla számos Reményik-versben jelenik meg motívumként. Egyrészről a keresztény szimbolika fontos eleme a kő, mint a templom építőanyaga, sokszor, akárcsak Adynál, a halhatatlanság és örökkévalóság jelképe, másrészről a gyász és a pusztulás megjelenítője éppúgy, mint a megmaradásé. Nyilvánvaló, hogy a fenyő mellett a szikla mint vándormotívum a toposzrendszerben kiemelt szerepet kap a Trianon után kialakult költői helyzet értelmezésére, a szerepvállalás megfogalmazására a megváltozott hatalmi viszonyok között. „Szükségessé vált az önazonosságot olyan tényezőhöz kötni, amelyek több stabilitással biztattak, melyek hosszabb távon is megerősítő funkcióval bírtak: a szűkebb régió földrajzi-tájspecifikus elemeihez, illetve a történelmi múlt adott helyzetben hasznosítható hagyományaihoz.[…] egy időre rendkívül megnövekedett a »közeli kontextus« fontossága: az, ahogyan a másik, hasonló helyzetben lévő alkotó saját eszközeivel lereagálta a felmerült, közösségileg is érvényes egzisztenciális problémát”.16A sziklák Reményik verseiben rejtett erő hordozói, s valamilyen módon szimbiózisban vannak a fenyőkkel, s ez a kettősség elég arra, hogy az isteni tökéletesség, az emberi gyarlóság és esendőség képzete felépüljön az olvasóban.
A sziklák itten oly szemérmesek,Úgy rejtik a bennük lakó erőt,A lappangó hatalmat,Nem kiabálnak, nem fenyegetőznek,Vad meztelenségük’,Feszülő izmaik’ nem mutogatják.Nem üvöltik aláA magasságból a vándor fejére:Mindjárt reád szakadunk, nyomorult! […]17
A Vadvizek zúgásában a sziklák legtöbbször a fenyőkkel együtt jelennek meg, mint például az „Ördögszoros” „kemény gránitfogai” és a katlanban fekvő évszázados fenyő. Ugyanezt a teherbírást, az őserővel szembeni kiszolgáltatottságot fogalmazza meg Reményik, önreflexív módon, a saját személye megosztottságát sugalló Az a félelmetes másik című versében is. Költői énjét egyfajta ’ellenfélnek’ tekinti, de ugyanakkor inspiráló erőnek is, mellyel folyamatosan farkasszemet kell néznie.És éjjeleim álmát elveszed,És ha ölembe nyugtatnám kezem,Sziklákat hengerítni kényszerítsz […]18
A fákban és sziklákban lakozó ősi erő másutt felszabadításra váró, rabsorsából kiemelkedni vágyó, a teremtett világ kínjait az emberekkel megosztani kívánó ’lélek’. „ Rab volt a fák, a sziklák lelke, rab volt,/ S nem tudta senki, egyedül mi tudtuk… […] Az erdő lelkét felszbadítottuk”.19A ’szikla’motívum többször is felbukkan az Egy eszme indul kötetében is, csak azért, hogy Reményik szerepvállalását erősítse, elfojtsa a bizonytalanságokat. Reményik a kötethez írt előszóban is hangsúlyozta, hogy szándéka szerint minden, a világon élő magyarhoz szól, hogy „lelket, szeretetet, szépségben feloldott szomorúságot ”20 vigyenek mindenkihez. Reményik a költészet filozofáló hangvételét természetesnek tartja, a poézisben teret kíván adni a társadalmi problémák megjelenésének, azonban a túltengő szimbolizmust és az alacsony világfelfogást elítéli. Úgy véli, hogy szükség van irodalompolitikára, mely az „eszményekre tekintő, öntudatos, szenvedéseiben megújhodó magyarságé”.21 Ennek alapján az esztétikai, formai és diszkurzív sjátosságok lehetővé teszik az „irodalmi szövegek nyilvános beszédként való megjelenését”.22 A ’szikla’motívum itt is a reményiki állásfoglalás megjelenítője, melyet minduntalan feltölt az egyedülmaradás és a kiszolgáltatottság érzése.
