.svg)
Bár az idei Kolozsvári Magyar Napok a korábbi évekhez képest jóval visszafogottabb keretek között került megrendezésre, azért akadt hely a fiatal irodalom számára is. Augusztus 19-én 18:00 órától a Bulgakov Kávéház adott helyet két elsőkötetes szerző, Sánta Miriám költő és Borcsa Imola prózaíró kötetbemutatójának az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében. A meghívottakkal Balázs Imre József beszélgetett pályakezdésről a korona idején és generációs tapasztalatokról.
Első körben a járványügyi helyzetnek az irodalomra gyakorolt hatásáról meséltek a szerzők. Borcsa Imola elmondta, hogy szerencséjére a korlátozások bevezetése előtt még épp sikerült szülővárosában, Kézdivásárhelyen, valamint Kolozsváron is bemutatnia a Magnebéhat című novelláskötetét. A szerző bízik abban, hogy könyve nem veszít aktualitásából a járvány elvonulása után sem.
Sánta Miriámnak is még volt lehetősége bemutatni a könyvét Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Budapesten is, mielőtt érvénybe léptek a megszorítások. „Én a vírus előtt is tudtam, hogy tönkre fogunk menni” – mondta némi iróniával a Hétfőn meghalsz című kötetének hangvételére is visszautalva. Elmesélte, hogy a kezdeti pánik idején, amikor burjánzani kezdtek mindenfelé az apokaliptikus víziók, Horváth Benjivel azon nevettek, hogy akinek minden nap ilyen gondolatok örvénylettek a fejében éveken át, annak a járvány nem okozott akkora meglepetést. Bár a kötet versei meglehetősen aktuálisak, Sánta Miriám lírájában inkább belső folyamatok, lüktetések, vívódások jelenítődnek meg, azonban ezek javarészt jelen voltak a pandémia előtt is.
A Magnebéhat egy kisvárost jelenít meg, ami a rendszerváltás idején, illetve utána határozottan megváltozik – és ez nem feltétlenül egy rózsaszín történet. Borcsa Imola elmesélte, hogy gyerekkorában végigélte a kilencvenes évek nagy lelkesedését, amikor mindenki politikáról, kilátásokról és lehetőségekről beszélt, de most, harminc év távlatából látszik, hogy az akkori optimizmus nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Úgy véli, hogy a posztszocialista országokban erős korrupció onnan is eredhet, hogy amikor minden az államé, akkor, ha valaki lop, a károsodás ott lebeg a levegőben, de nincs konkrét kárvallottja – így nincs konkrét felelősség sem. Ennek a felelősségtudatnak a hiánya pedig tovább öröklődött a rendszerváltás utáni világba is.
Rövid felolvasást követően az meghívottak irodalmi pályájának alakulási ívét járták körül. Borcsa Imolát tíz évvel ezelőtt a Korunk folyóirat íróműhelye, illetve a Kolozsvári élet motiválta az írásban. Két és fél évvel ezelőtt hazaköltözött Kézdivásárhelyre, ahol elkezdett dolgozni gyógyszerészként, és ha nem lett volna már aláírva a szerződése a kiadójával, akkor lehet, hogy elapadtak volna a szövegek. De most már biztosan tudja, hogy nem fog abbamaradni az írás. Kötetében nem akarta a karaktereket az előtérbe tolni, mert nem rajtuk van a lényeg, hanem magukon a történeteken. Ezért azzal kellett a legkeményebben megdolgoznia, hogy a pletykaszerű történetek ne legyenek túlzottan szerteágazók.
Sánta Miriám elmesélte, hogy kamasz korában közel került hozzá a költészet: a Nyugatosok verseit olvasva azt érezte, hogy „ilyet én is tudok”, ez a hangulat hozta ki belőle az első szövegeket. Sokáig kézzel, külön füzetekbe írta a vázlatokat és a már letisztult verziókat. Mindig is az volt a célja: úgy írjon magáról, hogy ne vevődjön észre, hogy az róla szól. Gyakran megesik, hogy az alanyi költészet túláradó egotripbe fordul át. Bár ebből is születhet minőségi költészet, de inkább veszélyes, mintsem konstruktív jelenség. Úgy véli, a személyeskedés rendkívül veszélyes, de a személyesség univerzális. Ezért különösen fontos számára az, hogy szerkesztést követően ne tűnjön el ő a szövegek mögül, de ne is rajta legyen a fókusz.
Balázs Imre József a generációs kérdéshez való viszonyukról kérdezte a szerzőket: tapasztalnak-e olyan jelenségeket, tendenciákat, melyekhez szerzőként tudnak kapcsolódni. Sánta Miriám egy új paradigmát, a metamodernizmust tartja hozzá közel állónak. Azt is elárulta, hogy az Erdélyi Híradó Kiadó új, Hervay Könyvek című sorozatában hamarosan megjelenik egy antológia, amely erdélyi metamodern költők verseit gyűjti egybe. Az antológia a címét Sánta Miriám címtelen föld című verséből kölcsönzi.
Sánta Miriám szerint az ő generációja számol azzal, hogy talán már képtelen újat mondani, de mégis kísérletezik a kimondás gesztusával. Például a román kortárs költészetben felerősödni látszanak az internet, illetve különböző médiumok hatásai a líra nyelvére. Borcsa Imola egyetértett Sánta Miriámmal a generációs kérdésben, azt is elmondta, hogy az erdélyi fiatal líra már erősen jelen van, a fiatal prózaíró közösség most van alakulóban. A beszélgetést még egy kör felolvasás zárta.
