A szentek kertje

A Buzadžić dzsámi haremjében sok régi sír van, nem tudom, melyikük melyik, illetve kit rejtenek. Kövük elmálló arab, kalligrafált feliratait nem tudom olvasni. Lassan megint narancssárgára vált az ég a minaret mögött, miközben kinyitom a rácsos vaskaput, s lépdelek a lépcsőkön a fent terpeszkedő dzsámihoz, naplemente készül, pont, mint tegnapelőtt, s most ismét Vratnik mahalái feletti régi temetőkbe igyekszem megnézni, hogyan huny ki a nap, s majd a fények a város felett. Azóta sem sikerült kinyomoznom, azt sem, hogy melyik nisán Logavija sejkké, akiről az egész utca a nevét kapta (a jugó időkben Ulica Svetozara Markovica). A Logavina családról sem tudtam meg többet, amelyik éppen a mahala jó nevű családjai közé tartozott, és a sejken kívül kádikat és muderiszeket adott a városnak. Hasonlóan neves család volt a Čemerlina és a Hrgić, akik nevét a szomszédos utcák viselik. Valamint a Penjave, a Muzaferija és a Defterdarija család, egy időben Defterdarušának nevezték a dzsámit. Belőlük sem maradt egy-egy málló feliratú turbános sírkőnél több, amelyet csak alig valaki tud megfejteni. A feledés narancs fénye vonja be Szarajevó felett az eget.

A falon túl megszűnik a kinti zajlás, a sarki forgalom elmarad, s a dzsámi haremjén keresztül vezető lépcsők visszavisznek a régi török világba. Ennek a dzsáminak az imámja volt Mula Mustafa Bašeskija, a szarajevói krónikás, aki a 18. század második felét megörökítette: a szendergő, lassan szétpotyogni kezdő Oszmán Birodalom e csinos balkáni városának mindennapjai és fő eseményei elevenednek meg feljegyzéseiben. Mind e napok, mind e régi városok elmállottak az új idők folyásában, akár a régi dicsőség feliratai. A szendergő birodalom a 19. század folyamán a hajnali álomhoz hasonlóan lassan foszlott szerte, a lomha ébredést megelőző ocsúdások és eszmélkedések (precitnutie) füzérét szakítva meg végül. A Buzadžić dzsámi 1876-ban égett le, a török világ szarajevói végnapjai idején. Az épületet nemsokára újjáépítették.

Bašeskija sírhelye ugyan ismeretlen, de itt nyugszik valamelyik kopott feliratos kő alatt dervis Halač efendija, aki a dzsámit felújíttatta. Ennek történetét is felgyűjtötték a szóhagyományból. A város híres muallima, akit Topal hodzsának neveztek, jámbor ember volt. Egy nap az utcán, épp, hogy elhaladt a Buzadžić dzsámi előtt, hallotta, amint a dzsematiliják (a dzsámi híveinek közössége) vitatkoznak, hogy a javításra szoruló dzsámi felújítására ki mennyi pénzt ad. Topal hodzsa ezen igen elcsodálkozott, mivel a dzsematot csupa tehetős ember alkotta. Azon az éjszakán szent álmot látott a hodzsa: álmában éppen úgy, ahogy napközben a Buzadžić dzsámi előtt ment el köznapi dolga után nézve, s akárcsak akkor, ezúttal is beszéd szűrődött ki a dzsámi udvaráról. „Ugyan ki veszi meg a dzsámi mellett fekvő parcellát? Ugyan ki venne lakást a dzsennetben (paradicsomban)?” – kérdezte egy ismeretlen hang. „Ugyan ki, ugyan ki! Hát Hadži Dervišaga Halać!” – felelte egy másik. Hajnalban, amint felébredt, máris felsétált Topal hodzsa a lejtőn a Budakovići mahalába, hogy felkeresse Hadži Derviš Halać aga házát. Miután álmát elmesélte neki, Derviš Halać elküldte őt, hogy az akšam namaz idején (esti imakor) menjen a dzsámiba, és adja át a dzsematlijáknak üdvözletét, és mondja meg, azt üzeni, a dzsámi felújítását kifizeti, egyedül ő. Így is történt. S ha ezzel Derviš Halač a dzsennetben vett lakást, az egyáltalán nem olyan csuda dolog, mert a szarajevói jámbor hagyomány úgy tartja, jó ember volt.