A Sors: a sziklák zord szigetje áll.Körülte zúg az emberáradat:Millió élet, millió halál. […] Egy hullámparány vagyok én is ott,A sziklára egy percre fölcsapok, […]Nincsen számomra más vigasztalás,Mint hogy ezrekkel együtt jajgatok…23
A „hullámparány” állapot sziklához csapódó képe erőtlenséget, gyengeséget sugall, azonban ellenpólusként megjelenik a szabad akaratból történő sorsvállalás erkölcsi imperatívusza; kiszolgáltatottságát ismét szembeállítja azzal az önértéktudattal, mely megingathatatlanságot, állhatatosságot és halhatatlanságot is biztosít számára, mégpedig a természeti kelléktár egyik leghatásosabb elemével, a tengerrel, mely nem a „népek tengerének” sodró ereje, mégis örök. „Csak hab vagyok, – és mégis örök, ős,/ És mint az óceán, oly tehetetlen,/ és mint az óceán, olyan erős”.24Az ellenpólusok közötti érzelmi labilitás végül mégis visszaviszi a Sors-allegóriához, hogy ismét átélhesse közössége testi-lelki borzalmait, s ezzel egyidejűleg hangsúlyozza a beletörődésre, és ezáltal detraumatizációra való képtelenséget is. Az idővel dacoló természeti jelenségek nem formai megoldások elsősorban, a „jelképekkel értékszimbólumokat”25 kíván teremteni, s a „paradigmaváltás alapja az értékváltás”.A Sóvárgás bizonyosság után a gyógyíthatatlan lélek vergődése, a teljes magáramaradottság sokadszorra megfogalmazott szenvedéstörténete.
Mit tettél velem, nyomorult világ?Lúggal megmartad isteneimet,Hamuvá szürkült aranycsillogásuk,Elpárologtak szentség, becsület.A dogma sziklájától eloldottál, –Rideg, kietelen volt, de szikla volt:Aztán – kezemben a lét szertefolyt.26
A vers sorai között ott bujkál, kimondatlanul is, az ’erdélyi gondolattal’ kapcsolatos kétsége, egy eszme elveszítésének, életképtelenségének kínzó érzése.Ugyanez az „erdélyi beszédmód”, költői szereptudat jelentkezik Tompa László Havasi tájékon II. című versében, ahol a költő menedéket talált, sziklák kövéből épített kunyhót; „kivert magamnak” védelmére, hangoztatja, „itt mélyül el magányom”, vállalja az egyedülmaradottságot. Egy másik versben azonban, éppenséggel a szikla motívum segítségével, eltántoríthatatlanságát, értékmegőrző szerepét hangsúlyozza.
Álmaim alkonyánMeredek úton önmagamhoz értem,E magam: sziklavár… […]27
A trauma-reprezentációban Reményik tovább viszi a motívumokat, létrehozva egy olyan hermeneutikai szituációt, „amely az odatartozás és elválasztottság kölcsönösségét”28 tárja fel. A Két fény között záró soraiban megfogalmazza ezt a kettőséget, melyben individuum-centrikusságán keresztül egy egész korszak megértését teszi lehetővé. „Se fárosz nem lettem, se fénybogár./ A parton állok két fény között sötéten.”29 Ebből a dichotómiából fakadó kiszolgáltatottság-érzés jelenik meg az Elsüllyedt költeményben is, a fény-sötét, magasság-mélység ellenpólusaival. „Most lent vagyunk a tenger fenekén,/ Én meg a csillag, a csillag meg én”30. A természeti kellékek megerősítésével kapaszkodik transzcendentális magasságokba, az isteni elrendelés törvényének elfogadása most is ott van a háttérben, ahol a tenger és a parti sziklák együttélése útján jut el az abszolút máslét és az önmegismerés összefüggéseinek felismeréséhez, érzi a maradéktalan egybeolvadás szükségességét. A kényszerű és önkéntes szenvedésvállalás kettőségében történik a katarktikus feloldódás.A tenger és a sziklák ezekben a versekben az alkalmazkodás, a próbahelyzet, a létre törekvés metaforái. A lírai én így válik képessé arra, hogy önmagán keresztül magáról a történelemről beszéljen. Nemcsak az egyén, hanem az egész emberiség fájdalmát jeleníti meg. Látszólag a „nem voltam kezdetben és nem leszek végül”31 keserűségét szólaltatja meg, azonban győz az identitás kétarcúságában az elfogadás, a szintézist pedig a küldetésvállalás, a ki nem mondott halhatatlanság tudata erősíti, hogy eljusson az önvállalás megtisztító élményéhez.
Vallom veled, hogy nem hiába élekVallom, hogy irgalom a kegyetlenségÉs áldás az átok, […] Vallom veled, hogy minden, minden jól van,Bár gályapadhoz láncolt rab vagyokA végtelenbe lendülő hajóban, […] És rab-voltomban van a szabadságom,Erőm az erőtlenségben…32 Jegyzetek1 SÁRI B. László, Bevezető, avagy irodalomról és politikáról = A hattyú és a görény, Pozsony, Kalligram, 2006, 18.2 id., HORVÁTH Kornélia, Az én költői alakváltozatai:versbeszéd és textualitás = Irodalom, retorika, poétika, Bp., Editio Princeps Kiadó, 2009, 138.3 KULCSÁR-SZABÓ Zoltán, A „te” lírai alakzatának kérdéséhez = Az olvasás lehetőségei, Bp., Kijárat, 1997, 41.4 REMÉNYIK Sándor, Az örömszerzés programja= Összes versei I, i.m. 190.5 Az értelmezés során a magyarázat bővül azáltal, hogy a művön belüli szegmentumok azonos kontextusban és stiláris pozícióban találhatók. Bernáth Árpád szerint a motívumok szimbolikus tartalmat létrehozó funkciójára kell támaszkodni. Bernáth elsősorban a lexéma-szinten történő ismétlődéseket emeli ki, olvasatában a struktúrát a motívum építi fel. Vö. BERNÁTH Árpád, Építőkövek (A lehetséges világok poétikájához) = A motívum- struktúra és az embléma struktúra kérdéseiről, szerk. ODORICS Ferenc, Szeged, Ictus Könyvkiadó, JATE, Irodalomelméleti csoport, 1998, 79-107. Solomon Marcus álláspontja szerint a szavak jelentésének végtelen lehetőségével állunk szemben egy adott kontextusban, miközben Büky László a rendszeresen ismétlődő metaforákat tekinti motívumoknak Füst Milán költészeti motívumainak vizsgálatában. „Motívumnak kezel minden olyan ismétlődést, mely egy adott művön belül a szavak vagy szinonimikus szócsoportok szintjén jelenik meg, s mely számossága miatt, vagy az ismételt elem feltűnő helyzete miatt a figyelmes olvasás (close reading) során kitűnik.” Motívumként kezeli a szótári alapjelentésű szavakat is, ezért nem kép-, hanem szó-természetű olvasatában a motívum. Úgy véli, az ismétlés szerkezetformáló akkor is, ha nincs több jelentés, hanem a nyelvi elem ismétlődik. A szóelőfordulás-jellegű ismétléssel a szerző saját világot hoz létre. Vö. http:// magyar-irodalom, elte/hu/gepesk/fust/mg/002html.6 The Concise Oxford Dictionary of Literary Terms, szerk., BALDICK Chris, Oxford University Press, 1991, 142.7 Vö. DAEMRICH, S, Horst, Themes, Motifs in Literature = Approaches, Trends, Definitions, The German Quarterl., 58. no.4, 1985, 568.8 Vö. Metzler Lexikon, Literatur- und Kulturtheorie = Ansätze- Personen- Grundbegriffe, szerk. NÜNNIG, Ansgar, Stuttgart- Weimar, Verlag J.B. Metzler, 2001, 455.9 RICOEUR, Paul, A diszkurzus hermeneutikája = Paul Ricoeur válogatott tanulmányai, szerk., KOVÁCS Gábor, Bp., 2010, 42. Ricoeur állásfoglalása alapján a műfaj és egyedi stílus kompozíciója hívja éltre az alkotást, mely magában foglalja az alkotásfolyamat és a kidolgozás kategóriáit. A nyelvi realizáció ezáltal egy olyan eseményként jelentkezik, mely jelentésként válik érthetővé az alkotásfolyamatban. A folyamatban a szerző a nyelvi alkotás „megmunkálója” lesz, s ennek során az interpretációban érvényesül a szerző egyedülállósága, mely következésképpen létrehozza az alkotás egyedülállóságát is, a valóság „újjáírásának” privilegizált módját. (Vö. idézett kötetben A metafora és a hermeneutika központi problémája, 