Szegény pamutkészítő volt, hiszen a nevét is arról kapta, törökül ugyanis gyapotverőt jelent a hallaç. Szűkös háza udvarán a fügefa ágára kötött fel egy zsinóron egy két méter széles íjat, azzal dolgozott. Feszülő húrját szabadon hagyva, egyik kezével az íj karjával egyensúlyozott, ott markolva az íjat, ahol zsinórra volt függesztve, másikkal egy korongban végződő cserépütleggel püfölve ritmikusan a húrt a pokrócra pakolt pamutpelyhek halmán. A fellógatott, rugódzó íj húrján szinte táncolt az ütleg, a pelyheket a húr kisebbekre vágta, s ahogy aprította őket, a pokróc szabad felére huppantak. Zeneként csattogott a húr, akár a hófúvás röpködtek a túlsó félre a pelyhek, lomha táncukban huppanva át az elaprózódtak halmába. Dervis Halać félte a Magasságost, s míg szelte a gyapotot, táncoltatta az íjat, pengette a húrját, röptette a szakajtott pelyheket, egyre csak duruzsolta a szent szavakat. Bizony, zikr volt ez, különb, mint amit a dervisek gyakorolnak a tekijáikban!

Egy nap, amikor így táncoltatta a gyapotpelyheket, egy ismeretlen rongyos koldust vett észre kapujában, aki a táncoló pelyheket figyelte. Dervis Halać ügyet sem vetve rá, elvégezte munkáját, majd egy érmét nyomott a markába. Attól a szadakától kezdve jól kezdett menni a Dervis Halać sorsa, s végül szépen meggazdagodott. De akárcsak Buzadzsics Hasszán, vagyona sosem fosztotta meg szíve jámborságának kincsétől. Azt mondják, a titkos koldus rejtett evlija volt, a szentek azon csoportjából, akik ismeretlenül, a tekintetek elől elrejtezve, a legnyomorúságosabb életet élve munkálkodnak. Csodáik titokban maradnak. Rahmetullahi alejhi!

Talán éppen ez a sejk sírköve, gondoltam egy nisán mellett, míg lassan lilába vonta a felhőket az alkonyat, amelyek akár a tépett gyapotpelyhek szálltak át a minaret felett. A nisán csúcsán apró gödröcske volt – akkora, akár egy fildžan, azaz findzsa. Itt evlija nyugszik, egész biztos, hiszen a gödröcskében összegyűlő esővizet varázserejűnek tartják, betegek, terméketlen asszonyok itták valaha.

A város evlijának, pontosabban azok végső nyughelyeinek listája, amely az 1832-ben készült, Logavija sejk mellett még említést tesz magáról a hair-sahibijáról (jótevőjéről), hiszen Hasszán is itt pihen az általa alapított dzsámi mellett, valamint hadži Husein-efendija Muzaferijáról, aki tanult (ālim), írnok (ehl-i kalem) és tudós (sāhib-i marifet) volt, valamint testvéréről, Muhamed (Mehmed) efendijáról. Az előbbinek egyébként szép talik írással vésett kőtáblája található a dzsámi falában a bejárat mellett. Ennek tarihja, azaz felirata szerint dzsumadel ahir hónap 15. napján hunyt el a hidzsra 1133 évében (1721. 04. 13.). Husszein efendi egyébként a Gázi Huszrev bég medreszájában tanított, később pedig Sztambulban. Asztrológiával is foglalkozott, keleti nyelveken verselt, s állítólag egy megfigyeléseit s vélekedéseit tartalmazó könyvet is írt, de ez elveszett vagy lappang. A világ titkait jegyezte le a szent tudós, ki az idők jeleit fejtette meg!

Az evliják listája viszont Abdulvehab efendija sírjánál szokása szerint megjegyzi, hogy fildzsán alakú vájat van a csúcsán. Hogy kicsoda s miféle evlija Abdulvehab efendija, nem sikerült kinyomoznom. Itt nyugszanak körülöttem a szentek, akikről oly keveset sikerült megtudnom. A szentek kertjére pásztorként vigyáz a minaret, a világ kupoláján a narancs fényeket vörös árnyak veszik át. A későnyári felhőpelyhek mint lángcsóvák röppennek át a szentek kertjében nyíló turbános kövek fölött. A holt szentek hallgatnak a feledés békéjében. Történetük titok maradt a számomra. A legnagyobb titok azonban a Derviš Halać munkáján merengő, nyitott tenyerű koldus. Róla azt sem tudjuk, ki volt s hol nyugszik, sírja hiányzik a szentek kertjéből. Már ha nyugszik egyáltalán, mert akár azt is el tudjuk képzelni, hogy a Kegyelmes akaratából máig a világot járja, s holnap reggel elébünk állít az aluljáróban.

*

Egyre Derviš Halać koldusán töprengek, azon a titokzatos alakon, akinek az arcát sem nézte meg, sem nevét, sem koldulása okát nem kérdezte, ahogy adakozása sem volt kérdéses. Ha alamizsnájának köszönhetően, a koldus csodája, kerámetje miatt gazdagodott meg dervisünk, akkor a koldus nem mindennapi evlija volt, hanem igazi, isteni és ismeretlen és ismerhetetlen csodatévő. Nem csak egy jámbor sahibija, mint mesterünk.

Az iszlám századai során több olyan mű született, amelyben a szenteket csoportosítják, sőt, különféle szintekre (deredža) rendelik szentségük és csodáik minősége okán, de most valami másra gondolok. A rejtett evlijákról szóló tanításra, amelyhez a haszid történeteken keresztül jutottam el. A haszidizmusban bomlott virágba az a judaizmus korábbi hagyományában is meglévő tanítás, miszerint léteznek igazak a világban, kiválasztott szent emberek, akik titokban, a világ szeme elől rejtve munkálkodnak észrevétlen csodáikkal a világ megváltásán. Elbűvölő gondolata a haszid történeteknek, hogy egy egyszerű fuvaros, vízhordó, favágó, snorrer (koldusok) és handlé (házalók), egy tanulatlan amhórec (paraszt) is a rejtett igazak közé tartozhat, cádik nisztár lehet. Izajás 30,18 versét kabbalasztikus értelmezésével indokolva harminchat ilyen rejtett szent (lamed wow) vállán nyugszik a világ, egyes vélekedések szerint közülük kerül ki majd a Messiás, s ha egyikük meghal, egy újabb lép majd a helyébe. A harminchat igaz ember, a lamedvovnyikok legendájának felhasználásával a haszidizmus inspirálta irodalmi művekben is gyakorta találkozunk. A vándorlegenda eredetét Gershom Scho­lem tanulmányban dolgozta fel, ő említi, hogy a rejtett szentekről való elképzelés talán az iszlámból származik, ugyanis itt a koncepció több változatban is megtalálható. Az egyes szúfi tanításokban különbözik ugyan a számuk, néhol negyven titkos szentről olvashatunk, máshol sokkal többről, százszor ennyiről, további vélekedések szerint pedig a rejtettek maguk sem tudják, hogy szentek. Ali al-Hudzsviri, a perzsa misztikus a szúfi tanítást összefoglaló első munkában A rejtett kinyilatkoztatása (Kasf al-Mahdzsúb) című művében a következőket írja:

„A Szenteket tette meg a világegyetem kormányzóinak [Allah], akik pedig teljesen az Ő ügyének szentelték magukat, és felhagytak az érzéki vonzalmaik követésével. Áldásuk révén esik az eső az égből, életük tisztasága révén sarjadnak ki a növények a földből, és szellemi közbenjárásuk révén aratnak győzelmet az igazhívők a hitetlenek felett. Négyezren vannak a szentek között, akik rejtőzködnek, akik nem ismerik egymást, sőt, önmaguk sincsenek tudatában szellemi kiválóságuk állapotának, hanem minden körülmények között rejtve maradnak az emberiség és önmaguk elől is.” – Ezután Hudzsviri a saját tapasztalatára hivatkozik, ám az nem derült ki, hogy sikerülhetett neki lelepleznie egy ilyen rejtett evliját. Majd felállítja a szentek hierarchiáját:

„Azok közül pedig, akiknek hatalmuk van a feloldásra és a megkötésre, és akik az isteni udvar tisztviselői, háromszázan vannak, s Akhyárnak nevezik őket, és negyvenen, akiket Abdálnak, és heten, akiket Abrárnak hívnak, és négyen, akiket Awtádnak hívnak, és hárman, akiket Nuqabának hívnak, és egy, akit Quṭbnak vagy Ghawthnak hívnak. Ezek mind ismerik egymást, és csak közös megegyezéssel tudnak cselekedni.” – A következő sorokban Hudzsviri a különböző rendek és sejkek közötti vélekedések különbségeire utal, hogy a szentek rejtettsége mennyire terjed ki, hogy vajon egymást felismerik-e, illetve önmagukat szentnek tudják-e. Végül a korábbi generációk két hagyományos tekintélyét ütközteti: „Abú Iszhák Iszfarainí és a régiek közül néhányan úgy vélik, hogy a szent nem tud szent mivoltáról, míg Abú Bakr ibn Fúrak és mások az elmúlt nemzedékből úgy vélik, hogy tudatában van annak. Az előbbi pártot kérdezem, milyen veszteséget vagy rosszat szenved egy szent attól, hogy tisztában van önmagával? Ha azt állítják, hogy öntelt, amikor tudja, hogy szent, azt válaszolom, hogy az isteni védelem a szentté válás szükséges feltétele, és aki meg van védve a gonosztól, az nem eshet önhittségbe. Nagyon gyakori felfogás, hogy egy szent, akinek folyamatosan rendkívüli csodák (karámát) adatnak, nem tudja, hogy ő maga szent, vagy hogy csodákat művel. Mindkét félnek vannak hívei a köznép körében, de a véleménykülönbségek nem számítanak.”

Egyre csak a kolduson töprengek, miközben az udvaron munkálkodó Derviš Halaćot nézi, ahogy gajdolása közben táncol az íj a keze alatt, szeli a húr a gyapotot, szállnak a pelyhek, és a pokróc túlfelére huppannak a gyapotcsomók. Vajon tudta, hogy egy szent figyeli? Vajon tudnak a rejtett szentek egymásról, van tán köztük titkos szövetség? Vajon tudja-e a vándor koldus, hogy a rejtett evliják közé tartozik, s míg markába szorítja az alamizsnát, éppen csodát tesz a gyapotvágóval? Titkos szentek nem teremnek a szentek kertjében.

(Részlet A szentek városa – A szarajevói evliják nyomában című útiesszéciklusból)

Szómagyarázat

Harem – szó szerint tiltott hely, tér, nemcsak a női lakosztály tartozik ide, de általában véve minden szent hely, így a dzsámi udvara is.

Nisán – muszlim sírkő, szokás szerint párban állnak a sír fölött: a főnél és a lábnál. 

Szadaka – az alamizsnaadás mint vallásos előírás teljesítése.

Zikr – a szúfik és dervisek rítusa, amelynek során transzállapotba kerülnek.

‍