55-61.)10 HANKISS Elemér, Az irodalmi kifejezésformák lélektana (Modern filológiai füzetek), Bp., Akadémiai Kiadó, 1970, 131.11 REMÉNYIK Sándor, Viadukt = R.S., Összes versei I. Bp., Auktor Könyvkiadó, 2000, 75.12 A szikla költészetteremtő szerepe nem véletlen. A kő a legősibb eszköz, a stabilitás, a tartósság és a megbízhatóság szimbólumává vált; szakrális építmények, a mozdulatlanság, a maradandóság megtestesítője. A makrokozmosz és az ember mint mikrokozmosz közti analógia szerint a csontoknak felel meg. A magasba emelt kövek (Stonhenge, Húsvét-szigetek) szakrális rítus megtestesítői, a barlang az anyaméh biztonsága. A szikláját görgető Sziszüphosz a reménytelenségre utaló küzdés szimbóluma. Egy legenda szerint Deukalion és Pürrah maguk mögé dobált köveiből teremtődött az emberiség, de gondolhatunk a sziklához láncolt Prométeusz alakjára is, vagy Orpheuszra, aki lantjával megszelídíti az ellene induló köveket. Vö. Szimbólumtár: jelképek, motívumok, témák az egyetemes magyar kultúrában, www.balassikiado.hu/BB.Net-szimbolum/Szibolumszotár.htm13 LK,22,3214 Mt,16,18.15 Fábián Márton a fiktív táj szerepét emeli ki Ady A magyar Ugaron vagy Az eltévedt lovas című verseiben. A természetet átalakító táj nagyvárosi életét reprezentálja József Attila A város peremén soraiban. Reményik Istenhez vezető, Istenhez tartozó közegnek tekinti a természetet, jelzők sokaságával teremt feszültséget, így fokozza a sejtelmességet, felerősíti a hangulatot, a titokzatosságot vagy éppenséggel a félelmetességet. Ismert és ismeretlen, várható és váratlan kettősségében fogalmazza meg azokat az üzeneteket, melyeket továbbítani akar hite eltántoríthatatlanságával, a végsőkig kitartás szándékával. Vö. FÁBIÁN Márton, A táj szerepe és jellegzetességei Ady Endre költészetében, Irodalomismeret, 2003. 89.16 BALÁZS Imre József, Az erdélyi magyar költészet az 1920-as években, Nyelv-és Irodalomtudományi Közlemények, I. évf., 2007, 1-2sz., 3.17 REMÉNYIk Sándor, A szemérmes sziklák = R.S., Összes versei, i.m. I, 171.18 Uo.,Az a félelmetes másik, i.m. 218.19 Kísérőlevél borbereki verseimhez, Uo., 221.20 Előszó = Egy eszme indul, UŐ, i.m. 235.21 REMÉNYIK SÁNDOR, Van-e szükség irodalompolitikára? Erdélyi Szemle, 1920/3, 135.22 SÁRI B. László, Bevezető, avagy irodalomról és politikáról = A hattyú és a görény, Pozsony, Kalligram, 2006. 18.23 REMÉNYIK Sándor, Helgoland = R.S., Összes versei, i.m., I, 247-248.24 Uo, 248.25 Vö. LÁNG Gusztáv, Kérdezz másképp …,i.m. 174. A szerző Áprily hegycsúcsai és az irisórai szarvas jelképekkel példázza, hogyan lehet alkotni egy olyan korban, amikor az addig rendíthetetlennek tartott értékek érvénytelenné válásával kell szembenézni.26 REMÉNYIK Sándor, Sóvárgás bizonyosság után = R.S., Összes versei, i.m., I, 252.27 TOMPA László, Sziklavár (Erdélyi végzet alatt ), i.m. 97.28 KULCSÁR Szabó Ernő, A különbözés megértése, avagy olvashatók-e az irodalom kulturális kódjai? (Identitás és kulturális idegenség) szerk. BEDNANICS Gábor, KÉKESI Zoltán, KULCSÁR Szabó Ernő, Osiris, 2003, 3829 REMÉNYIK Sándor, Két fény között = Összes versei, i.m., II, 7.30 Uo., Elsüllyedt költemény, 10.31 NYÍRI Tamás, A filozófiai gondolkodás fejlődése, 5. jav. kiad., Bp., Szent István Társulat, 1998, 413.32 REMÉNYIK Sándor, Minden jól van, i.m. 15-16.